9.Fejezet~ Csak mi ketten, a rémálmok szigetén!

Sziasztok!
Sikerült elhoznom a fejezetet! Kicsit jobb lett, mint az előző :) Kicsit izgalmas, kicsit romantikus...De ezt majd ti eldöntitek. Köszönöm a kommenteket az előző fejezethez! Csodálatosak vagytok! Azon gondolkoztam, hogy TI vajon, hogyan alakítanátok a történetet? Akinek van esetleg gondolata, és szeretné megosztani, az írja le nyugodtan :) Örömmel várom az ötleteket, és lehet, egy-két ötlet...bele is szövődne a történetbe...rajtatok múlik! Én azért reménykedem jó pár ötletben! :) De nem kertelek tovább, íme a 9.fejezet! A hibákért előre is bocsánat! :)
Kellemes Olvasást és sok komit kérek!
Üdv: Vanity Destiny

~ Oké Mays! Mióta gépre ültünk, nem szólsz hozzám. Mit akarsz? ~ Ült le mellém Jake. Elfordítottam a fejemet, és néztem ki az ablakon. ~ Mays, kérlek, szólalj meg! ~ Kérlelt továbbra is, kiskutya szemeket meresztve.
~ Rendben! ~ Fordultam felé. ~ Engedd, had beszéljek Ericcel, legalább öt percet. Csak ennyi a kérésem s nem több.
~ Öt perc? ~ Kérdezett vissza hitetlenkedve. Ki Ő, hogy megszabja az életemet? Csak érjünk talajt, megfojtom és azt is megbánja, hogy megszületett.
~ Öt perc. ~ Kötöttem az ebet a karóhoz. Egy nagyot fújtatott, majd ott hagyott. Pár perc múlva Eric ült le mellém.
~ Jake mondta, hogy beszélni akarsz velem. Miről? ~ Rögtön bele a közepébe mindennek. Elvártam volna egy ilyet „Szia Mays! Hogy vagy? Minden oké?” szöveget.
~ Eric! ~ Öleltem meg szorosan, szinte alig kapott levegőt. Majd eltolt magától, és mélyen a szemembe nézett.
~ Mays, tiszta vörös a szemed. ~ Húzta végig az ujját a szemem alatt.
~ Mert talán sírtam. ~ Mosolyodtam el halványan.
~ Nézd Mays, sajnálom, amiket a fejedhez vágtam. Nem lett volna illendő. De én elfogadom a döntésed, és ha azt szeretnéd, maradjunk barátok, akkor rendben.
~ Nem! ~ Kaptam a kezem a szám elé. Ezt nem kellett volna, hogy kiejtsem a számon. Véletlenül jött, és nem direkt. ~ vagyis, igen, barátok! Persze. Barátok. ~ Ennél jobbat nem tudtam volna mondani. Össze kell szednem magam, mert ennek nem lesz jó vége. Persze, ezt Eric is észrevette.
~ Tán, ellenvetésed van? ~ Szűkítette össze a szemét.
~ Nem! Nincsen ellenvetésem. Barátok vagyunk, így van rendjén. ~ Bólintottam.
~ Remek! ~ Helyeselte az előbbi kijelentésem. ~ Letelt az öt perc! Nem jössz oda a többiekhez? Velük biztos beszélhetsz, ha velem már nem.
~ De, megyek! ~Adtam meg a válaszomat. Eric felállt, és követtem példáját, mentem utána, mikor hirtelen a gép rázkódni kezdett. Persze ettől elvesztettem az egyensúlyomat, és az előttem álló Ericre dőltem teljes testemmel. Ezzel őt arccal a földre küldtem.
~ Jaj, ne haragudj! ~ Másztam le róla, és segítettem fel.
~ Mi volt ez? ~ Nézett körbe, mint ha bármit is találni a rázkódás okára. Megcsóváltam a fejemet, nem tudomásomat éreztetve. Oda mentünk a többiekhez, akik rémült arccal meredtek egymásra. Persze Jake sehol sem volt. A majmai persze itt legyeskednek, és figyelnek folyamatosan. De a gép újra rázkódástatba kezdett.
~ Mi történik? ~ Tette fel Riley a kérdést, az egyik szék támlájának kapaszkodva. Ekkor jelent meg Jake pár táskával a kezében. De a táska egy ejtőernyőt rejtett. Nem fogok kiugrani egy gépből, az kizárt dolog. Még szeretnék élni. Rendben, ha a gépen maradok, nagyobb annak az esélye, hogy meghalok, de akkor is. A srác a többiek kezébe nyomott egy-egy táskát, és magához vett pár étellel és itallal teli táskát is.
~ Nekem nem adsz? ~ Hitetlenkedtem.
~ Te velem ugrassz. Nincs időnk. ~ Érezhető is.
~ Nem megyek veled. ~ Jelentettem ki határozottan.
~ De velem jössz. ~ Dühös tekintettel nézett rám, miközben felvette a táskát.
~ Ericcel megyek. ~ Jelentettem ki határozottan, és a gép már egyre rosszabb állapotba került. Kigyulladt az egyik szárnya. Jake már nem kérdezett vissza, megadta magát a döntésemnek. Riley és Debora ugrott le legelsőnek. Utána jöttünk mi. Eric becsatolta a biztonsági övet.
~ Készen állsz? ~ Tette fel a kérdést. Megcsóváltam a fejemet és a következő pillanatban már sikítottam a semmiért. Becsuktam a szememet. Megéreztem a tenger illatát. Ahogy lassan szálltunk a levegőben.
~ Most már kinyithatod a szemed. Bár, ha tériszonyod van, akkor ne. ~ Bár nem láttam, tudtam, hogy vigyorog. De mégis kinyitottam a szememet, és egyből lenéztem. Nem fogott el rosszul lét, hiszen nem voltunk messze egy szigettől.  ~ Csak hogy tudd, nem fogjuk elérni a partot, így vízben landolunk. Csatold ki az övedet, de csak akkor, ha háromig számoltam.
~ Nem ugrok le. ~ Estem kétségbe.
~ De lefogsz. Nem lesz semmi bajod Mays, hiszen ez csak víz! ~ Még pár másodpercit tétovázott, én addig felkészültem lelkileg. Már csak vártam, hogy számoljon. ~ Rendben, egy, kettő, három! ~ Kicsatoltam, és ahogy megállapította, a vízben landoltam. Nem vettem nagy levegőt, így amilyen gyorsan csak lehetett, víz felszín fölé úsztam. Amint felértem, beszippantottam a tenger illatát. Körbe néztem párszor, de Ericet sehol sem találtam. De hirtelen bugyborékolni kezdett előttem a víz, és fel is bukkant ennek az okozója.
~ Ezt ki fogom még egyszer próbálni. ~ Jelentette ki zihálva, amire megforgattam a szememet. Nem volt messze a part, csak kicsit kellet úszni. A legjobb, mikor végre leért a lábam a vízben.  ~ Vajon a többiek jól vannak? ~ Gondolkozott el.
~ Remélem. ~ Valami késztetést éreztem arra, hogy megöleljem Őt. Nem is gondolkoztam azon, hogy most megtegyem-e vagy sem, simán a nyakába borultam.
~ Ezt az ölelést most miért kapom? ~ Kérdezte halkan, mint ha mindenki itt lenne, és nem akarná, hogy halják mások is. Persze, magam sem tudom az okát, így válaszként megvontam a vállamat.

Mikor végre partra értünk, elfeküdtem a homokban.
~ Itt ragadtunk. ~ Dőlt el mellettem a hang tulajdonosa. Mivel úgy sem tudtunk mit csinálni, elkezdetünk beszélgetni, mint két barát. Ilyen beszélgetésbe is rég volt igazán részem. De akkor jött az a kérdés, amire úgy éreztem, muszáj megadnom a vicces válaszomat.
~ Hogyan látod a jövőd? ~ Elmosolyodtam kérdésen, és bele kezdtem a kis monológomba.
~Egy nap valaki felségül vesz. Elég kedves lesz és ez nagyon boldoggá fogja tenni a szüleimet. Az első évben egyfolytában szeretkezünk. A másodikban és a harmadikban egyre kevesebbet és kevesebbet. De éppen, mielőtt kellőképpen megutáljuk egymást, teherbe esek. Gondját viselem a gyerekeknek, ragaszkodok az állásomhoz, fizetem a hiteleimet. Egy darabig meglesz az egyensúly. Aztán nagyjából tíz év múlva lesz egy afférja, mivel én túl elfoglalt és fáradt vagyok. Rájövök. Megfenyegetem, hogy megölöm őt...és a szeretőjét, magamat. Túl leszünk rajta. Néhány évvel később, lesz neki még egy. Ezúttal tudomást sem veszek róla. Nagy hűhót csapni úgy tűnik, nem éri meg... És így élem a hátralévő napjaimat. ~ Vigyorodtam el pajkosan, amire a szemei kikerekedtek.
~ Öhm, érdekes. ~ Vakarta meg a tarkóját zavartan.
~ És te hogyan képzeled el a jövőd? ~ Tettem fel én is a kérdést. Elgondolkozott egy pár percig.
~ Előbb csináljunk, egy kis tűzet, mert megy már le a nap. Utána talán válaszolok. ~ Az a csináljunk, inkább csinálok ként érvényesült. Gyűjtött fát és öngyújtóval egy pár falevelet meggyújtott, és a fára dobta, ami lángra is kapott.
~ Honnan van öngyújtód? ~ Vontam össze a szemöldökömet, miközben leültem a tűz mellé.
~ Hagyjuk ezt. Csak van és kész. ~ Nem kérdezősködtem többet, mert tisztában voltam vele, hogy úgy sem mondja meg. Makacs, mint az öszvér. Nem lehet ellene mit tenni.
~ Tudod mit? Játszunk! Kérdezz-felelek. És ha nem adsz egyenes választ, zálogot kérek. ~ Ült le velem szembe.
~ Rendben. Te kezded. ~ Tártam szét a kezemet, és vártam az első kérdést.
~ Mikor vesztetted el a szüzességed? ~ Vigyorodott el, mikor feltette a kérdést. Milyen hülye kérdés ez?
~ Azt hiszem, tizenhét. És még mielőtt megjegyzést fűznél, nem érdekel, mit gondolsz. Én nem te vagyok. ~ Nem is gondolkoztam sokat a kérdésemen.
~ Ha esetleg, véletlenül ~ Rajzoltam a kezemmel idézőjelet a levegőbe ~ születne egy lányod, milyen nevet szeretnél neki adni? ~ Mosolyodtam el a saját kérdésemen. Persze, kíváncsian vártam a választ, hiszen nem tudom, egy férfi milyen nevet adna a kislányának.
~ Kislány? ~ Kérdezett vissza, amire bólintottam. ~ Melody. Csodálatos név, akár csak a Maya. ~ Teljesen elpirultam azon, amit mondott. Bókolgat itt nekem, mikor csak barátok vagyunk.
~ Hova szeretnél elmenni egyszer nászútra? ~ Felkuncogtam, ugyan is ahova a nászutamat terveztem, soha nem fogok eljutni.
~ Hát, oda soha sem fogok eljutni, de a Bahamákra. Én jövök. Utálsz? ~ Hogy honnan jött a kérdés, magam sem tudom. De igazából, azt hittem, Ő fogja feltenni ezt a kérdést, de tévedtem. Én tettem fel végül.
~ Mi? ~ A hangja egy oktávval feljebb csúszott, és közelebb ült hozzám. Megfogta a kezemet, és mélyen a szemembe nézett. ~ Nem utállak Mays! Miért is utálnálak? Nincs meg az okom hozzá. Imádlak és el sem tudod képzelni, mennyire. Fogalmad sincsen arról, mennyire kívánlak. Jelen pillanatban meg is csókolnálak, de nem teszem, mert tiszteletben tartom a döntésed, mi szerint a barátságot választottad. És igyekszem ehhez tartani magam. ~ Húzta végig a kezét az arcomon, és a nyakamon is.
~ Tedd meg… ~ Suttogtam ezt a két szót. Mi ütött belém? Magam sem tudom. Csupán csak Őt akarom, és senki mást. Eldönthetném végre, mit akarok, és nem szórakozni tovább, mert lehet, hogy a boldogságom csak egyszer elsétál. Elmegy. Faképnél hagy. Megunja a játékot.
~ Nem tehetem Mays. ~ Hajolt közelebb, ajkaink összeértek.
~ Egy esélyed ugrik akkor. ~ Csuktam be a szememet, és adtam át magam az érzésnek, ami egyfolytában kerülget, és majd meg őrjít. Ajkaink végre lágy, izgató csókcsatába bonyolódott. Nyelvünk lassú táncba kezdett. Nem titkoltam tovább, ezt akartam. Egy bűnöm van és az nem nagy vétek. Megőrülök ezért a srácért, de ki nem? Már tudom, mit akarok.....