Kövess a Facebookon: https://www.facebook.com/VanityDestiny/
Kövess a Twitteren: https://twitter.com/vanity_destiny
Kövess a Twitteren: https://twitter.com/vanity_destiny
2015. november 28., szombat
2012. szeptember 1., szombat
16.rész- Hearts In The Air (part.2) /Évadzáró/ +epilógus
Sziasztok, imádott olvasóim!:)
Hát, ide is elérkeztünk, avagy a történet utolsó fejezetéhez. Nem tudom nektek elégszer megköszönni azt, hogy támogattatok, olvastátok a blogomat, és írtatok nekem. Ezt tényleg nagyon-nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm! Mindig jól estek szavaitok :) Őszinte leszek, nagyon nehezen válok meg a blogtól, mert ez volt az, ami igazán sikert aratott, majdnem egy év munkám van itt. Úgy hogy remélem, sikerült a szép happy endet megalkotnom, ami tetszeni is fog nektek, bár azt hiszem, az utolsó mondattal, kissé kétségek közt hagylak titeket, de hát ismertek ;)
Nem tudom, mennyire nagy kérés - de nekem borzasztóan sokat jelentene- ha minden olvasóm írna egy kis sort kommentben, még azok is, akik eddig nem írtak, hanem csak olvastak. Ennyit szeretnék, semmi mást :)
Hogy felül fogom-e múlni valaha ezt a történetet.... nem tudom.
Zenéket tessék elindítani, mert erősen ajánlottak ;)
Úgy hogy... kissé fájó szívvel, búcsút intek a blognak, és köszönök mindent! <333 Without you I'm Nothing.
Hearts In The Air (part.2) /évadzáró/ +epilógus
/Eric/
Azt hiszem, Mays nagyon-nagyon sokkal tartozik nekem. Nem egyszer mentettem meg az életét, amiket sose köszönt meg, pedig igazán megérdemelnék egy „Kösz Eric-et”. Ha már feláldoztam magamat érte, hálálja is meg valahogyan. Kis híján majdnem meghaltam azért, hogy neki ne essen bántódása a szó szoros értelmében. Ha ezek után még mindig engem állítanak be rossznak, biztos vagyok abban, hogy felakasztom magamat.
Miután kiengedtek a kórházból, azt hittem végre minden nyugis lesz, erre közölték velem, hogy börtönbe visznek, és emellett még lesz két cellatársam is. A jó hír viszont az, hogy csak egy napot kellett ott töltenünk, ugyanis Mays volt olyan kedves elintézni azt, hogy elengedjenek minket. Törölték a priuszunkat, úgy hogy egy szavunk sem lehetett. Mikor elvittek minket a szállodába, én azon nyomban vissza akartam menni a dutyiba, mert Dan bejelentette, hogy feleségül veszi drágalátos szerelmét, akiért amúgy semmit sem tett. Ez volt ám a remek fogadtatás! Később pedig a tudtára adta Mays, hogy Chris a testvére, aki életben van, és én nem öltem meg. Ezért Dan bocsánatot kért tőlem, bát ettől még nem lettünk pacsi pajtások.
Hál’ Istennek – vagy Chrisnek- nem kellett sokat a közelükben tartózkodnom, így nyugodt szívvel elmehettem Ethan-nel és a többiekkel csavarogni.
A napok alatt viszont alkalmam nyílt jobban megismerni Christ, rájöttem arra, hogy valójában rosszul ítéltem el. Mert egy nagyon jó fej, szeretetre méltó srác, aki próbálja a legjobbat nyújtani másoknak. Emiatt kedvelte meg Ethan is, mert mindent megadott neki, foglalkozott vele, mint egy rendes nagybácsi. Tényleg megváltozott, száz százalékosan jó irányba. Nem bántam meg azt, hogy jobban megismertem.
Aztán ott van a húga, akiről már nem tudom, mit gondoljak. Azt vettem észre, hogy talán most kezd kiteljesedni egy új énje, amit én nem nagyon kedvelek, sőt, gyűlölök. De amint tudjuk, a lényeg úgy is az, hogy Dan-nek megfeleljen. Csak az a szomorú, hogy közben megfeledkezik a saját fiáról. Most már teljesen megértem, Ethan miért ragaszkodik inkább hozzám. Mert az anyja képtelen vele foglalkozni, ha a kutyája ott van mellette. Eddig Maya hisztizett, hogy elrabolták a fiát, aztán mikor végre megkapta, megszűnik létezni számára. Ő még csak egy hat éves fiú, szüksége van ránk. Valóban nekem kéne észhez térítenem, hogy végre észrevegye a mit művel? Mert egy idő után megunom ezt a játékot, és kénytelen leszek elvenni tőle. Döntenie kell majd, hogy Dan a fontosabb számára, vagy a saját fia. Mert ez így nem mehet tovább.
Viszont, végre elmondhatom, hogy valami jó is beköszöntött az életembe, illetve, valaki hozta azt a jót. Én hülye azt hittem, hogy Maya után már nem leszek képes újra szerelembe esni, de úgy látszik, még is nagyot tévedtem. Hogy mi, vagy ki forgatta fel az életemet, a válasz egyszerű: Egy lány a javából. Akivel a hét minden napját töltöttem, egy nagyon aranyos, sok humorérzékkel rendelkező, okos, és gyönyörű nő. Úgy vélem, Lora-nál jobbat nem is találhattam volna. Azt, hogy megismertem ezt a fantasztikus lányt, csak is Chrisnek köszönhetem. Ő mutatott be minket egymásnak, amit jól is tett.
- Eric! – Lengette meg kezét szemem előtt Lora, mire felé kaptam a fejemet – Tudod, furcsán érzem magamat amiatt, hogy én fürdőruhában vagyok, te meg felöltözve pólóban és gatyában, a tengerparton. – Kuncogta el magát.
- Nem szeretem magamat mutogatni. – Húztam el a szám szélét, és megvontam a vállamat.
- Én meg azt hittem, hogy a nők szégyellősek. –Felelte könnyedén, én pedig közelebb kúsztam hozzá.
- Honnan tudod, hogy nem-e vagyok nő? – Tettem fel a kérdést, miközben apró puszikkal hintettem be az arcát.
- Reménykedtem benne, hogy nem. – Sóhajtott fel, mire hirtelen valaki nyakon öntött egy vödör hideg vízzel. Gyorsan feleszméltem a sokkból és az illető felé fordultam.
- Chris bácsi küldi. – Tárta szét ártatlanul a karját Ethan, mire elnéztem mellette, és megpillantottam a távolban nevetgélő Christ. Marhára nem volt vicces, ezt pedig nagyon meg fogja még bánni a kedves Chris bácsi, csak kerüljön a kezeim közé. Feltápászkodtam a földről, Ethan pedig elfutott még egy vödör vízért.
- Mond, hogy nem tervezel semmilyen bosszút. – De, azt terveztem. Megkértem Ethan-t, hogy hívja ide Jake-t, aki percen belül itt is termett. Kiderült, hogy Chris őt is megviccelte, ezért megbeszéltük, hogy most visszaadjuk a srácnak a tréfákat azzal, hogy ruhástól beráncigáljuk a vízbe. Ethan amíg elterelte a figyelmét, mi megragadtuk a srácot, és elkezdtük a tenger felé húzogatni.
- Ne már! Többet nem tréfállak meg titeket! – Röhögött magában, miközben kapálózott, de Jake hirtelen megrántotta a karját, így mindhárman a vízben végeztük. Mikor felszínre értem, beletúrtam a kezemmel a hajamba, és a part felé pillantottam. Megindultam kifelé, de Lora éppen akkor jött be.
- Nem mész sehova nagyfiú! – Bökte meg a mellkasomat az ujjával, beljebb mentünk a vízben, egy nagy levegőt vettem, és a csípőjénél fogva lehúztam magammal a víz alá. Körülölelte a nyakamat, és megcsókolt. Miután ajkaink elszakadt egymástól felúsztunk a felszínre. Feltűnt, hogy Ethan engem keres, így kénytelen voltam kimenni a partra, ahol megpillantottam Christ, aki úgy nézett ki, mint egy partra vetett bálna. Kapni fog még a fejére, amiért megtréfált, és ez már nem is az első alkalom ezen a héten. Még a végén a csapat összefog ellene, és visszaadják neki a tréfákat. Egy biztos, ha ez megtörténne, akkor sírva rohanna ki szegény srác a világból. Két nappal ezelőtt, Jeremy volt az áldozata. Szegény, enyhén szólva kikészült Christől, azóta nem is engedjük őket egymás közelébe, mert még véletlenül kitörne a harmadik világháború. Most jut eszembe, rá kéne vennem Christ, hogy szívassuk meg együtt Dan-t. Az már érdekes szituáció lenne, és felettébb vicces.
- Apa, apa, apa éhes vagyok. – Kezdett el körbe ugrálni Ethan, mikor kiértem a partra.
- Hány óra van? – Torpantam meg hirtelen, összehúzott szemöldökkel. A fiú vállat vont, majd oda mentünk Jake-hez.
- Mennyi az idő? –Tettem fel a kérdést, mire órájára pillantott, majd azután rám.
- Fél három. Pont visszaérünk ebédre. – Vont vállat lazán, miközben felszedegette cuccait a földről. Mi is összepakoltunk, visszamentünk a szállásra, utána pedig utunk rögtön az étterembe vezetett. Meglepő módon, Maya-ék nem csatlakoztak hozzánk, de nem én voltam az egyedüli, aki ennek valamilyen oknál fogva örült. Legalább békésen telt az idő, jót nevettünk egymás viccein. Egyszer csak Ethan az ölembe telepedett, miközben kisajátította magának a telefonomat. Aztán Chris is közelebb kúszott hozzánk, és együtt játszottak angry birds-öt. Évek óta tervezem kitörölni azt a játékot a telefonomról, de sose sikerül. Jó feszültség levezető néha, meg nem foglal sok helyet sem.
A délutánt pihenéssel töltöttük, mert senkinek sem volt kedve megint lemenni a partra. Ethan-t a nagybácsijára bíztam egy pár órára, hogy Lora-val is együtt tölthessek némi időt.
Késő este pedig az egész csapat elment a szirthez, mert tábortüzet készítettek. A tüzet körbe vevő farönkökön kényelmesen elhelyezkedtünk, miközben sztorizgattunk. Ekkor már Maya-ék is jelen voltak, de nem szóltak senkihez egy szót sem. Leginkább egymással voltak elfoglalva. Chris beszerzett egy gitárt, de csak fogdosta mindvégig.
- Énekelj valamit, Eric! – Mosolygott rám Lora, de válaszul csak megráztam a fejemet. Aztán mindenki helyeselni kezdte az ötletet, így kénytelen voltam. Elkértem Christől a gitárt, és elgondolkoztam azon, hogy milyen dalt is adhatnék elő. Végül eszembe jutott egy régi film, aminek az első részében én voltam a főszereplő srác svéd szinkron hangja, de most a második részében lévő dalra kezdtem rá angolul, a This Is Our Song-ra.
Örültem, mert sokan ismerték ezt a dalt, így jó érzés volt együtt énekelni. Meglepő módon még Maya is beszállt a közös dalolászásba, akárcsak Dan. Hirtelen Zane felkérte Ashley-t táncolni, aki boldogan fogadta el a felkérést, de a legviccesebb, legfélreérthetőbb párosunk az mégis csak Jake és Chris volt. A hülyeség a két srácnál határtalan, de legalább jót nevettünk rajtuk. Most mindenki felszabadultabb volt, a sok rossz ellenére is.
Miután a végére értem a dalnak, átadtam Chrisnek a gitárt, így ő volt soros azon, hogy játsszon valamit nekünk.
- Eric, elrabolhatom a barátnődet egy táncra? – Nyújtotta a jobbosát Lora felé Jeremy, amire rábólintottam. A lány még nyomott egy puszit az arcomra, és csatlakozott a többiekhez. Ekkor Mays telepedett le mellém.
- Beszélhetnénk? – Tette fel a kérdést, mire elkapott a rossz előérzet. Miért érzem azt, hogy nagyon-nagyon fontos dologról akar most velem beszélgetni? Ez nem sejtet sok jót. Elmentünk sétálni, hogy kicsit távolabb lehessünk a csapattól. – Első sorban, köszönöm, hogy megmentettél! – Mosolygott rám – Másodszor pedig: Holnap megyünk vissza Londonba.
- Tessék? – Ugrott a hangom egy oktávval feljebb. – Nem Finnországba mentek?
- Eric, kérlek, hallgass végig! – Emelte kezeit maga elé, ezért hagytam, hogy folytassa. – Felmondtam. Már nem vagyok a társaság tagja, ahogy Dan sem. Londonba költözünk, ott tartjuk meg az esküvőt is.
- Várj! – Vágtam a szavába. – Ami azt jelenti, hogy Ethan-t is magatokkal viszitek?
- Nem akarom tőled elszakítani, erről szó se essen! Csupán csak egy kis időt kérek, amíg rendeződik minden. Utána már annyiszor veheted magadhoz, ahányszor szeretnéd. Elviheted Svédbe, bárhova. Azt már rád van bízva, mert tudom, hogy melletted biztonságban van. – Felelte halkan, én pedig ezektől a mondatoktól kissé letörtem.
- Mennyi időről lenne szó?
- Fél, talán egy év… nem tudom. – Csóválta meg a fejét, miközben visszamentünk a tábortűzhöz. A többiek viszont teljesen felszívódtak.
- Akkor most el kéne tőle búcsúznom? – Kérdeztem halkan, amire rábólintott, én pedig a fiúra pillantottam. Vettem egy mély levegőt, majd oda mentem Ethan-höz, aki a farönkön ült.
- Chris bácsit elrabolták. – Felelte könnyedén, miközben leguggoltam elé.
- Hova vitték? – Húztam össze a szemöldökömet, ő pedig a tenger felé mutatott. – Ethan, most nagyon figyelj rám! Holnap, anyuval visszamész Londonba, de én sajnos nem mehetek veletek. Egy kis időre, távol leszünk egymástól, ezért megkérnélek valamire... – Hangom elcsuklott, bármennyire is próbáltam visszafojtani az érzelmeimet, nem ment. Én nem akartam, hogy ez így történjen. – Mindig fogadj szót anyunak, légy jó fiú. Nem szeretnék bármi rosszat hallani rólad! Tudom, hogy nem kedveled Dan-t, de próbáld meg elfogadni, mert ő mindent el fog követni azért, hogy boldog legyél, anyával együtt. Egy darabig nem fogunk találkozni, de ígérem, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot. Később pedig akkor jössz hozzám, Svédországba, amikor szeretnél. Csinálhatunk közös programokat, bármit, amit csak akarsz. – Fejeztem be a monológomat, mire legördült egy könnycsepp az arcomon. A nyakamba borult, én pedig szorosan átöleltem. Nem hiszem el, hogy ezt a szép két hetet muszáj így elrontani. Maya is a legjobbkor tud időzíteni, állandóan elcseszi a hangulatot. Eddig minden olyan jó volt, aztán hirtelen valaki elrontja a kedvünket. Köszi Mays, ez most nagyon kellett! – Szeretlek Ethan, ezt sose felejtsd el! – Bontakoztam ki az öleléséből, és elengedtem. Utána pedig visszamentem Mayshoz.
- Sajnálom. – Suttogta, amire elé léptem, és halványan elmosolyodtam.
- Csak arra kérlek, hogy ne feledkezz meg róla. Ő legyen az első…
- Megígérem, figyelni fogok rá! – Bólintott rá, miközben átnéztem a válla fölött, ahol megpillantottam Lora-t.
- Eric… - Szólított meg, amire rákaptam a tekintetemet – Köszönök mindent! – Mosolygott rám, amit viszonoztam egy másodpercre, majd kikerültem és egyenesen Lora-hoz sétáltam. Reménykedem abban, hogy mihamarabb láthatom újra a fiamat, és talán szebb életem lesz ezek után. Most először érzem azt, hogy a jövő talán tartogat valami jót is a számomra. Persze az is lehet, hogy csak áltatom magam, de hajlandó vagyok vállalni a kockázatot!
- Eric… - Szólított meg, amire rákaptam a tekintetemet – Köszönök mindent! – Mosolygott rám, amit viszonoztam egy másodpercre, majd kikerültem és egyenesen Lora-hoz sétáltam. Reménykedem abban, hogy mihamarabb láthatom újra a fiamat, és talán szebb életem lesz ezek után. Most először érzem azt, hogy a jövő talán tartogat valami jót is a számomra. Persze az is lehet, hogy csak áltatom magam, de hajlandó vagyok vállalni a kockázatot!
„Úgy hiszem, hogy akkor vagy boldog, amikor megtalálod a békét magaddal. Ha visszatekintek az elmúlt évekre, sok boldog és fantasztikus emlékem van, ünnepi pillanatok. Ezek nagyon különlegesek. Persze vannak idők és olyan helyzetek, amik nem feltétlenül tetszenek, de ezek is egyaránt fontosak. Honnan tudhatod, hogy valami jó vagy rossz, vagy épp helyes vagy helytelen? Csak a döntésektől függ. A döntések azt jelentik, hogy a kockának két oldala van, és szinte soha nem lehetünk száz százalék biztosak benne, hogy jól döntöttünk-e. Néha a rossz döntés is lehet hasznos lecke, hiszen akkor sokkal jobban fogod értékelni a jó időket és jó döntéseket.”
~ Négy évvel később. Június 21. Svédország, Stockholm~
- Szerintem ez így nem lesz jó! A szöveggel van probléma. – Lépett ki a stúdióból Chris, aztán pedig lehuppant a kanapéra. Egyetértően bólintottam, miközben a kezembe vettem a dalszöveges papírt, egy ceruzát, és egy radírt.
- Az első versszak nem jó? – Tettem fel a kérdést, amire válaszul amolyan hümmögést kaptam.
- Amíg átírod, lefutok az automatához. Kérsz valamit? – Megcsóváltam a fejemet, Chris pedig elviharzott. Igen, ismét stúdióba vonultam, de ezúttal nem én vagyok a popsztár, hanem Chris Owen, aki énekesi babérokra tört még tavaly. Én írom neki a dalokat, segítek a show bizniszben helytállni. Úgy tűnik, Európában sikerült feltörekednie, de Ő leginkább Amerikát akarja meghódítani. Hát arra még sajnos várnia kell, de annak is eljön majd az ideje. – Kiradíroztam az első mondatot, és átírtam valami másra. Egy fokkal jobb volt, de még mindig nem tökéletes. Ekkor nyílt az ajtó, amire odakaptam a fejemet.
- Apa! – Rohant be Ethan, átölelt, majd leült a mellettem lévő székre. – Chris mondta, hogy itt leszel. Nem kéne az automatához engedned, mert megveszi az összes csokoládét. – Elnevettem magamat, és hátradőltem a székemben.
- Mond csak, hogy jöttél ide? Úgy volt, hogy otthon találkozunk! – Komolyodtam el hirtelen, összehúzott szemöldökkel.
- Anya hozott ide. – Adta meg a tömör válaszát. – Akadt egy kis dolga, de azt mondta, hogy később csatlakozik hozzánk.
- Kértek csokit? – Lépett be a kis helységbe Chris, miközben egy mogyorós csokoládét majszolt. Mindketten megcsóváltuk a fejünket, amire a srác vállat vont. Átadtam neki a papírt, vetett rá egy pillantást, majd bevonult a stúdióba. Egy óra elteltével összehoztunk egy sláger gyanús dalt, ezért felfüggesztettük egy kis időre a munkát. Chris is hazament, csak úgy, mint mi. Ethan út közben mesélt arról, hogy mik történtek Londonba, milyen lett a bizonyítványa az iskolában, meg egyéb dolgokról. Mikor hazaértünk, és még mielőtt átléptük volna a küszöböt, megtorpantam.
- Majd szeretnék neked valakit bemutatni. – Kacsintottam a fiúra vigyorogva, majd szélesre tártam az ajtót, és előre engedtem. Magam mögött becsuktam, majd utam rögtön a konyhába vezetett, ahol megpillantottam Lora-t, miközben mosogatott. Mögé settenkedtem, kezeimet pedig a dereka köré fontam.
- Szia! – Suttogtam a fülébe, amire elzárta a csapot, és felém fordult mosolyogva.
- Szia! – Közelebb hajolt, és hosszasan megcsókolt, én pedig játékosan beleharaptam az alsó ajkába.
- Khm… - Köszörülte meg a torkát Ethan, amire szétrebbentünk, és én lehajtottam a fejemet. Hagytam, hogy Lora jól megölelgesse Ethan-t. – Apa, be akartál valakit mutatni!
- Hát persze! –Lora-ra pillantottam, aki erre rábólintott, eltűnt egy pillanatra majd visszatért az egyik legféltettebb kincsemmel. – Ethan, bemutatom a kistestvéredet. – Pár másodpercre lefagyott, aztán hirtelen felém fordult.
- Megtanítom majd gördeszkázni, focizni, köpő csövezni.
- Lány. – Vágtam a szavába, és elkomorodott.
- Lány… Lány?! Nem fogok vele barbizni!
EPILÓGUS:
Miután felolvastam a fejezet utolsó sorait, becsuktam a könyvet, és mosolyogva pillantottam fel a kis közönségemre, akik tapsolni kezdtek. Jó érzés töltött el, hogy sikeresen megírtam egy könyvet, minek tetejében még szerettek is az emberek. Valaha felül fogom múlni ezt a csodálatos történetet? Reménykedem benne. Nekem a célom mindig is az volt, hogy olyan boldoggá tehessem az embereket, mint magamat írás közben. A visszajelzések alapján úgy vettem észre, hogy ezt sikerült elérnem.
- Vanity! – Állt fel egy idős hölgy, kezében a könyvemmel. – Miért hozta vissza Chris-t a harmadik évadba? – Tette fel a kérdését, magamban pedig jól átgondoltam a válaszomat. Nem árulhatom el, hogy megtestesítője is szerepet játszott a döntésemben, vagyis Musso!
- Bár az első évadban rossz karaktert alakított, úgy éreztem, azzal, hogy visszahozom őt a történetbe, nagy csavart adnék az évadnak. Ahogy Eric is mindig említette, mindenki kap egy második esélyt, és a mi Chris-ünk jó fiúvá vált. Nem mellesleg most az utolsó fejezetben megismerhettük egy igazán szeretni való, aranyos oldalát is. Ez így volt jó! – Feleltem könnyedén, miközben a nő bólintott, és leült. Aztán következett a következő kérdés.
- Miért döntött úgy, hogy Maya-t és Eric-et szétszedi?
- Eleget szenvedtek már egymásért a két évad során. Úgy voltam vele, hogy mindkettőjüknek jobb lesz így. – Adtam meg a válaszomat.
- Hallottunk pletykákat, miszerint egy új történeten dolgozik. Esetleg elárulna róla valamit? – Lépett előrébb egy férfi, amire egyetértően rábólintottam.
- Valóban igazak a pletykák. Az új sztori el fog térni a mostanitól, de állíthatom, hogy lesz olyan izgalmas, mint ez. – Emeltem fel szemmagasságig a kezemben lévő könyvet egy pillanatra, majd visszahelyeztem az ölembe.
- Jeremy-t miért hozta be a történetbe? – Kaptam a következő frappáns kérdést.
- Ha őt nem jelentettem volna meg, ki szabotálta volna az Eurovíziót? – Tártam szét a karomat, amire a kérdést feltevő hölgy elnevette magát.
- Miért csinált Maya-ból rossz karaktert? – Kérdezte egy tizenéves lány, kérdése hallatán vettem egy mély levegőt.
- Mert így most a bátyja tökéletes ellentétje lett. – Feleltem vigyorogva, amire mindenki felnevetett. – Nem, igazából, nem nagyon tudok erre választ adni. Ezt adta a gép. – Bólintottam rá, a lány pedig elmosolyodott.
- És miért kezdte el írni ezt a történetet, mi ihlette meg? – Tette fel ugyan az a lány a kérdést.
- A sztorit nagyon sok minden ihlette meg. Filmek, dalok és helyszínek egyaránt. Az első évad írásánál odáig voltam Párizsért, és a krimi történetekért. Ugyan ez köszön vissza a „Ha elbukom, magammal rántalak”-ban is. A második évad első felét, a „The Lost World”- öt egyáltalán nem emlékszem, hogyan találtam ki, ahogy a második részét sem. Ezek csak úgy jöttek, de annyira nem lett rossz összeségében. A harmadik évadot, a „Stay Strong”-ot ügynökös filmek ihlették, köztük a Mission Impossible. Szerepet játszott még az „Imagine” videoklipje is. Miért kezdtem el írni? Mert szeretek írni, és ez jó előre lépés volt.
- Vanity, még egy utolsó kérdés! Fogja még valaha folytatni a könyvet? – Kérdésére, szélesen elmosolyodtam.
- Talán majd egyszer…..
THE END.
2012. augusztus 28., kedd
15.rész- Stay Strong (part.1)
Sziasztok ! :)
Úgy tűnik, nem ennél a fejezetnél búcsúzom, hanem a következőnél. Nem mellesleg, ezzel a résszel szenvedtem a legtöbbet, ez a leghosszabb idáig, úgy hogy remélem elnyeri a tetszéseteket és négynél esetleg több komment érkezik majd :) Mert érdekel a véleményetek! Hogy mit gondoltok róla.. nyugodtan írhattok negatív kritikát is, nem haragszom meg. Megpróbálok tanulni a hibából, és javítani :) Úgy hogy így már előre is köszönöm, hogy írtok nekem egy kis sort :)
Zenékt erősen ajánlottak!!
Kellemes Olvasást! :)
- Chris… - Nyögtem ki a nevét megilletődve, mire arcán hatalmas mosoly kerekedett, majd Ethan-re pillantott. A kisfiú ijedten nézett vissza rám, miközben ott állt Chris mellett összerezzenve.
- Csak semmi rossz mozdulat… maradjunk nyugodtak! – Rábólintottam, reakcióm után pedig elengedte a fiút, aki egyenesen hozzám futott és a mögém bújt. Kihúztam magam és álltam Chris pillantását.
- Te elvileg meghaltál… - Kezdtem bele a mondatomba, de csendre intett. Biccentett a fejével a sétáló utca felé és lassú léptekkel megindult arra. Furcsa módon, nem kapott el semmilyen rossz előérzet. Talán ő is megváltozott az évek során, csak úgy, mint Jake? Vagy ez teljességgel lehetetlen, és még most is ugyan olyan aljas, mint volt? Ezekre csak akkor kapok választ, ha most nem habozok, hanem utána megyek. De leginkább az a vicc, hogy amit én elhatározok, abból úgysem lesz semmi. Addig vitatkozom magammal, amíg elszáll belőlem minden önbizalom, tettrekészség. – Vettem egy mély levegőt, és utána indultam. Egy kávézóba sétált, váltott bent pár szót egy pincérrel, majd kijött és helyet foglalt az egyik vas asztalnál. Követtem példáját és leültem vele szembe, Ethan pedig mellém. Ekkor Chris intett egy lánynak, aki odajött hozzánk.
- Szia, Lora! – Köszöntötte mosolyogva én pedig lehajtottam a fejemet.
- Szia, Chris! Mi járatban? – Nem bírtam tovább, felnéztem a lányra és látványától még a lélegzetem is elállt. Ibizán ilyen szép lányok mászkálnak az utcán? Francba, itt kellene laknom…
- Erre-arra. – Vont vállat lazán. - Ja, bemutatnám neked egy barátomat. – Mutatott rám, mikor a lány rám nézett, elmosolyodtam. – Eric, ő itt Lora. Lora, ő pedig Eric és a kis fia, Ethan. – Mutatott be minket egymásnak. Honnan tudja a fiam nevét? Ez egyre ijesztőbb és furcsább számomra. A lány aranyosan intett felénk, majd újra Chrishez fordult.
- A szokásosat? – A srác rábólintott. Lora pedig elviharzott.
- Hallgatlak! – Tártam szét a karomat és hátradőltem a székemben.
- Mire vagy kíváncsi? – Húzta el a szája szélét.
- Lelőttek és végül a romok alá kerültél. Hogy a francba lehetsz most itt? – Pár perces hallgatás után megjelent egy kiszolgáló, az asztalra helyezte a kért italát és tovább állt. – Kivéve, ha hallucinálok, mert az már durva lenne. – Vigyorodtam el a saját kijelentésemen, ő pedig elnevette magát.
- Van egy kis humorod, Saade. – Mutogatott az ujjával rám, és abbahagyta az előbb rátört nevetést. Elégedetten hátradőlt a székében és felsóhajtott. – A víz kisodort a rakpartra. Conor Prágában dolgozott, mint rendőrtiszt, és az a seggfej megmentette az életemet. Ezért adósává váltam és most törlesztek. – Húzta meg a vállát, elvette a poharát és ivott egy kortyot majd visszatette az asztalra.
- Mivel törlesztesz? – Tettem fel a következő kérdésemet.
- Segédkezem neki a drog bizniszben és a laborban. Bármennyire is szeretnék elmenni innen, nem tehetem meg. Ha elhagynám a szigetet, rögtön utánam jönne és megölne. Ez a barom nem viccel, és amit ad, azt visszakéri. – Összehúzott szemöldökkel meredtem rá. Ekkor Ethan megrángatta gyengéden a pólómat, és odahajoltam hozzá.
- Láttam már őt… - Súgta a fülembe.
- Hol láttad? – Kérdeztem én is halkan, de válaszul csak megrázta a fejét.
- Mit mondott? – Kíváncsiskodott a halálból visszatért Chris.
- Ehm... azt, hogy látott már téged valahol. – Feleltem, és egyetértően rábólintott.
- Mikor Stockholmban voltunk, akkor találkoztunk az utcán, és egy pillanatra összeakadt a tekintetünk. Egy sötét bőrű férfival volt, akivel éppen egy bevásároló központhoz tartottak. Ha jól informált vagyok, belekeveredtél ebbe a drog bizniszbe, és ezért Conor bosszú gyanánt rabolta el a fiadat. – Hirtelen elhallgatott és kicsit az asztalra csapott, amire Ethan összerezzent mellettem. – Eleget jártattam a számat, most te jössz!
- Jól van. – Adtam meg magam. - Négy hónappal ezelőtt drogkereskedőkbe botlottam, akik jó üzletet ajánlottak, amit természetesen elfogadtam. Mivel nem fizettem ki a drogot, így megfenyegettek azzal, hogy ezért a családom fog bűnhődni. Ezt sajnos nem vettem komolyan, és ennek meg is lett a böjtje. Végül engem is elraboltak, és Finnországba vittek egy titkos társasághoz. Kihallgattak és közölték velem, hogy elrabolták a fiamat. Úgy voltam vele, hogy Maya meg tudja egyedül is oldani a kis csapatával ezt a problémát, minek kellek én hozzá? Ezért elmondtam neki azt, amit tudok és amire ő börtönbe vágott. – Ennél a résznél Chris felkuncogott. Megforgattam szemeimet és folytattam. – Aztán két óra hűvösön ülés után újra a segítségemet akarta, ezért kihozott onnan. Van pontosan egy Jake nevezetű srác, akivel nem most találkoztunk először. Amit adtam Maya-nak telefonszámot, azt felhívta és Jake szólalt meg a vonal túlsó végén. Ő volt az összeköttető, de persze nem önszántából. Elrabolták a barátnőjét, akit csak úgy menthetett meg, ha elszállította a drogért kapott pénzt Conornak. Maya nagyon bízott a srácban, így bevette a csapatba és végül is, nem csalódtunk benne. Megmentettük a lányt és Ethan-t is, Maya-t pedig elvesztettük. Aztán megjelent az idegesítő, köcsög barátja is, aki unalmában, semmittevésében megvádolt azzal, hogy én öltelek meg. Holott ez nem igaz! Ezért leütöttem és visszaküldtem oda, ahonnan jött. Ezek után Conor kis luxus szigetére mentem, hogy meg mentsem drágalátos ex-barátnőmet, de végül én is ott ragadtam vele együtt. Egy hajón éjszakáztunk, ami be kell valljam, nagyon jó volt… de reggel arra ébredtem, hogy a hajó süllyed. Ha nem siet a csapat a segítségünkre, már rég nem élnénk. Aztán az idő pörögni kezdett, Maya újonnan szerzett ebe ismét megjelent Ethan-nel együtt, és egy örökre szóló ajándékot adott nekem. – Felmutattam a kezemet, a srácnak pedig kissé leesett az álla. Nem akart hinni a szemének, hogy valaki erre is képes. – Maya pedig ölbe tett kézzel végig nézte, ahogy sajnos a fiú is. – Böktem Ethan felé, aki csak értetlenül kapkodta tekintetét köztem és Chris között.
- A húgom ennyire megváltozott volna? – Gondolkozott el a saját kérdésén, én pedig egyetértésként megcsóváltam a fejemet.
- Másnak akar megfelelni, csak azért. – Adtam meg a kielégítő választ. – De ha már itt vagy, áruld már el, ez mit jelent… - Kivettem a zsebemből a papírt, amin a rajz díszelgett, és elé toltam. Vetett rá egy pillantást majd fellesett rám.
- Ez Rosa tetoválása. A torony a templomot jelöli, minek belsejében van az óra, ami két óra tizenöt percet mutat, de valójában fordított állású. Így egy másik időpontot kapsz. Igazából, ez eléggé komplikált, Eric! Nem tudom elmagyarázni... – Adta vissza és elhúzta a szája szélét. – A lényeg, hogy ez leginkább mind rólam szól. Mert az a seggfej azt hiszi, hogy összejövök a lányával. Ostoba. – Fortyogott magában, én pedig továbbra sem értettem az összefüggést. – Conornak is van egy ehhez hasonló tetoválása.
- És a horgony? – Mutattam az előbb említett dologra a rajzon.
- Egy szerelmespárt jelképez, akik egybekötik az életüket. Ott van az én dátumom, és a toronyban pedig Rosa-é. – Hirtelen megállt bennem az ütő is. Rosa ugyan olyan születésű, mint Maya? Ez, egyre bizarrabb, és továbbra sem értem a lényegét.
- Akkor ez csak amolyan szerelmi ostobaság? – Csattantam fel, amire helyeslően bólintott. Arcomat a tenyerembe temettem és mélyeket lélegeztem. Annyira biztos voltam abban, hogy valami sokkal fontosabb dologról van itt szó, közben pedig nem. Mindegy, bárki tévedhet, hiszen emberi szokás. – Elemeltem az arcomtól a kezemet, és átnéztem Chris válla fölött, ahol megpillantottam Dan felénk közeledő alakját. Magamban elmondtam legalább húsz imát, csak hogy ne keljen vele most beszélgetnem, de ismét ellenem játszott a szerencsekerék.
- Baj van! – Lépett az asztal mellé, mire én lazán megvontam a vállamat kifejezve nem törődőségemet.
- Old meg! – Feleltem könnyedén, mintha ez teljesen természetes dolog lenne számomra, hogy mindenki maga oldja meg a saját problémáit, és nekem nem kell semmit sem tennem.
- Maya eltűnt. – Nyögte ki minden kertelés nélkül, és Chrisre pillantottam vigyorogva.
- Amit mondtam Dan, old meg! – Tártam szét a karomat. Chris az asztalnál álló srácot kezdte el méregetni a tekintetével, amihez furcsa arckifejezés is társult.
- A húgomnak egyre szarabb az ízlése. – Dünnyögte az orra alatt, és próbáltam nem elnevetni magamat. Dan, Chris felé fordult összeszűkített szemekkel.
- Te meg ki az Isten vagy?
- Hát’ Isten! – Adta meg a válaszát Chris mosolyogva, én pedig már nem bírtam türtőztetni jó kedvűségemet, elnevettem magamat. Dan viszont nem díjazta eme fantasztikus választ, ráfintorgott, majd felém fordult. Én pedig csak a fejemet ráztam folyamatosan, és arra vártam, hogy elhúzzon végre, de a francért sem akart elmozdulni az asztaltól. Azt akarja, hogy ismét leüssem? Mert boldogsággal töltene el, ha megismételhetném. Megérdemli ez a hülye korcs azok után, amit tett.
- Maya eltűnt és fogalmam sincs, hogy hol van. – Nocsak, a kutya kétségbeesett.
- Ethan, fogd be a füledet. – Utasítottam, és úgy is tett. – Tudod Dan, egy elmebeteg ribancot nem nehéz megtalálni. Ha annyira szereted, menj és keresd meg! Én elfoglalt vagyok jelen pillanatban, ha észrevetted volna. – Intettem Chris felé. A srác hitetlenkedve megrázta a fejét és elhúzta a csíkot. Megvártam, míg jó messze lesz tőlünk, és elővettem a zsebemből a telefonomat.
- Tudom, hol lesz. – Jelentette ki magabiztosan Chris, miközben megkerestem a névjegyzékben Jeremy számát, és tárcsáztam. Két csöngés után felvette.
- Valami probléma akadt?
- Éppenséggel igen. Azonnal tűnjetek el a hajótól, hozzátok a legfontosabb cuccokat. A templomnál találkozunk. – Adtam ki a parancsot, és kinyomtam a hívást. Visszacsúsztattam a zsebembe a telefont és felálltam az asztaltól. – Be tudsz juttatni? – Néztem rá halál komoly arckifejezéssel, amire ő is felállt, ledobott némi aprót az asztalra, és megindult a templom irányába.
- Talán. – Adta meg a tömör válaszát, és követtük.
- Mi az, hogy talán? Chris, biztosra kell mennünk.
- Elsőként is, nyugodj le! Másodszor pedig leszögezném, hogy ez egy másik villában van, tehát alaposan át kell vizsgálni, és tanulmányozni. Az épületnek két szárnya van, de nem tudjuk, hogy melyikben van a húgom. Erre is rá kell jönnünk valahogy. – Gondolkozott el egy pillanatra.
- Riley ezt megoldja.
- Remek! A többit majd a csapatoddal közösen megbeszéljük. – Vetette fel az ötletet.
- Várj, várj, várj! – A vállánál fogva visszarántottam, és összehúzott szemöldökkel meredtem rá. –Nagy bűnt követtél el hat évvel ezelőtt, amit nem fogok egyik pillanatról a másikra megbocsátani. Honnan tudhatom biztosra, hogy nem versz át?
- Ezt most komolyan kérdezted? – Ironizált Chris, amire megrántottam a vállamat válaszképp. – Négy éve ezen a szigeten rohadok, és nincs lehetőségem megszökni innen. Te vagy az utolsó esélyem, Saade! – Sziszegte a fogai között, és meghökkentem. – Nem mellesleg felnőttem, ezzel együtt meg is változtam. Nem a kalandok s a kincsek hajtanak, hanem a szabadságvágy. Érted már? – Kérdezte, biccentettem a fejemmel a templom felé. Egyszerre értünk oda a többiekkel, és Riley amint megpillantotta Chris-t, lecövekelt. A többiek kíváncsian méregették a tekintetükkel, hiszen ők csak névről ismerték a srácot, kinézetre nem.
- Mi történt már megint? – Kérdezte Jeremy, amire felé fordítottam a fejemet.
- Drága láncszemünk ismét bajban van! Ő pedig… - mutattam Chrisre – tudja, hol van. – Riley mögé léptem, és kivettem a hátizsákjából egy térképet. Szétnyitottam, ledobtam a földre és leguggoltam mellé.
- Az épületet pálmafák veszik körbe hatvan méteren, utána pedig zöld sövények kisebb labirintust alkotnak. Általában ott tíz ember szokott őrködni úgy, hogy folyamatosan járják a birtokot. A hátsó ajtón keresztül rögtön a konyhába jutsz, de a személyzet nem fog figyelembe venni. – Chris elhallgatott, Riley pedig előhalászta a táskájából a laptopját és megpróbálta megkeresni a villát a szigeten. Percekbe telt, míg nyomára bukkant, de legalább sikerrel járt. 3D-s képet készített róla, amiből mindent tökéletesen meg tudtunk határozni. A konyhai ajtónál rögtön bal és jobb oldalt egyaránt van egy lépcső, ami az emeletre vezet és utána egy hosszú folyosót tár elénk. Ez összesen tizenkét szobát sejtet, de nem biztos, hogy valamelyikben ott is van a keresett személy.
- Fogalmunk sincs, hol keressük. – A templom oldalán leültem, hátamat a falnak döntöttem.
- Nincs rajta chip, mi? – Tette fel Jeremy a kérdést, és elkezdtem tépkedni magam mellett a füvet.
- Szerintem már nincs. – Feleltem letörten, és felsóhajtottam.
- Várjatok! –Gondolkozott el Chris, és mindenki rákapta tekintetét. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy mire gondolhat, mit tervez jelent pillanatban. – Kicsit előre siettem a gondolatmenetemmel, de én ugye bejutok minden feltűnés nélkül. Elhelyezem az időzített bombát, utána pedig bejuttatom Ericet, és együtt megkeressük Maya-t. Ha ő is meg van, akkor eltűnünk a birtokról és felrobbantom ezt az egész kócerájt. Ennyivel kevesebb gond. – Miközben magyarázott, gesztikulált a kezével, ami kicsit vicces látványt nyújtott, de nem nevettem ki. Teljesen megértem, ha most kicsit a bosszú hajtja, hiszen nem kevés időt töltött el itt ezen a helyen. Sőt, én támogatom az ötletét, miszerint robbantani akar. Boldogsággal töltene el, ha láthatnám Conor arcát, ahogy összeomlik a kis birodalma. Ez lenne a főnyeremény.
- Rendben! – Feleltük kórusba.
- Riley, mennyi idő, míg odajutunk?
- Hát… ha valami járművel mentek, akkor huszonöt perc, esetleg fél óra az utazási idő. –Adta meg a kielégítő választ. A földön heverő térképhez kúsztam és próbáltam kigondolni egy menekülési tervet. Ha most elszúrjuk az akciót, mindennek vége. Nem hibázhatunk, mindennek úgy kell történnie, ahogy azt mi megterveztük. Viszont a legfontosabb, hogy senki ne vesszen oda.
- Chrissel megyek, csak mi ketten veszünk részt az akcióban. Ti pedig itt fogtok várni minket. – Mutattam egy pontra a rajzon, közvetlen Eivissa mellett lévő szírtre – Van ellenvetés? – Néztem körbe, de mindenki hallgatott.
- Biztos vagy benne, Eric? – Vonta kétségbe az elhatározásomat Ashley.
- Ehm… azt hiszem. – A magabiztosságom kissé ingatag.
- Átfutunk fél Ibizán. Jó móka lesz ez! – Mutatta fel Chris a hüvelykujját és kínosan elmosolyodott. Nem hal bele egy kis testmozgásba, amúgy is ráférne. De ha már itt tartunk, amúgy sincs más lehetőségünk, mint futni. Száz százalék, hogy Conor utánunk fogja küldeni az embereit, ugyan is nem ez az első, hogy betörünk hozzá. Nem állhatunk meg pihenni, folyamatosan résen kell lennünk, különben elkapnak minket. Én nem becsülöm alá Conor képességeit, mert ravasz személyiség, és eléggé elszánt. Ezek után pedig nem bízok semmit sem a véletlenre.
- Apa, én is veletek megyek! – Lépett elém Ethan, és fellestem rá. Megvakartam a tarkómat és feltápászkodtam a földről.
- Hát persze, hogy nem! – Vigyorogtam rá.
- De miért nem?
- Azért Ethan, mert ott nem tudlak megvédeni, és csak láb alatt lennél! Jeremy-vel és a többiekkel biztonságban vagy, de mellettem most nem! Ha bármi bajod esne miattam, azt sosem bocsátanám meg magamnak. Érted? – Néztem mélyen a szemébe, de válaszul csak egy aprót biccentett a fejével – Én is így gondoltam! – Nyugtáztam magamnak és Chris felé fordultam.
- Vágjunk bele!
/ 1 órával később/ /Chris szemszöge/
A nagykapunál várakoztam, miközben a karórámat lestem folyamatosan. Mikor a kis mutató két órát ütött, elindultam az épület felé. Az egyik őr, Matt felém intett, és tisztában voltam vele, ha nem megyek oda hozzá, gyanút fog. Grimaszolva közelítettem felé, és mikor oda értem, értetlenül széttártam a karomat.
- Mit akarsz? – Kérdeztem, a tipikus flegma stílusomban.
- A főnök látni akart téged! – Adta meg a kielégítő választ, mire felhúztam az egyik szemöldökömet.
- Adok neki egy vigyorgó képet magamról és akkor láthat, pff. – Jegyeztem meg, hátat fordítottam neki és folytattam utamat. Mikor felértem a kis teraszra, még utoljára hátranéztem, hogy megbizonyosodjak arról, nem néz engem senki, majd benyitottam és beléptem a hatalmas előtérbe. Teljesen üres volt, de a biztonság kedvéért körül néztem, aztán véletlenül Conorba ütköztem.
- Merre jártál? –Vont kérdőre, miközben csípőre vágta kezeit.
- Csak sétáltam a városba. – feleltem könnyedén, mintha semmiség lenne a részemről – A szokásos napi levegőzés, italozás. – Bokszoltam a karjába játékosan, de csak felmordult. Arcom elkomorodott, és kerültem szikrákat szóró tekintetét.
- Egy óra múlva lesz egy találkozóm. Örülnék, ha velem tartanál! – Mondta ridegen, miközben kikerült és elhagyta az épületet. Fellélegeztem, és a lépcső melletti díszasztalra dobtam a táskát, amiből kivettem a drótokat, a metszőollót és a robbanószerkezetet. Azt hiszem, ez nagyot fog szólni!
A szerkezetet elhelyeztem az egyik sötét sarokba, miközben rácsatlakoztattam a drótokat, és végig vezettem a talajon, majd az emeleten. Elvégeztem még néhány óvintézkedést, és tizenöt percre állítottam az időzítőt. Ha ennyi idő alatt nem jutunk ki innen, nekünk befellegzett. Ez nem játék, cselekednünk kell.
Eldugtam a táskát az egyik szekrénybe, és fütyörészve leültem a jobb oldali lépcső harmadik fokára. Eric, hol vagy már? Az óra ketyeg!
/Eric/
Chris azt mondta, hogy nem lesz senki sem a hátsó ajtónál, de tévedett. Ott állt egy őr lesben állva, miközben én az egyik bokor mögött lapultam. Gondolkoztam azon, hogy terelhetném el a figyelmét, de semmi sem jutott az eszembe. Tekintetem egy vékony farönkre tévedt, amit megragadtam, és az őrhöz dobtam, akit sikeresen fejen találtam vele. Elájult, én így könnyűszerrel odalopakodhattam hozzá. Arrébb húztam a testét, aztán az ajtóhoz léptem, és résre kinyitottam. Bekukucskáltam, de mindenki sürgött-forgott, így szélesre tártam, és az ajtó mellett lévő akasztóról lekaptam egy fehér kötényt és sapkát, majd gyorsan magamra öltöttem. Az egyik nő, aki mosogatott enyhén szólva megbámult, de csak rámosolyogtam, és igyekeztem minél előbb a másik ajtóhoz érni, feltűnés nélkül.
Mikor a célhoz értem, levettem magamról a kötényt és sapkát, majd ledobtam az ajtó melletti vas asztalra.
- Késtél! – Jelentette ki Chris, miközben felállt, én pedig unottam megforgattam szemeimet.
- Nem szóltál, hogy az ajtónál ott egy őr. – Feleltem cinikusan miközben felsiettem a lépcsőn, nyomomban Chrissel. A jobb oldalon lévő ajtók mind nyitva voltak, de nem volt bennük senki, így áttértünk a baloldalra, ahol viszont csak egy ajtó volt zárva.
– Gondolom nincs véletlenül egy kulcsod hozzá, igaz? – Fordítottam a fejemet Chris felé, válaszul pedig megcsóválta a fejét.
- De van hajcsatom! – Halászta elő a zsebéből az előbb említett tárgyat, és az ajtó elé állt. Bedugta a zárba és pár másodpercig szórakozott vele, míg nem kinyílt. A kezemet a kilincsre helyeztem, halkan lenyomtam azt, és benyitottam. Megpillantott Mays-t, aki háttal állt nekem, így mögé lopóztam, és a kezemmel befogtam a száját.
- Maradj csendben! Ha most kimentünk ebből a szobából, meg fogsz látni egy olyan személyt, akit nagyon szeretsz. Nem sikongatsz, nem kérdezősködsz, csak jössz utánunk, és később mindent elmagyarázok. Értve vagyok? – Rábólintott, ezért elengedtem. Elindultunk kifele, de hirtelen golyók szelték szét az ablakot, és lövöldözések hangjai törték meg a csendet. Rájöttek arra, hogy itt vagyunk. Kár is most már bujkálnunk.
Maya nagyra tágult szemekkel meredt hirtelen előkerült testvérére, de most nem volt időnk magyarázkodni. Ha nem megyünk, megölnék, és én még szeretnék leélni legalább harminc évet.
Chris oda adott nekem egy pisztolyt, én pedig kézen ragadtam a lányt, és lefutottunk a lépcsőn, utána utunk az ajtóhoz vezetett. Kinyitottam, de pont lőttek ránk, így inkább visszacsuktam.
- Ha Conor megtudja, hogy megint te állsz a dolgok mögött, végez veled! – Mondta Maya, mire én összehúztam a szemöldökömet.
- Ki akarna bántani egy ilyen sármos embert, mint én?
- Én néha érzek rá késztetést. – Felelte gúnyosan, erre arckifejezésem komorrá vált. Ez a beszólás, most szíven ütött. De nem foglalkoztatott a dolog, mert úgy voltam vele, hogy később is megbosszulhatom. Jelen pillanatban nagyobb problémánk is van.
Hirtelen betört az ajtó melletti ablak, és golyók süvítettek át az üres kereten. Aztán pedig a fából készült bejáratot is célba vették, és addig lőtték, míg az lyukat nem hagyott maga után.
- Ahol bejutottam, ki is jutok. – Végig rohantunk a konyhán, míg ki nem jutottunk az épületből, és utunk a terepjáróhoz vezetett. Chris ült a volán mögé, az anyósülésre pedig Maya, míg én elfoglaltam a hátsó ülést. Milyen vicces, erről mindig a saját dalom jut az eszembe. Úgy érzem, kár volt megírni, mert minden kocsi hátsó üléséről az fog eszembe jutni. A srác gázt adott, és nem telt el pár másodperc, már robbant is az egész épület. Kissé furcsának tartottam, hogy senki nem követett minket, de valamilyen szinten fellélegeztem.
Mikor a városba értünk, Chris leparkolt valahová, és ott hagytuk a járművet.
- Most már megmagyaráznátok ezt az egészet? – Csattant fel hirtelen Maya, miközben folyamatosan figyeltük, nem-e követ minket valaki, vagy valakik.
- Nem ez a legmegfelelőbb pillanat! – Emelte maga elé kezeit Chris. Azt hiszem, most félnem kéne, amiért közöttük vagyok. Valamelyikőtök cserélne velem helyet?
- Lehet, hogy már nem lesz több pillanat, mert te újra meghalsz, aztán feléledsz. – Vágott vissza a lány, én pedig úgy voltam vele, hogy inkább nem szólok egy szót sem.
- Nem haltam meg!
- De hiszen lelőttek!
- Az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy meghaltam. –Hogy mi van?
- Nyugalom van galambocskáim! – Emeltem fel a hangomat, amire mindketten elhallgattak. Kíváncsiságból hátrapillantottam, mikor hirtelen egy férfi elfutott az egyik sikátor felé. Aztán csörömpölést hallottam, és megtorpantam.
- Mi az? –Kérdezte Maya, mire felé kaptam a fejemet.
- Itt vannak. Te! – Mutattam fenyegetően a lányra – Velem jössz! Chris pedig egyedül.
- Miért válunk külön?
- Mert azzal csak előnyt adnánk nekik, ha együtt maradnánk! Külön nem tudnak minket levadászni. Nyomás! – Csaptam össze a tenyereimet. Chris lassú léptekkel megindult a kikötő felé, mi pedig lefordultunk a balra lévő utcába, és figyeltük a kicsit is gyanús alakokat. Ismét hátra pillantottam, mikor két fekete ruhás férfi felénk közelített. Ennek nagyon nem lesz jó vége. Most viszont eléggé rossz előérzetem van, pedig eddig nem volt. Előttünk is megjelent két férfi, mire berántottam Mays-t a sikátorba, és ott mentünk tovább.
- Mi történik? –Suttogta, kissé kétségbeesetten, miközben egyfolytában hátra pillantgatott. Nem hinném, hogy paranoiások lennénk, mert ez most valós. Tényleg követnek minket, a kérdés viszont az, mikor indul a játszma?
- Futás! – Feleltem halkan, és rohanni kezdtünk a lépcső fele. Végig mentünk a házak között, nyomunkban az üldözőinkkel. Véletlenül zsákutcába keveredtünk, de a mellettünk álló konténerre felmásztunk, ott pedig szemközt volt egy ablak. Betörtem a könyökömmel és bemásztunk. Egy idős hölgy ült a székében, tátott szájjal bámulva minket. Intettem felé, majd megindultunk az ajtóhoz. Feltéptem, aztán láttam, hogy szemből jön az egyik férfi, majd a felettünk lévő emeletről egy másik. Más út nem vezetett, csak lefelé, így átmásztunk a korláton nagyon óvatosan, és leugrottunk a földszintre. Elhagytuk az épületet és tovább futottunk legalább négy utcán keresztül. Vajon a többiek mikor fáradnak el?
Ekkor már nem öten, hanem hatan követtek minket. Ez csak macska-egér játék, és kitudja mikor lesz vége. Kivéve, ha mi szakítjuk meg. Besiettünk egy kissé elavult házba, Maya elbújt a szekrénybe, én pedig az ajtó mellé álltam, ha esetleg bejönnének ide, leüthessem őket. Körülbelül tíz perc telhetett el, mikor nyílt az ajtó, és belépett rajta egy sötét bőrű férfi. Észrevettem a kezében a pisztolyt, így mögé settenkedtem, aztán megragadtam a karját, kicsavartam, a pisztolyt pedig megkaparintottam, majd lelőttem. Ezért biztos, hogy sittre visznek. Sosem fogom elkerülni ezt, már így is túl sok bűnöm van, amit nem hozhatok helyre. Egyszer fizetnem kell értük.
Maya előjött, felsiettünk a tetőre. Megkönnyebbülve láttam, hogy a házak elég szorosan álltak egymás mellett, így könnyen átugorhattunk a másik tetejére. Persze a többi férfi nem adta fel, továbbra is követtek bennünket, amit nagyon kezdtem unni. Mi lenne, ha fegyverszünetet tartanánk? Mert én már nagyon elfáradtam ebben a játékban.
Mikor a következő épület legalább tíz méterre volt tőlünk, kicsit kétségbeestem, mert nem tudtam, mitévő legyek. Aztán megláttam, hogy egy villanyvezeték egyenesen lemegy az egyik kis bolt tetejének antennájára, onnét pedig ismét szabad utat kaphatunk. Pár centire tőlünk kiszúrtam néhány ruhadarabot, amiket megragadtam, és egy pólót oda adtam a lánynak.
- Én nem! Ezt kizárt!
- Nem lesz semmi bajod, csak erősen fogd! – Ráerősítettem a vezetékre a pólót, és hagytam, hogy lecsússzon, utána pedig követtem példáját. Már nem voltunk messze a szírtől, de nem állhattunk meg egy pillanatra sem, mert különben elveszítenénk az előnyünket. Meglepő módon, mikor hátra néztem, már nem volt senki sem mögöttünk. Ez nekem nagyon gyanús… mire készülnek? Esetleg feladták, beletörődtek abba, hogy ezt a játszmát elvesztették? Nem, ők nem erről híresek. De egy biztos, még nincs vége.
Mikor kiértünk a megbeszélt helyre, nem láttuk se Chris, se a többieket. A gyanúm beigazolódott.
- Hol vannak? –Kérdezte Maya, miközben jobbra-balra lépkedett.
- Fogalmam sincs. – Adtam meg a válaszomat, miközben megcsóváltam a fejemet. Mi történt? Nem találtak ide, vagy mi? És Chris merre jár?
- Lám, lám, lám… - A hang hallatára megfordultam, és szembetaláltam magamat Conorral. – A vakmerő srác, aki mindent megtenne szíve hölgyéért, és kisfiáért. Ez olyan romantikus, hogy visszajön az ebédem. Aztán elrablod a legfőbb kincsemet, amiért nagyon haragszom.
- Elrabolni? – Ugrott a hangom egy oktávval feljebb – Ez minden volt, csak elrablás nem! Különben is, én csupán visszaadtam neki a szabadságát, amit te hat évvel ezelőtt elvettél tőle.
- Megmentettem az életét! Ennyivel tartozik nekem!
- Ezt hívják önzésnek. – Feleltem halkan, miközben elő rántott egy pisztolyt, és egyenesen Mays felé tartotta – Ne tegyen butaságot, Conor! Tudom, hogy elhagyta a felesége, de ettől függetlenül még nem kell olyat tennie, amit később megbánhat. – Próbáltam érvelni, de látszólag nem nagyon hatottam rá. Kétségbeesett, nem tudta mitévő legyen. Én viszont tudom… eldobja a pisztolyt, minden rendbe jön, vagy meghúzza a ravaszt, és valaki meghal. A döntés rajta áll…
- Ha én szenvedek, akkor más is! – Felelte, mire elsült a pisztoly. Még időben álltam a lány elé, ezzel megakadályozva, hogy ne őt találja el a golyó, hanem engem. A hátamba fúródott, és olyan fájdalom járta át az egész testemet, mint még soha. Ehhez foghatót még nem éreztem.
- Ne, Eric! Kérlek… - Szoros barátságot kötöttem a talajjal, miközben a levegőt kapkodni kezdtem. De azt még hallottam, hogy két lövés elsült, aztán sötétségbe borult minden.
/Chris/
Miután lehagytam azt a két idióta barmot, a megbeszélt helyre siettem. De nem jutottam oda, ugyan is rendőrök, mentősök vették körbe az egészet. Aztán kiszúrtam a többieket, akik egy fánál álltak, és látszott rajtuk, hogy ők sem értik ezt a felhajtást. Oda mentem hozzájuk.
- Mi történt? –Tártam szét értetlenül a karomat.
- Eric-et meglőtték, Jake-et pedig letartóztatták. – Felelte dühösen Jeremy, én pedig megpillantottam a távolban a húgomat, amint sírva az új barátja nyakába borul.
- Hol van a fiú? – Tettem fel a következő kérdésemet.
- Kivizsgálják, hogy biztosan jól van-e. Nick szerint ez fontos óvintézkedés.
- Ki az a Nick? – Vágtam a szavába.
- Én lennék. - Hallottam meg egy hangot, közvetlenül mögöttem, én pedig féltem megfordulni. Fussak vagy legyek elég bátor ahhoz, hogy megforduljak, és szembe nézzek vele? Lehet, maradnék a futásnál… Ki melyikre szavaz?
Megpördült a tengelyem körül.
- Maga Chris Owen? – Kérdésére rábólintottam, aztán hirtelen egy férfi bilincsre vert. – Letartóztatóm drogkereskedésért és emberölésért. Jogában áll hallgatni. Megy Jake után, később pedig csatlakozik önökhöz Saade is. – Felelte mosolyogva, engem pedig elhurcoltak. Ki gondolta volna, hogy én egyszer börtönbe jutok? Mert nekem ez soha jutott volna az eszembe.
- Legalább had váltsak pár szót a húgommal, kérem! – Könyörögtem, de nem úgy látszott, mint akit nagyon meghatnák ezzel. De végül, sikerült rávennem.
- Egy percet kap! – Adta ki az utasítást, mire odavittek Maya-hoz, aki egyből átölelt. Viszonoztam volna, ha nem lennék lebilincselve.
- Téged is? – Tekintete a kezemre kalandozott.
- Nem csak engem, de Jake-t és Ericet is. Tenned kell valamit… Ethan sem bírná ki az apja nélkül, pláne hogy most kórházba vitték, én meg alapból nem akarok a dutyiba menni. Bár ki akar? Segítened kell!
- Miért segítsek Ericnek, mikor utál? – Tette fel hitetlenkedve a kérdést, és az ütő megállt bennem. Tényleg ennyire vak, vagy csak csupán hülye?
- Lehet, hogy van benne egy kis gyűlölet, de ha utálna, nem mentett volna meg! Ne őt állítsd be rossznak!
- Ő is ugyan ezt kérte... – Csuklott el a hangja, szemei pedig megint megteltek könnyel. Letelt az időm, mennem kellett. Remélem, elgondolkozik azon, amit mondtam. Most Ő az utolsó esélyünk, és ha nem hajlandó segíteni, örökre a sitten maradunk. Mert nem lesz senki, aki kivinne onnan minket. Most bűnhődöm olyanokért, amiket nem önszántamból tettem, hanem Conor miatt. De megtettem ezeket, szóval ilyen az én formám.
Úgy tűnik, nem ennél a fejezetnél búcsúzom, hanem a következőnél. Nem mellesleg, ezzel a résszel szenvedtem a legtöbbet, ez a leghosszabb idáig, úgy hogy remélem elnyeri a tetszéseteket és négynél esetleg több komment érkezik majd :) Mert érdekel a véleményetek! Hogy mit gondoltok róla.. nyugodtan írhattok negatív kritikát is, nem haragszom meg. Megpróbálok tanulni a hibából, és javítani :) Úgy hogy így már előre is köszönöm, hogy írtok nekem egy kis sort :)
Zenékt erősen ajánlottak!!
Kellemes Olvasást! :)
Stay Strong (Part.1)
„I don't wanna fight anymore
Can't we just make love and not war”
- Chris… - Nyögtem ki a nevét megilletődve, mire arcán hatalmas mosoly kerekedett, majd Ethan-re pillantott. A kisfiú ijedten nézett vissza rám, miközben ott állt Chris mellett összerezzenve.
- Csak semmi rossz mozdulat… maradjunk nyugodtak! – Rábólintottam, reakcióm után pedig elengedte a fiút, aki egyenesen hozzám futott és a mögém bújt. Kihúztam magam és álltam Chris pillantását.
- Te elvileg meghaltál… - Kezdtem bele a mondatomba, de csendre intett. Biccentett a fejével a sétáló utca felé és lassú léptekkel megindult arra. Furcsa módon, nem kapott el semmilyen rossz előérzet. Talán ő is megváltozott az évek során, csak úgy, mint Jake? Vagy ez teljességgel lehetetlen, és még most is ugyan olyan aljas, mint volt? Ezekre csak akkor kapok választ, ha most nem habozok, hanem utána megyek. De leginkább az a vicc, hogy amit én elhatározok, abból úgysem lesz semmi. Addig vitatkozom magammal, amíg elszáll belőlem minden önbizalom, tettrekészség. – Vettem egy mély levegőt, és utána indultam. Egy kávézóba sétált, váltott bent pár szót egy pincérrel, majd kijött és helyet foglalt az egyik vas asztalnál. Követtem példáját és leültem vele szembe, Ethan pedig mellém. Ekkor Chris intett egy lánynak, aki odajött hozzánk.
- Szia, Lora! – Köszöntötte mosolyogva én pedig lehajtottam a fejemet.
- Szia, Chris! Mi járatban? – Nem bírtam tovább, felnéztem a lányra és látványától még a lélegzetem is elállt. Ibizán ilyen szép lányok mászkálnak az utcán? Francba, itt kellene laknom…
- Erre-arra. – Vont vállat lazán. - Ja, bemutatnám neked egy barátomat. – Mutatott rám, mikor a lány rám nézett, elmosolyodtam. – Eric, ő itt Lora. Lora, ő pedig Eric és a kis fia, Ethan. – Mutatott be minket egymásnak. Honnan tudja a fiam nevét? Ez egyre ijesztőbb és furcsább számomra. A lány aranyosan intett felénk, majd újra Chrishez fordult.
- A szokásosat? – A srác rábólintott. Lora pedig elviharzott.
- Hallgatlak! – Tártam szét a karomat és hátradőltem a székemben.
- Mire vagy kíváncsi? – Húzta el a szája szélét.
- Lelőttek és végül a romok alá kerültél. Hogy a francba lehetsz most itt? – Pár perces hallgatás után megjelent egy kiszolgáló, az asztalra helyezte a kért italát és tovább állt. – Kivéve, ha hallucinálok, mert az már durva lenne. – Vigyorodtam el a saját kijelentésemen, ő pedig elnevette magát.
- Van egy kis humorod, Saade. – Mutogatott az ujjával rám, és abbahagyta az előbb rátört nevetést. Elégedetten hátradőlt a székében és felsóhajtott. – A víz kisodort a rakpartra. Conor Prágában dolgozott, mint rendőrtiszt, és az a seggfej megmentette az életemet. Ezért adósává váltam és most törlesztek. – Húzta meg a vállát, elvette a poharát és ivott egy kortyot majd visszatette az asztalra.
- Mivel törlesztesz? – Tettem fel a következő kérdésemet.
- Segédkezem neki a drog bizniszben és a laborban. Bármennyire is szeretnék elmenni innen, nem tehetem meg. Ha elhagynám a szigetet, rögtön utánam jönne és megölne. Ez a barom nem viccel, és amit ad, azt visszakéri. – Összehúzott szemöldökkel meredtem rá. Ekkor Ethan megrángatta gyengéden a pólómat, és odahajoltam hozzá.
- Láttam már őt… - Súgta a fülembe.
- Hol láttad? – Kérdeztem én is halkan, de válaszul csak megrázta a fejét.
- Mit mondott? – Kíváncsiskodott a halálból visszatért Chris.
- Ehm... azt, hogy látott már téged valahol. – Feleltem, és egyetértően rábólintott.
- Mikor Stockholmban voltunk, akkor találkoztunk az utcán, és egy pillanatra összeakadt a tekintetünk. Egy sötét bőrű férfival volt, akivel éppen egy bevásároló központhoz tartottak. Ha jól informált vagyok, belekeveredtél ebbe a drog bizniszbe, és ezért Conor bosszú gyanánt rabolta el a fiadat. – Hirtelen elhallgatott és kicsit az asztalra csapott, amire Ethan összerezzent mellettem. – Eleget jártattam a számat, most te jössz!
- Jól van. – Adtam meg magam. - Négy hónappal ezelőtt drogkereskedőkbe botlottam, akik jó üzletet ajánlottak, amit természetesen elfogadtam. Mivel nem fizettem ki a drogot, így megfenyegettek azzal, hogy ezért a családom fog bűnhődni. Ezt sajnos nem vettem komolyan, és ennek meg is lett a böjtje. Végül engem is elraboltak, és Finnországba vittek egy titkos társasághoz. Kihallgattak és közölték velem, hogy elrabolták a fiamat. Úgy voltam vele, hogy Maya meg tudja egyedül is oldani a kis csapatával ezt a problémát, minek kellek én hozzá? Ezért elmondtam neki azt, amit tudok és amire ő börtönbe vágott. – Ennél a résznél Chris felkuncogott. Megforgattam szemeimet és folytattam. – Aztán két óra hűvösön ülés után újra a segítségemet akarta, ezért kihozott onnan. Van pontosan egy Jake nevezetű srác, akivel nem most találkoztunk először. Amit adtam Maya-nak telefonszámot, azt felhívta és Jake szólalt meg a vonal túlsó végén. Ő volt az összeköttető, de persze nem önszántából. Elrabolták a barátnőjét, akit csak úgy menthetett meg, ha elszállította a drogért kapott pénzt Conornak. Maya nagyon bízott a srácban, így bevette a csapatba és végül is, nem csalódtunk benne. Megmentettük a lányt és Ethan-t is, Maya-t pedig elvesztettük. Aztán megjelent az idegesítő, köcsög barátja is, aki unalmában, semmittevésében megvádolt azzal, hogy én öltelek meg. Holott ez nem igaz! Ezért leütöttem és visszaküldtem oda, ahonnan jött. Ezek után Conor kis luxus szigetére mentem, hogy meg mentsem drágalátos ex-barátnőmet, de végül én is ott ragadtam vele együtt. Egy hajón éjszakáztunk, ami be kell valljam, nagyon jó volt… de reggel arra ébredtem, hogy a hajó süllyed. Ha nem siet a csapat a segítségünkre, már rég nem élnénk. Aztán az idő pörögni kezdett, Maya újonnan szerzett ebe ismét megjelent Ethan-nel együtt, és egy örökre szóló ajándékot adott nekem. – Felmutattam a kezemet, a srácnak pedig kissé leesett az álla. Nem akart hinni a szemének, hogy valaki erre is képes. – Maya pedig ölbe tett kézzel végig nézte, ahogy sajnos a fiú is. – Böktem Ethan felé, aki csak értetlenül kapkodta tekintetét köztem és Chris között.
- A húgom ennyire megváltozott volna? – Gondolkozott el a saját kérdésén, én pedig egyetértésként megcsóváltam a fejemet.
- Másnak akar megfelelni, csak azért. – Adtam meg a kielégítő választ. – De ha már itt vagy, áruld már el, ez mit jelent… - Kivettem a zsebemből a papírt, amin a rajz díszelgett, és elé toltam. Vetett rá egy pillantást majd fellesett rám.
- Ez Rosa tetoválása. A torony a templomot jelöli, minek belsejében van az óra, ami két óra tizenöt percet mutat, de valójában fordított állású. Így egy másik időpontot kapsz. Igazából, ez eléggé komplikált, Eric! Nem tudom elmagyarázni... – Adta vissza és elhúzta a szája szélét. – A lényeg, hogy ez leginkább mind rólam szól. Mert az a seggfej azt hiszi, hogy összejövök a lányával. Ostoba. – Fortyogott magában, én pedig továbbra sem értettem az összefüggést. – Conornak is van egy ehhez hasonló tetoválása.
- És a horgony? – Mutattam az előbb említett dologra a rajzon.
- Egy szerelmespárt jelképez, akik egybekötik az életüket. Ott van az én dátumom, és a toronyban pedig Rosa-é. – Hirtelen megállt bennem az ütő is. Rosa ugyan olyan születésű, mint Maya? Ez, egyre bizarrabb, és továbbra sem értem a lényegét.
- Akkor ez csak amolyan szerelmi ostobaság? – Csattantam fel, amire helyeslően bólintott. Arcomat a tenyerembe temettem és mélyeket lélegeztem. Annyira biztos voltam abban, hogy valami sokkal fontosabb dologról van itt szó, közben pedig nem. Mindegy, bárki tévedhet, hiszen emberi szokás. – Elemeltem az arcomtól a kezemet, és átnéztem Chris válla fölött, ahol megpillantottam Dan felénk közeledő alakját. Magamban elmondtam legalább húsz imát, csak hogy ne keljen vele most beszélgetnem, de ismét ellenem játszott a szerencsekerék.
- Baj van! – Lépett az asztal mellé, mire én lazán megvontam a vállamat kifejezve nem törődőségemet.
- Old meg! – Feleltem könnyedén, mintha ez teljesen természetes dolog lenne számomra, hogy mindenki maga oldja meg a saját problémáit, és nekem nem kell semmit sem tennem.
- Maya eltűnt. – Nyögte ki minden kertelés nélkül, és Chrisre pillantottam vigyorogva.
- Amit mondtam Dan, old meg! – Tártam szét a karomat. Chris az asztalnál álló srácot kezdte el méregetni a tekintetével, amihez furcsa arckifejezés is társult.
- A húgomnak egyre szarabb az ízlése. – Dünnyögte az orra alatt, és próbáltam nem elnevetni magamat. Dan, Chris felé fordult összeszűkített szemekkel.
- Te meg ki az Isten vagy?
- Hát’ Isten! – Adta meg a válaszát Chris mosolyogva, én pedig már nem bírtam türtőztetni jó kedvűségemet, elnevettem magamat. Dan viszont nem díjazta eme fantasztikus választ, ráfintorgott, majd felém fordult. Én pedig csak a fejemet ráztam folyamatosan, és arra vártam, hogy elhúzzon végre, de a francért sem akart elmozdulni az asztaltól. Azt akarja, hogy ismét leüssem? Mert boldogsággal töltene el, ha megismételhetném. Megérdemli ez a hülye korcs azok után, amit tett.
- Maya eltűnt és fogalmam sincs, hogy hol van. – Nocsak, a kutya kétségbeesett.
- Ethan, fogd be a füledet. – Utasítottam, és úgy is tett. – Tudod Dan, egy elmebeteg ribancot nem nehéz megtalálni. Ha annyira szereted, menj és keresd meg! Én elfoglalt vagyok jelen pillanatban, ha észrevetted volna. – Intettem Chris felé. A srác hitetlenkedve megrázta a fejét és elhúzta a csíkot. Megvártam, míg jó messze lesz tőlünk, és elővettem a zsebemből a telefonomat.
- Tudom, hol lesz. – Jelentette ki magabiztosan Chris, miközben megkerestem a névjegyzékben Jeremy számát, és tárcsáztam. Két csöngés után felvette.
- Valami probléma akadt?
- Éppenséggel igen. Azonnal tűnjetek el a hajótól, hozzátok a legfontosabb cuccokat. A templomnál találkozunk. – Adtam ki a parancsot, és kinyomtam a hívást. Visszacsúsztattam a zsebembe a telefont és felálltam az asztaltól. – Be tudsz juttatni? – Néztem rá halál komoly arckifejezéssel, amire ő is felállt, ledobott némi aprót az asztalra, és megindult a templom irányába.
- Talán. – Adta meg a tömör válaszát, és követtük.
- Mi az, hogy talán? Chris, biztosra kell mennünk.
- Elsőként is, nyugodj le! Másodszor pedig leszögezném, hogy ez egy másik villában van, tehát alaposan át kell vizsgálni, és tanulmányozni. Az épületnek két szárnya van, de nem tudjuk, hogy melyikben van a húgom. Erre is rá kell jönnünk valahogy. – Gondolkozott el egy pillanatra.
- Riley ezt megoldja.
- Remek! A többit majd a csapatoddal közösen megbeszéljük. – Vetette fel az ötletet.
- Várj, várj, várj! – A vállánál fogva visszarántottam, és összehúzott szemöldökkel meredtem rá. –Nagy bűnt követtél el hat évvel ezelőtt, amit nem fogok egyik pillanatról a másikra megbocsátani. Honnan tudhatom biztosra, hogy nem versz át?
- Ezt most komolyan kérdezted? – Ironizált Chris, amire megrántottam a vállamat válaszképp. – Négy éve ezen a szigeten rohadok, és nincs lehetőségem megszökni innen. Te vagy az utolsó esélyem, Saade! – Sziszegte a fogai között, és meghökkentem. – Nem mellesleg felnőttem, ezzel együtt meg is változtam. Nem a kalandok s a kincsek hajtanak, hanem a szabadságvágy. Érted már? – Kérdezte, biccentettem a fejemmel a templom felé. Egyszerre értünk oda a többiekkel, és Riley amint megpillantotta Chris-t, lecövekelt. A többiek kíváncsian méregették a tekintetükkel, hiszen ők csak névről ismerték a srácot, kinézetre nem.
- Mi történt már megint? – Kérdezte Jeremy, amire felé fordítottam a fejemet.
- Drága láncszemünk ismét bajban van! Ő pedig… - mutattam Chrisre – tudja, hol van. – Riley mögé léptem, és kivettem a hátizsákjából egy térképet. Szétnyitottam, ledobtam a földre és leguggoltam mellé.
- Az épületet pálmafák veszik körbe hatvan méteren, utána pedig zöld sövények kisebb labirintust alkotnak. Általában ott tíz ember szokott őrködni úgy, hogy folyamatosan járják a birtokot. A hátsó ajtón keresztül rögtön a konyhába jutsz, de a személyzet nem fog figyelembe venni. – Chris elhallgatott, Riley pedig előhalászta a táskájából a laptopját és megpróbálta megkeresni a villát a szigeten. Percekbe telt, míg nyomára bukkant, de legalább sikerrel járt. 3D-s képet készített róla, amiből mindent tökéletesen meg tudtunk határozni. A konyhai ajtónál rögtön bal és jobb oldalt egyaránt van egy lépcső, ami az emeletre vezet és utána egy hosszú folyosót tár elénk. Ez összesen tizenkét szobát sejtet, de nem biztos, hogy valamelyikben ott is van a keresett személy.
- Fogalmunk sincs, hol keressük. – A templom oldalán leültem, hátamat a falnak döntöttem.
- Nincs rajta chip, mi? – Tette fel Jeremy a kérdést, és elkezdtem tépkedni magam mellett a füvet.
- Szerintem már nincs. – Feleltem letörten, és felsóhajtottam.
- Várjatok! –Gondolkozott el Chris, és mindenki rákapta tekintetét. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy mire gondolhat, mit tervez jelent pillanatban. – Kicsit előre siettem a gondolatmenetemmel, de én ugye bejutok minden feltűnés nélkül. Elhelyezem az időzített bombát, utána pedig bejuttatom Ericet, és együtt megkeressük Maya-t. Ha ő is meg van, akkor eltűnünk a birtokról és felrobbantom ezt az egész kócerájt. Ennyivel kevesebb gond. – Miközben magyarázott, gesztikulált a kezével, ami kicsit vicces látványt nyújtott, de nem nevettem ki. Teljesen megértem, ha most kicsit a bosszú hajtja, hiszen nem kevés időt töltött el itt ezen a helyen. Sőt, én támogatom az ötletét, miszerint robbantani akar. Boldogsággal töltene el, ha láthatnám Conor arcát, ahogy összeomlik a kis birodalma. Ez lenne a főnyeremény.
- Rendben! – Feleltük kórusba.
- Riley, mennyi idő, míg odajutunk?
- Hát… ha valami járművel mentek, akkor huszonöt perc, esetleg fél óra az utazási idő. –Adta meg a kielégítő választ. A földön heverő térképhez kúsztam és próbáltam kigondolni egy menekülési tervet. Ha most elszúrjuk az akciót, mindennek vége. Nem hibázhatunk, mindennek úgy kell történnie, ahogy azt mi megterveztük. Viszont a legfontosabb, hogy senki ne vesszen oda.
- Chrissel megyek, csak mi ketten veszünk részt az akcióban. Ti pedig itt fogtok várni minket. – Mutattam egy pontra a rajzon, közvetlen Eivissa mellett lévő szírtre – Van ellenvetés? – Néztem körbe, de mindenki hallgatott.
- Biztos vagy benne, Eric? – Vonta kétségbe az elhatározásomat Ashley.
- Ehm… azt hiszem. – A magabiztosságom kissé ingatag.
- Átfutunk fél Ibizán. Jó móka lesz ez! – Mutatta fel Chris a hüvelykujját és kínosan elmosolyodott. Nem hal bele egy kis testmozgásba, amúgy is ráférne. De ha már itt tartunk, amúgy sincs más lehetőségünk, mint futni. Száz százalék, hogy Conor utánunk fogja küldeni az embereit, ugyan is nem ez az első, hogy betörünk hozzá. Nem állhatunk meg pihenni, folyamatosan résen kell lennünk, különben elkapnak minket. Én nem becsülöm alá Conor képességeit, mert ravasz személyiség, és eléggé elszánt. Ezek után pedig nem bízok semmit sem a véletlenre.
- Apa, én is veletek megyek! – Lépett elém Ethan, és fellestem rá. Megvakartam a tarkómat és feltápászkodtam a földről.
- Hát persze, hogy nem! – Vigyorogtam rá.
- De miért nem?
- Azért Ethan, mert ott nem tudlak megvédeni, és csak láb alatt lennél! Jeremy-vel és a többiekkel biztonságban vagy, de mellettem most nem! Ha bármi bajod esne miattam, azt sosem bocsátanám meg magamnak. Érted? – Néztem mélyen a szemébe, de válaszul csak egy aprót biccentett a fejével – Én is így gondoltam! – Nyugtáztam magamnak és Chris felé fordultam.
- Vágjunk bele!
/ 1 órával később/ /Chris szemszöge/
A nagykapunál várakoztam, miközben a karórámat lestem folyamatosan. Mikor a kis mutató két órát ütött, elindultam az épület felé. Az egyik őr, Matt felém intett, és tisztában voltam vele, ha nem megyek oda hozzá, gyanút fog. Grimaszolva közelítettem felé, és mikor oda értem, értetlenül széttártam a karomat.
- Mit akarsz? – Kérdeztem, a tipikus flegma stílusomban.
- A főnök látni akart téged! – Adta meg a kielégítő választ, mire felhúztam az egyik szemöldökömet.
- Adok neki egy vigyorgó képet magamról és akkor láthat, pff. – Jegyeztem meg, hátat fordítottam neki és folytattam utamat. Mikor felértem a kis teraszra, még utoljára hátranéztem, hogy megbizonyosodjak arról, nem néz engem senki, majd benyitottam és beléptem a hatalmas előtérbe. Teljesen üres volt, de a biztonság kedvéért körül néztem, aztán véletlenül Conorba ütköztem.
- Merre jártál? –Vont kérdőre, miközben csípőre vágta kezeit.
- Csak sétáltam a városba. – feleltem könnyedén, mintha semmiség lenne a részemről – A szokásos napi levegőzés, italozás. – Bokszoltam a karjába játékosan, de csak felmordult. Arcom elkomorodott, és kerültem szikrákat szóró tekintetét.
- Egy óra múlva lesz egy találkozóm. Örülnék, ha velem tartanál! – Mondta ridegen, miközben kikerült és elhagyta az épületet. Fellélegeztem, és a lépcső melletti díszasztalra dobtam a táskát, amiből kivettem a drótokat, a metszőollót és a robbanószerkezetet. Azt hiszem, ez nagyot fog szólni!
A szerkezetet elhelyeztem az egyik sötét sarokba, miközben rácsatlakoztattam a drótokat, és végig vezettem a talajon, majd az emeleten. Elvégeztem még néhány óvintézkedést, és tizenöt percre állítottam az időzítőt. Ha ennyi idő alatt nem jutunk ki innen, nekünk befellegzett. Ez nem játék, cselekednünk kell.
Eldugtam a táskát az egyik szekrénybe, és fütyörészve leültem a jobb oldali lépcső harmadik fokára. Eric, hol vagy már? Az óra ketyeg!
/Eric/
Chris azt mondta, hogy nem lesz senki sem a hátsó ajtónál, de tévedett. Ott állt egy őr lesben állva, miközben én az egyik bokor mögött lapultam. Gondolkoztam azon, hogy terelhetném el a figyelmét, de semmi sem jutott az eszembe. Tekintetem egy vékony farönkre tévedt, amit megragadtam, és az őrhöz dobtam, akit sikeresen fejen találtam vele. Elájult, én így könnyűszerrel odalopakodhattam hozzá. Arrébb húztam a testét, aztán az ajtóhoz léptem, és résre kinyitottam. Bekukucskáltam, de mindenki sürgött-forgott, így szélesre tártam, és az ajtó mellett lévő akasztóról lekaptam egy fehér kötényt és sapkát, majd gyorsan magamra öltöttem. Az egyik nő, aki mosogatott enyhén szólva megbámult, de csak rámosolyogtam, és igyekeztem minél előbb a másik ajtóhoz érni, feltűnés nélkül.
Mikor a célhoz értem, levettem magamról a kötényt és sapkát, majd ledobtam az ajtó melletti vas asztalra.
- Késtél! – Jelentette ki Chris, miközben felállt, én pedig unottam megforgattam szemeimet.
- Nem szóltál, hogy az ajtónál ott egy őr. – Feleltem cinikusan miközben felsiettem a lépcsőn, nyomomban Chrissel. A jobb oldalon lévő ajtók mind nyitva voltak, de nem volt bennük senki, így áttértünk a baloldalra, ahol viszont csak egy ajtó volt zárva.
– Gondolom nincs véletlenül egy kulcsod hozzá, igaz? – Fordítottam a fejemet Chris felé, válaszul pedig megcsóválta a fejét.
- De van hajcsatom! – Halászta elő a zsebéből az előbb említett tárgyat, és az ajtó elé állt. Bedugta a zárba és pár másodpercig szórakozott vele, míg nem kinyílt. A kezemet a kilincsre helyeztem, halkan lenyomtam azt, és benyitottam. Megpillantott Mays-t, aki háttal állt nekem, így mögé lopóztam, és a kezemmel befogtam a száját.
- Maradj csendben! Ha most kimentünk ebből a szobából, meg fogsz látni egy olyan személyt, akit nagyon szeretsz. Nem sikongatsz, nem kérdezősködsz, csak jössz utánunk, és később mindent elmagyarázok. Értve vagyok? – Rábólintott, ezért elengedtem. Elindultunk kifele, de hirtelen golyók szelték szét az ablakot, és lövöldözések hangjai törték meg a csendet. Rájöttek arra, hogy itt vagyunk. Kár is most már bujkálnunk.
Maya nagyra tágult szemekkel meredt hirtelen előkerült testvérére, de most nem volt időnk magyarázkodni. Ha nem megyünk, megölnék, és én még szeretnék leélni legalább harminc évet.
Chris oda adott nekem egy pisztolyt, én pedig kézen ragadtam a lányt, és lefutottunk a lépcsőn, utána utunk az ajtóhoz vezetett. Kinyitottam, de pont lőttek ránk, így inkább visszacsuktam.
- Ha Conor megtudja, hogy megint te állsz a dolgok mögött, végez veled! – Mondta Maya, mire én összehúztam a szemöldökömet.
- Ki akarna bántani egy ilyen sármos embert, mint én?
- Én néha érzek rá késztetést. – Felelte gúnyosan, erre arckifejezésem komorrá vált. Ez a beszólás, most szíven ütött. De nem foglalkoztatott a dolog, mert úgy voltam vele, hogy később is megbosszulhatom. Jelen pillanatban nagyobb problémánk is van.
Hirtelen betört az ajtó melletti ablak, és golyók süvítettek át az üres kereten. Aztán pedig a fából készült bejáratot is célba vették, és addig lőtték, míg az lyukat nem hagyott maga után.
- Ahol bejutottam, ki is jutok. – Végig rohantunk a konyhán, míg ki nem jutottunk az épületből, és utunk a terepjáróhoz vezetett. Chris ült a volán mögé, az anyósülésre pedig Maya, míg én elfoglaltam a hátsó ülést. Milyen vicces, erről mindig a saját dalom jut az eszembe. Úgy érzem, kár volt megírni, mert minden kocsi hátsó üléséről az fog eszembe jutni. A srác gázt adott, és nem telt el pár másodperc, már robbant is az egész épület. Kissé furcsának tartottam, hogy senki nem követett minket, de valamilyen szinten fellélegeztem.
Mikor a városba értünk, Chris leparkolt valahová, és ott hagytuk a járművet.
- Most már megmagyaráznátok ezt az egészet? – Csattant fel hirtelen Maya, miközben folyamatosan figyeltük, nem-e követ minket valaki, vagy valakik.
- Nem ez a legmegfelelőbb pillanat! – Emelte maga elé kezeit Chris. Azt hiszem, most félnem kéne, amiért közöttük vagyok. Valamelyikőtök cserélne velem helyet?
- Lehet, hogy már nem lesz több pillanat, mert te újra meghalsz, aztán feléledsz. – Vágott vissza a lány, én pedig úgy voltam vele, hogy inkább nem szólok egy szót sem.
- Nem haltam meg!
- De hiszen lelőttek!
- Az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy meghaltam. –Hogy mi van?
- Nyugalom van galambocskáim! – Emeltem fel a hangomat, amire mindketten elhallgattak. Kíváncsiságból hátrapillantottam, mikor hirtelen egy férfi elfutott az egyik sikátor felé. Aztán csörömpölést hallottam, és megtorpantam.
- Mi az? –Kérdezte Maya, mire felé kaptam a fejemet.
- Itt vannak. Te! – Mutattam fenyegetően a lányra – Velem jössz! Chris pedig egyedül.
- Miért válunk külön?
- Mert azzal csak előnyt adnánk nekik, ha együtt maradnánk! Külön nem tudnak minket levadászni. Nyomás! – Csaptam össze a tenyereimet. Chris lassú léptekkel megindult a kikötő felé, mi pedig lefordultunk a balra lévő utcába, és figyeltük a kicsit is gyanús alakokat. Ismét hátra pillantottam, mikor két fekete ruhás férfi felénk közelített. Ennek nagyon nem lesz jó vége. Most viszont eléggé rossz előérzetem van, pedig eddig nem volt. Előttünk is megjelent két férfi, mire berántottam Mays-t a sikátorba, és ott mentünk tovább.
- Mi történik? –Suttogta, kissé kétségbeesetten, miközben egyfolytában hátra pillantgatott. Nem hinném, hogy paranoiások lennénk, mert ez most valós. Tényleg követnek minket, a kérdés viszont az, mikor indul a játszma?
- Futás! – Feleltem halkan, és rohanni kezdtünk a lépcső fele. Végig mentünk a házak között, nyomunkban az üldözőinkkel. Véletlenül zsákutcába keveredtünk, de a mellettünk álló konténerre felmásztunk, ott pedig szemközt volt egy ablak. Betörtem a könyökömmel és bemásztunk. Egy idős hölgy ült a székében, tátott szájjal bámulva minket. Intettem felé, majd megindultunk az ajtóhoz. Feltéptem, aztán láttam, hogy szemből jön az egyik férfi, majd a felettünk lévő emeletről egy másik. Más út nem vezetett, csak lefelé, így átmásztunk a korláton nagyon óvatosan, és leugrottunk a földszintre. Elhagytuk az épületet és tovább futottunk legalább négy utcán keresztül. Vajon a többiek mikor fáradnak el?
Ekkor már nem öten, hanem hatan követtek minket. Ez csak macska-egér játék, és kitudja mikor lesz vége. Kivéve, ha mi szakítjuk meg. Besiettünk egy kissé elavult házba, Maya elbújt a szekrénybe, én pedig az ajtó mellé álltam, ha esetleg bejönnének ide, leüthessem őket. Körülbelül tíz perc telhetett el, mikor nyílt az ajtó, és belépett rajta egy sötét bőrű férfi. Észrevettem a kezében a pisztolyt, így mögé settenkedtem, aztán megragadtam a karját, kicsavartam, a pisztolyt pedig megkaparintottam, majd lelőttem. Ezért biztos, hogy sittre visznek. Sosem fogom elkerülni ezt, már így is túl sok bűnöm van, amit nem hozhatok helyre. Egyszer fizetnem kell értük.
Maya előjött, felsiettünk a tetőre. Megkönnyebbülve láttam, hogy a házak elég szorosan álltak egymás mellett, így könnyen átugorhattunk a másik tetejére. Persze a többi férfi nem adta fel, továbbra is követtek bennünket, amit nagyon kezdtem unni. Mi lenne, ha fegyverszünetet tartanánk? Mert én már nagyon elfáradtam ebben a játékban.
Mikor a következő épület legalább tíz méterre volt tőlünk, kicsit kétségbeestem, mert nem tudtam, mitévő legyek. Aztán megláttam, hogy egy villanyvezeték egyenesen lemegy az egyik kis bolt tetejének antennájára, onnét pedig ismét szabad utat kaphatunk. Pár centire tőlünk kiszúrtam néhány ruhadarabot, amiket megragadtam, és egy pólót oda adtam a lánynak.
- Én nem! Ezt kizárt!
- Nem lesz semmi bajod, csak erősen fogd! – Ráerősítettem a vezetékre a pólót, és hagytam, hogy lecsússzon, utána pedig követtem példáját. Már nem voltunk messze a szírtől, de nem állhattunk meg egy pillanatra sem, mert különben elveszítenénk az előnyünket. Meglepő módon, mikor hátra néztem, már nem volt senki sem mögöttünk. Ez nekem nagyon gyanús… mire készülnek? Esetleg feladták, beletörődtek abba, hogy ezt a játszmát elvesztették? Nem, ők nem erről híresek. De egy biztos, még nincs vége.
Mikor kiértünk a megbeszélt helyre, nem láttuk se Chris, se a többieket. A gyanúm beigazolódott.
- Hol vannak? –Kérdezte Maya, miközben jobbra-balra lépkedett.
- Fogalmam sincs. – Adtam meg a válaszomat, miközben megcsóváltam a fejemet. Mi történt? Nem találtak ide, vagy mi? És Chris merre jár?
- Lám, lám, lám… - A hang hallatára megfordultam, és szembetaláltam magamat Conorral. – A vakmerő srác, aki mindent megtenne szíve hölgyéért, és kisfiáért. Ez olyan romantikus, hogy visszajön az ebédem. Aztán elrablod a legfőbb kincsemet, amiért nagyon haragszom.
- Elrabolni? – Ugrott a hangom egy oktávval feljebb – Ez minden volt, csak elrablás nem! Különben is, én csupán visszaadtam neki a szabadságát, amit te hat évvel ezelőtt elvettél tőle.
- Megmentettem az életét! Ennyivel tartozik nekem!
- Ezt hívják önzésnek. – Feleltem halkan, miközben elő rántott egy pisztolyt, és egyenesen Mays felé tartotta – Ne tegyen butaságot, Conor! Tudom, hogy elhagyta a felesége, de ettől függetlenül még nem kell olyat tennie, amit később megbánhat. – Próbáltam érvelni, de látszólag nem nagyon hatottam rá. Kétségbeesett, nem tudta mitévő legyen. Én viszont tudom… eldobja a pisztolyt, minden rendbe jön, vagy meghúzza a ravaszt, és valaki meghal. A döntés rajta áll…
- Ha én szenvedek, akkor más is! – Felelte, mire elsült a pisztoly. Még időben álltam a lány elé, ezzel megakadályozva, hogy ne őt találja el a golyó, hanem engem. A hátamba fúródott, és olyan fájdalom járta át az egész testemet, mint még soha. Ehhez foghatót még nem éreztem.
- Ne, Eric! Kérlek… - Szoros barátságot kötöttem a talajjal, miközben a levegőt kapkodni kezdtem. De azt még hallottam, hogy két lövés elsült, aztán sötétségbe borult minden.
/Chris/
Miután lehagytam azt a két idióta barmot, a megbeszélt helyre siettem. De nem jutottam oda, ugyan is rendőrök, mentősök vették körbe az egészet. Aztán kiszúrtam a többieket, akik egy fánál álltak, és látszott rajtuk, hogy ők sem értik ezt a felhajtást. Oda mentem hozzájuk.
- Mi történt? –Tártam szét értetlenül a karomat.
- Eric-et meglőtték, Jake-et pedig letartóztatták. – Felelte dühösen Jeremy, én pedig megpillantottam a távolban a húgomat, amint sírva az új barátja nyakába borul.
- Hol van a fiú? – Tettem fel a következő kérdésemet.
- Kivizsgálják, hogy biztosan jól van-e. Nick szerint ez fontos óvintézkedés.
- Ki az a Nick? – Vágtam a szavába.
- Én lennék. - Hallottam meg egy hangot, közvetlenül mögöttem, én pedig féltem megfordulni. Fussak vagy legyek elég bátor ahhoz, hogy megforduljak, és szembe nézzek vele? Lehet, maradnék a futásnál… Ki melyikre szavaz?
Megpördült a tengelyem körül.
- Maga Chris Owen? – Kérdésére rábólintottam, aztán hirtelen egy férfi bilincsre vert. – Letartóztatóm drogkereskedésért és emberölésért. Jogában áll hallgatni. Megy Jake után, később pedig csatlakozik önökhöz Saade is. – Felelte mosolyogva, engem pedig elhurcoltak. Ki gondolta volna, hogy én egyszer börtönbe jutok? Mert nekem ez soha jutott volna az eszembe.
- Legalább had váltsak pár szót a húgommal, kérem! – Könyörögtem, de nem úgy látszott, mint akit nagyon meghatnák ezzel. De végül, sikerült rávennem.
- Egy percet kap! – Adta ki az utasítást, mire odavittek Maya-hoz, aki egyből átölelt. Viszonoztam volna, ha nem lennék lebilincselve.
- Téged is? – Tekintete a kezemre kalandozott.
- Nem csak engem, de Jake-t és Ericet is. Tenned kell valamit… Ethan sem bírná ki az apja nélkül, pláne hogy most kórházba vitték, én meg alapból nem akarok a dutyiba menni. Bár ki akar? Segítened kell!
- Miért segítsek Ericnek, mikor utál? – Tette fel hitetlenkedve a kérdést, és az ütő megállt bennem. Tényleg ennyire vak, vagy csak csupán hülye?
- Lehet, hogy van benne egy kis gyűlölet, de ha utálna, nem mentett volna meg! Ne őt állítsd be rossznak!
- Ő is ugyan ezt kérte... – Csuklott el a hangja, szemei pedig megint megteltek könnyel. Letelt az időm, mennem kellett. Remélem, elgondolkozik azon, amit mondtam. Most Ő az utolsó esélyünk, és ha nem hajlandó segíteni, örökre a sitten maradunk. Mert nem lesz senki, aki kivinne onnan minket. Most bűnhődöm olyanokért, amiket nem önszántamból tettem, hanem Conor miatt. De megtettem ezeket, szóval ilyen az én formám.
Lora:
2012. augusztus 17., péntek
14.rész- Más lettél
Sziasztok édeseim! :)
Elkészültem az új fejezettel, amit ezúttal bétám javított ki. Így nyugodtabb szívvel publikálom a "borzasztóan rossz" fejezetemet :) haha :P
Köszönöm a kommenteket a 13.részhez, és szombaton válaszolni is foguk rájuk! :) Amúgy a fejezet végén lesz egy név, amit nem ér előre meglesni és ne sokkoljatok le nagyon :P Ha a zene lejárni, nyugodtan indítsátok újra :)
Kellemes olvasást!
Jeremy belekezdett a „nagytakarításba”, ugyanis mindenféle dolgot elkezdett ledobálni a hajóról rám, és mivel nem állt szándékomban elkapni semmi sem, így félre álltam és hagytam, hogy végezze a dolgát. Ennek mi értelme van? A hajó amúgy sem a miénk, csak bérelt, így egyáltalán nem fogom fel miért van erre szükség. De ha ettől jobban érzi magát, akkor csinálja. Nem érdekel túlságosan.
Hirtelen megszűnt a dobálózás, és megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, mikor fejen vágtak egy műanyagos üveggel. Abban a pillanatban megjelent Zane és felém igyekezett. Eléggé feldúltnak nézett ki, biztos, hogy valami baj van.
- Mi az? – Tettem fel kertelés nélkül a kérdést, és felé fordultam teljes testtel, keresztbe font kezekkel.
- Maya-ék is ideértek. Innen nem messze kötöttek ki. – Felelte lihegve és unottam megforgattam a szemeimet. – Nem mellesleg Maya-t erre vetette az útja és ti még nem voltatok fent a templomnál. – Mutatott a távolba és rögtönöztem egy tervet, amivel elterelhetem a lány figyelmét és egy kis időt nyerhetünk vele.
- Meg van még az álbajuszom? – Kérdésemre rábólintott és a kupac dobozokhoz sétált, amit Jeremy rakott ki a mólóra annak reményében, hogy valaki elhordja majd őket és nekünk nem kell már velük bajlódnunk.
- Azt hiszem megtaláltam. Sőt, van itt szalmakalap is! – Vette ki a dobozból az előbb említett tárgyakat és felém nyújtotta. Elvettem tőle és felvettem a napszemüvegemet.
- Ethan-t ne téveszd szem elől! – Utasításomra rábólintott. Ott hagytam őket és az üzlet sorok felé indultam, ahonnan loptam egy sörös üveget és letelepedtem az egyik zöldséges stand mellé. Feltettem a fejemre a szalmakalapot és a bajszot, majd vártam. Néhány helyi lakos hozzám vágott pár aprót is, aminek nem tudom, hogy örülnöm kellett-e volna vagy sem. De azért zsebre vágtam őket, hátha még hasznát veszem. – Percekig ücsörögtem egy magamban, mikor megláttam Maya-t. Lassú léptekkel közelített felém, de rám se hederítve sétált tovább. Lekanyarodott jobbra ahol folytatódtak a standok sorai. Feltápászkodtam a földről és utána mentem, majd mikor utolértem egy-két méterre mögötte maradva követtem őt. Hirtelen megfordult ezzel irányt váltva és felém közelített. Lehajtott fejjel tettem két lépést balra így elvegyülve a kialakult kis tömegben. Mikor elsétált mellettem belé karoltam és szorosan fogtam a kézfejét.
- Jó volt újra látni a seggfej vőlegényedet? – Gúnyos mosolyra húztam a számat a bajusz alatt. Elém lépett elállva az utat és próbálta visszanyelni a mosolyát, miközben kitépte a karját a szorításomból. Az arcomhoz emelte a kezét és letépte az álbajuszt aztán hozzám vágta.
- Sajnálom azt, amit veled tett. Nem lett volna szabad ennek megtörténnie. – Most szívesen kiröhögném az előbbi kijelentését, de nem pazarolok rá időt.
- Persze hogy sajnálod! Látni rajtad, hogy furdal a bűntudat. – Feleltem cinikusan, szomorú arckifejezést vágva.
- Hol van Ethan?
- Jó messze tőled! – Tártam szét a karomat és megvontam a vállat. Kikerültem és tovább sétáltam, de ismét mellém került.
- Komolyan kérdeztem Eric! Ha bármi baja esik miattad, én…
- Mit te? – Vágtam a szavába nagyra tágult szemekkel és felé fordítottam a fejemet. - Szerintem meg pont melletted nincs biztonságban. Úgy hogy ha jót akarsz magadnak, ne cirógassuk ezt a témát! – Feleltem keservesen miközben kiértünk a kikötőhöz. Megálltam, és ismét elém lépett.
- Lehet jobb lett volna, ha a fiúk nem kevernek téged is bele és nem hoznak el Svédországból. – Felnevettem és beletúrtam a kezemmel a hajamba. Istenem, ez a nő olyan vicces. Már késő siratnia a dolgot, mert itt vagyok és kifogom deríteni hogy mit rejt az a torony. Nem mellesleg nem fogok vele összeállni egy csapatba. Valamilyen szinten egyedül dolgozom…
- Lehet jobb lett volna, ha nem menekülsz el még anno. – Mutattam rá összehúzott szemöldökkel. – És azt sem vágom, hogy válhattál egy ilyen ribanccá Dan mellett. De persze az emberek képesek megváltozni a másik fél kedvéért ezzel eltaszítva a valódi énjét. Mindenki maradt önmaga, csak te nem! – Idejét láttam végre lelépni. Faképnél hagytam és próbáltam feltűnés nélkül visszajutni a hajóhoz, ami sikerült is. A szegények marakodtak a dobozok tartalmán, amin Jake és Zane jót röhögtek. Jeremyhez sétáltam aki Ashleyvel és Rileyval társalgott.
- Sikerült? – Kérdezte Riley felém fordulva, de nem méltattam válaszra.
- Hol van Ethan? – Néztem körbe és hirtelen előtettem termet a kis srác. – Indulunk és hozd a papírodat is! – Kivette a zsebéből a kis fecnit és felmutatta.
- Biztos ne menjek veletek? – Hallottam meg Jake hangját, de válaszul csak megráztam a fejemet. A lejtős utcán indultunk el, ami egyenesen felvitt a várig, ami mellett ott megbújt a templom is. Közben tanulmányoztuk a kis rajzot is.
- A dátum 1989.01.29. – Olvastam le a számokat. - A két egybefonódott horgony pedig egy testvérpárt jelképez. Legalább is gondolom én…
- És az óra? – Vágott a szavamba és megvontam a vállamat.
- Pontosan két óra és tizenöt percet mutat. De annyi már elmúlt. – Gondolkoztam el miközben a papírra meredtem. A torony tele volt különböző nyelvű írásokkal, amiben felfedeztem még nyolc darab számjegyet. 1990.11.23…. Ez nem lehet igaz! De hiszen ez Maya születési dátuma. Nem áll össze a kép se a dátumokkal se az idővel egybevéve. Mit takarhatnak ezek? Chris egy évvel idősebb volt Maya-nal, ezzel talán magyarázható a dátum. De ha őket is jelképezi a két egybekapcsolódott horgony, mi az értelme ennek? Ez csak egy kis darabja a kirakósomnak, és nem jutottam vele semmire. Kevés az infó, többre van szükségem.
- Mi van akkor, ha tükrözve van? – Tettem fel – leginkább magamnak- a kérdést és elővettem a zsebemből a telefonomat. Az egyik házhoz sétáltam és a kissé sárgás árnyalatú falnak nyomtam a papírt, a telefonomat pedig a rajz mellé helyeztem. Az idő ezúttal már nem két óra tizenöt percet mutatott, hanem tíz óra negyvenöt percet. A kérdés az, hogy reggel vagy este?
- Jutottál valamire? – Zökkentett ki gondolataiból Ethan, és bele akartam kezdeni a mondandómba, de nem jött ki egy hang sem a torkomból. A telefont visszacsúsztattam a zsebembe és elléptem a faltól.
- Nem áll össze. – Feleltem és összeszorítottam a számat miközben megráztam a fejemet. – Miért pont Maya és Chris? Mit rejthet az idő? Az írások mit jelentenek? Ez nem elegendő információ, ennél kicsit több kéne. - Sajnos nincs olyan rejtély, amit ne kellene megpróbálnunk megoldani. Még most is vonz a kaland, a veszély és minden, ami egy kicsit az életemmel játszik. Most is ezt teszem… megyek az ismeretlenbe. Oh Eric, mikor hagysz már fel ezekkel az ostobaságokkal?!
- Van ötleted? – Fordultam a fiú felé, aki unott arckifejezéssel nézett vissza rám, és széttárta karjait.
- Még csak hat éves vagyok.
- Hát persze, el is felejtettem. – Veregettem meg a vállát és folytattuk utunkat. A templomhoz érve nem véltem felfedezni semmi furcsaságot. Viszont nem kerülte el a figyelmemet az, hogy túl csendes a környék. Szeretem a zajt, talán azért is, mert már hozzászoktam. Svédország sem annyira csendes, mint azt sokan gondolják.
A templom bejárata előtt megtorpantam és a kilincsre helyeztem a kezemet, lenyomtam, de nem nyílt ki az ajtó. Hátráltam két lépést és leszegtem tekintetemet.
- Hogyan jutunk be?
- Apa… - Hallottam meg Ethan kissé megremegett hangját és megfordultam a tengelyem körül. Szemeim nagyra tágultak az előttem álló személy miatt. Ezt én nem hiszem el, valaki csípjen meg ha ez igaz és nem álom.
- Jó újra látni! Milyen sok idő telt el az utolsó találkozásunk óta… és már van egy kis fiad is. Meg vagyok lepve Eric! – Mosolyodott el a férfi melegen és kicsúszott a számon a neve.
- Chris…
Elkészültem az új fejezettel, amit ezúttal bétám javított ki. Így nyugodtabb szívvel publikálom a "borzasztóan rossz" fejezetemet :) haha :P
Köszönöm a kommenteket a 13.részhez, és szombaton válaszolni is foguk rájuk! :) Amúgy a fejezet végén lesz egy név, amit nem ér előre meglesni és ne sokkoljatok le nagyon :P Ha a zene lejárni, nyugodtan indítsátok újra :)
Kellemes olvasást!
"Más lettél"
Jeremy belekezdett a „nagytakarításba”, ugyanis mindenféle dolgot elkezdett ledobálni a hajóról rám, és mivel nem állt szándékomban elkapni semmi sem, így félre álltam és hagytam, hogy végezze a dolgát. Ennek mi értelme van? A hajó amúgy sem a miénk, csak bérelt, így egyáltalán nem fogom fel miért van erre szükség. De ha ettől jobban érzi magát, akkor csinálja. Nem érdekel túlságosan.
Hirtelen megszűnt a dobálózás, és megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, mikor fejen vágtak egy műanyagos üveggel. Abban a pillanatban megjelent Zane és felém igyekezett. Eléggé feldúltnak nézett ki, biztos, hogy valami baj van.
- Mi az? – Tettem fel kertelés nélkül a kérdést, és felé fordultam teljes testtel, keresztbe font kezekkel.
- Maya-ék is ideértek. Innen nem messze kötöttek ki. – Felelte lihegve és unottam megforgattam a szemeimet. – Nem mellesleg Maya-t erre vetette az útja és ti még nem voltatok fent a templomnál. – Mutatott a távolba és rögtönöztem egy tervet, amivel elterelhetem a lány figyelmét és egy kis időt nyerhetünk vele.
- Meg van még az álbajuszom? – Kérdésemre rábólintott és a kupac dobozokhoz sétált, amit Jeremy rakott ki a mólóra annak reményében, hogy valaki elhordja majd őket és nekünk nem kell már velük bajlódnunk.
- Azt hiszem megtaláltam. Sőt, van itt szalmakalap is! – Vette ki a dobozból az előbb említett tárgyakat és felém nyújtotta. Elvettem tőle és felvettem a napszemüvegemet.
- Ethan-t ne téveszd szem elől! – Utasításomra rábólintott. Ott hagytam őket és az üzlet sorok felé indultam, ahonnan loptam egy sörös üveget és letelepedtem az egyik zöldséges stand mellé. Feltettem a fejemre a szalmakalapot és a bajszot, majd vártam. Néhány helyi lakos hozzám vágott pár aprót is, aminek nem tudom, hogy örülnöm kellett-e volna vagy sem. De azért zsebre vágtam őket, hátha még hasznát veszem. – Percekig ücsörögtem egy magamban, mikor megláttam Maya-t. Lassú léptekkel közelített felém, de rám se hederítve sétált tovább. Lekanyarodott jobbra ahol folytatódtak a standok sorai. Feltápászkodtam a földről és utána mentem, majd mikor utolértem egy-két méterre mögötte maradva követtem őt. Hirtelen megfordult ezzel irányt váltva és felém közelített. Lehajtott fejjel tettem két lépést balra így elvegyülve a kialakult kis tömegben. Mikor elsétált mellettem belé karoltam és szorosan fogtam a kézfejét.
- Jó volt újra látni a seggfej vőlegényedet? – Gúnyos mosolyra húztam a számat a bajusz alatt. Elém lépett elállva az utat és próbálta visszanyelni a mosolyát, miközben kitépte a karját a szorításomból. Az arcomhoz emelte a kezét és letépte az álbajuszt aztán hozzám vágta.
- Sajnálom azt, amit veled tett. Nem lett volna szabad ennek megtörténnie. – Most szívesen kiröhögném az előbbi kijelentését, de nem pazarolok rá időt.
- Persze hogy sajnálod! Látni rajtad, hogy furdal a bűntudat. – Feleltem cinikusan, szomorú arckifejezést vágva.
- Hol van Ethan?
- Jó messze tőled! – Tártam szét a karomat és megvontam a vállat. Kikerültem és tovább sétáltam, de ismét mellém került.
- Komolyan kérdeztem Eric! Ha bármi baja esik miattad, én…
- Mit te? – Vágtam a szavába nagyra tágult szemekkel és felé fordítottam a fejemet. - Szerintem meg pont melletted nincs biztonságban. Úgy hogy ha jót akarsz magadnak, ne cirógassuk ezt a témát! – Feleltem keservesen miközben kiértünk a kikötőhöz. Megálltam, és ismét elém lépett.
- Lehet jobb lett volna, ha a fiúk nem kevernek téged is bele és nem hoznak el Svédországból. – Felnevettem és beletúrtam a kezemmel a hajamba. Istenem, ez a nő olyan vicces. Már késő siratnia a dolgot, mert itt vagyok és kifogom deríteni hogy mit rejt az a torony. Nem mellesleg nem fogok vele összeállni egy csapatba. Valamilyen szinten egyedül dolgozom…
- Lehet jobb lett volna, ha nem menekülsz el még anno. – Mutattam rá összehúzott szemöldökkel. – És azt sem vágom, hogy válhattál egy ilyen ribanccá Dan mellett. De persze az emberek képesek megváltozni a másik fél kedvéért ezzel eltaszítva a valódi énjét. Mindenki maradt önmaga, csak te nem! – Idejét láttam végre lelépni. Faképnél hagytam és próbáltam feltűnés nélkül visszajutni a hajóhoz, ami sikerült is. A szegények marakodtak a dobozok tartalmán, amin Jake és Zane jót röhögtek. Jeremyhez sétáltam aki Ashleyvel és Rileyval társalgott.
- Sikerült? – Kérdezte Riley felém fordulva, de nem méltattam válaszra.
- Hol van Ethan? – Néztem körbe és hirtelen előtettem termet a kis srác. – Indulunk és hozd a papírodat is! – Kivette a zsebéből a kis fecnit és felmutatta.
- Biztos ne menjek veletek? – Hallottam meg Jake hangját, de válaszul csak megráztam a fejemet. A lejtős utcán indultunk el, ami egyenesen felvitt a várig, ami mellett ott megbújt a templom is. Közben tanulmányoztuk a kis rajzot is.
- A dátum 1989.01.29. – Olvastam le a számokat. - A két egybefonódott horgony pedig egy testvérpárt jelképez. Legalább is gondolom én…
- És az óra? – Vágott a szavamba és megvontam a vállamat.
- Pontosan két óra és tizenöt percet mutat. De annyi már elmúlt. – Gondolkoztam el miközben a papírra meredtem. A torony tele volt különböző nyelvű írásokkal, amiben felfedeztem még nyolc darab számjegyet. 1990.11.23…. Ez nem lehet igaz! De hiszen ez Maya születési dátuma. Nem áll össze a kép se a dátumokkal se az idővel egybevéve. Mit takarhatnak ezek? Chris egy évvel idősebb volt Maya-nal, ezzel talán magyarázható a dátum. De ha őket is jelképezi a két egybekapcsolódott horgony, mi az értelme ennek? Ez csak egy kis darabja a kirakósomnak, és nem jutottam vele semmire. Kevés az infó, többre van szükségem.
- Mi van akkor, ha tükrözve van? – Tettem fel – leginkább magamnak- a kérdést és elővettem a zsebemből a telefonomat. Az egyik házhoz sétáltam és a kissé sárgás árnyalatú falnak nyomtam a papírt, a telefonomat pedig a rajz mellé helyeztem. Az idő ezúttal már nem két óra tizenöt percet mutatott, hanem tíz óra negyvenöt percet. A kérdés az, hogy reggel vagy este?
- Jutottál valamire? – Zökkentett ki gondolataiból Ethan, és bele akartam kezdeni a mondandómba, de nem jött ki egy hang sem a torkomból. A telefont visszacsúsztattam a zsebembe és elléptem a faltól.
- Nem áll össze. – Feleltem és összeszorítottam a számat miközben megráztam a fejemet. – Miért pont Maya és Chris? Mit rejthet az idő? Az írások mit jelentenek? Ez nem elegendő információ, ennél kicsit több kéne. - Sajnos nincs olyan rejtély, amit ne kellene megpróbálnunk megoldani. Még most is vonz a kaland, a veszély és minden, ami egy kicsit az életemmel játszik. Most is ezt teszem… megyek az ismeretlenbe. Oh Eric, mikor hagysz már fel ezekkel az ostobaságokkal?!
- Van ötleted? – Fordultam a fiú felé, aki unott arckifejezéssel nézett vissza rám, és széttárta karjait.
- Még csak hat éves vagyok.
- Hát persze, el is felejtettem. – Veregettem meg a vállát és folytattuk utunkat. A templomhoz érve nem véltem felfedezni semmi furcsaságot. Viszont nem kerülte el a figyelmemet az, hogy túl csendes a környék. Szeretem a zajt, talán azért is, mert már hozzászoktam. Svédország sem annyira csendes, mint azt sokan gondolják.
A templom bejárata előtt megtorpantam és a kilincsre helyeztem a kezemet, lenyomtam, de nem nyílt ki az ajtó. Hátráltam két lépést és leszegtem tekintetemet.
- Hogyan jutunk be?
- Apa… - Hallottam meg Ethan kissé megremegett hangját és megfordultam a tengelyem körül. Szemeim nagyra tágultak az előttem álló személy miatt. Ezt én nem hiszem el, valaki csípjen meg ha ez igaz és nem álom.
- Jó újra látni! Milyen sok idő telt el az utolsó találkozásunk óta… és már van egy kis fiad is. Meg vagyok lepve Eric! – Mosolyodott el a férfi melegen és kicsúszott a számon a neve.
- Chris…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)