2012. március 20., kedd

18.Fejezet~ Echo

Sziasztok!
Sikeresen megírtam a tizennyolcadik fejezet! Köszönöm a javítást kedves bétámnak!
És elkezdődött a második évad második része, az Echo! Remélem, ez is tetszeni fog sok embernek :) Még kissé homályos egy-két dolog, de már nem sok! Köszönöm, hogy írtatok nekem, már válaszoltam is a kommentekre!
Na, nem rizsázok..kellemes olvasást!
U.i: És a zenét, kérlek indítástok el, főleg a másodikat! :)


/J-son/

El se hiszem, hogy egy év után Eric visszajött Svédországba. Jó hosszú időre eltűnt! –Gondolkoztam el egy pillanatra, miközben fütyörészve lépkedtem a lépcsőfokokon és kerestem a tizennégyes ajtószámot. Miután megtaláltam, megnyomtam a csengőt. Két percen át ácsorogtam, de senki nem nyitott ajtót. Ismét csöngettem, de semmi reagálás, így előkaptam a zsebemből a telefonomat és tárcsáztam Eric számát. Kicsöngött, de nem vette fel, így kinyomtam. A kopogás sem ért semmit, így próba szerencseként a kezem a kilincsre helyeztem, és kinyitottam. Idióta barom, nem zárta be. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót és a lámpát kezdtem keresni. Iszonyat sötét van idebent. Tapogatóztam a falon, és sikeresen megtaláltam a kapcsolót. Fény derült mindenre – szó szerint – ugyan is nagyon nagy kupleráj van. Meghallottam a horkolást és nem is kezdtem keresni máshol, mint a hálószobában. Körbevezettem a tekintetemet a szobában, és eléggé lesokkolt a látvány. Ruhák szétszórva, dobozok mindenhol.
 Az ablakhoz sétáltam és elhúztam a függönyt. Eric persze nyöszörögve temetette a fejét a párnájába.
~ Haver, kelj már fel! Már vagy fél órája a stúdióban kéne lennünk. ~ Csaptam össze a tenyeremet. ~ Biztos vagyok benne, hogy megint bulizni voltál tegnap este. Pedig megbeszéltük, hogy ma korán neki kezdünk a dalok felvételének. De így nem fog menni… ~ Mutattam végig rajta a két kezemmel, de persze ezt ő nem látta.
~ Szabadnapos vagyok. ~ Fordult át a hátára, miközben kijelentette, hogy ő ma nem csinál semmit.
~ Nem, nem vagy az! Tomas ki fog téged nyírni, és megint menthetem ki a burádat. Szóval, jobb, ha felkelsz! Kapsz tíz percet, hogy elkészülj! Lent megvárlak a kocsiban… ~ Fordítottam hátat és indultam meg.
/Eric/

Nem hiszem el, hogy nincs egy olyan rohadt nap, hogy ne zaklatnának. Rendben, én jöttem vissza és én szedtem össze a csapatot, mert újra sztár akarok lenni, de egy napot azért kaphatnék nem? Oké, természetesen egyértelmű a válasz. Egy hónap telt el, hogy eljöttem Londonból. Rossz ötlet volt felgyújtanom azokat a házakat, és a mázlink az volt, hogy éppen akkor találtak ránk. Ha nem jöttek volna időben, tény és való, hogy ott veszünk el. De nem így lett, és ezen nincs mit firtatni. Most már minden rendben van! Vagyis, nincs teljesen. Jake csak úgy eltűnt és nem tudni hol bujkál. Kendra pedig meghalt. De legalább a többiek jól vannak. Riley visszament Párizsba, Zane pedig Münchenbe, ugyan is ott élnek a szerettei. Én magam mögött hagytam mindent, és visszatértem Svédországba, hogy újra a svéd popsztár lehessek. Hiszen ezt akartam és tessék, most megkaptam!  De bűntudatom van attól, hogy Mayst ott hagytam minden szó nélkül. Ha most visszamennék biztos, hogy elküldene a picsába. Ezek után biztos, hogy nem lenne kíváncsi rám. Ígéretet tettem, és megszegtem a szavamat. Hogy lehettem ekkora egy tökfej? Fogalmam sincsen…
Mikor kórházba került, végig ott voltam mellette. Én kerestem meg a szüleit, és hívattam be őket a lányukhoz. Akkor újabb nevet adtam magamnak, mi szerint nem én vagyok Eric Saade. Hanem egy teljesen más ember, és ők persze ezt elhitték. Az arcomat biztos nem ismerték fel, ugyan is végig napszemüveggel és kalappal fedtem kilétemet. És utána, elmentem. Először Párizsba mentem vissza, hogy lerendezzem a lakással való dolgaimat, majd átcuccoltam a Stockholmi lakásomba. Eközben összeszedtem a csapatomat, mert nélkülük nem érnék semmit. J-son, a menedzserem Tomas, a zenészek, táncosok és mindenki, aki a csapatba tartozik. Úgy döntöttem, elkészítem az új albumomat, vagyis neki kezdünk az előkészületeknek és gondolkodunk a Made Of Pop turnén. Nehéz munka, de nekem ez hiányzott. Elég volt a sok veszélyes kalandból! ~ Miközben ezeken a dolgokon elmélkedtem gyorsan letusoltam, felöltöztem és lementem a kocsihoz. A hajammal se szórakoztam, simán felvettem egy kalapot, és a probléma már meg is van oldva. Bepattantam az anyóülésre.
~ Késtél tíz percet! ~ Jegyezte meg J-son miközben beindította a motort.
~ Bocsi… ~ Hangzott el tőlem és elindultunk. Először néztem az elsuhanó tájat, de feltűnt, hogy teljesen más úton megyünk. Nem is erre van a stúdió…
~ Most hova megyünk? ~ Fordultam felé, és ő csak az utat figyelte.
~ Mivel sokat késtünk, hozzám megyünk. Az én stúdiómban vesszük fel az új dalt. ~ Magyarázta, és ráhajtott egy rögös útra. A fejem az ablaknak támasztottam, de rá kellett jönnöm, hogy ez nagyon rossz ötlet. Ahányszor egy bukkanóba ment, bevertem a fejemet, én hülye pedig tűrtem. Az egyiknél már feltűnt, hogy direkt csinálja…
~ Muszáj minden gödörbe belehajtanod? ~ Mordultam fel, és félreállt a kocsival. Leállította a motort és rám nézett.
~ Mióta visszajöttél, nagyon furcsa vagy! Késel mindenhonnan, lusta vagy! Mint egy lány hisztizel folyamatosan… ~ Teljes mértékben igaza van, be kell látnom. ~ Mi történt Eric?
~ Semmi! Csak, össze kell szednem magam, ennyi… ~ Vontam vállat, mint ha választ adtam volna bármire is. Fújtatott egyet, és újra beindította a kocsit. Az út csendesen telt.

Miután megérkeztük, felmentünk az emeletre, és rögtön egy dühös szempárral találtam szembe magamat.
~ Már megint elkéstél! ~ Jegyezte meg Tomas, és szúrós tekintettel méregetett.
~ Ne aggódj Tomas, összeszedi magát, igaz Eric? ~ Kérdezte mosolyogva J-son, és leült egy székre. Bólintottam és csak egy vicsorgás tellett tőlem. A menedzser megcsóválta a fejét, és leültetett egy laptop elé. Bekapcsolta a kamerát, és ekkor esett le, hogy megbeszélésem van egy rapper-el, aki nem mellesleg nő!
~ Sziasztok fiúk! ~ Integetett a kamerába, és édesen mosolygott.
~ Sziaa! ~ Köszöntöttük egyszerre.
~ Dev vagyok! Köszönöm, hogy engem kérdtetek fel arra, hogy közreműködjek az új single felvételében.  Természetesen igent mondok, biztos jó móka lesz együtt dolgozni! A probléma az, hogy sajnos a terhességem miatt, nem tudok nagyon sokat utazni. Így az lenne kérdés, hogyan vegyük fel a dalt. ~ Innen magamhoz vettem a szót. Azt hiszem, ezt gyorsan lerendezzük.
~ Mi is nagyon örülünk, és szerintem is jó móka lesz! Meg tudom érteni, jelenleg hol tartózkodsz most? ~ Kérdeztem és próbáltam összpontosítani, hogy ne csesszem el a dolgokat.
~ Jelenleg Londonban! Az új albumomat fejeztük be a tegnapi nap. ~ Magyarázta, és eszembe jutott egy tökéletes ötlet. Mintha a fejem fölött felvillant volna egy körte. Megvilágosodtam azt hiszem!
~ Odarepülünk! ~ Mondtam tömören az ötletem. Persze Tomas, rögtön letámadott, és egy kis noszogatás után, belement az ötletbe.
~ Biztos vagy benne? ~ Kérdezte, én pedig egyértelműen bólintottam. ~ Jól van! ~ Egyezett bele.
~ Semmi akadálya! Odarepülünk, és felvesszük ott a dalt! ~ Dev boldogan bólintott. Még néhány dolgot megbeszéltünk, és eldöntöttük, hogy holnap korán reggel indulunk Londonba. A többit meg személyesen elintézzük. Ezután kikapcsoltuk a kamerát, és elhalasztottuk a dalfelvételt. Tomasnak sürgősen el kellett mennie, én és J-son még maradtunk a kis stúdióban. Egy ötlettől vezérelve álltam fel és besétáltam oda, ahol megszületett egy nagyon jó dal. A Saade Vol.1 album tízedik száma. A fejemre tettem a fejhallgatót és fellestem.

~ El tudnád indítani az Echo alapját? ~ Kérdeztem, ő pedig egyértelműen bólintott. Becsuktam az ajtót, és vártam. Meghallottam az első dallamot, és dalra fakadtam. Ez a dal, egyértelműen leírja a dolgokat, Mays  és én. Mint egy véget nem érő visszhang, valamiért mindig visszatérünk…

We always do this (Mindig ezt csináljuk)
It's like a bad trick  (Olyan, mint egy rossz tréfa)
It may look cool but it burns (Talán hűvösnek tűnik, de lángol)
We are like magnets (Olyan vagyunk, mint a mágnes)
Gravity like planets (Gravitáció, mint a bolygók)
Somehow we always return (Valahogy mindig visszatérünk)

Oh then we bounced right back (Oh aztán visszaugráltunk)
Tried to break it off (Megpróbáltuk abbahagyni)
But just like that we keep being blind, so (De folyamatosan vakok voltunk, így)
We can't escape (Nem tudunk elszökni)
We'll be coming back like an echo, echo (Mindig visszajövünk, mint egy visszhang, visszhang)

I don't wanna go (Nem akarok menni)
I don't wanna stay (Nem akarod maradni)
We're going up and down (Fel-le megyünk)
We're going round and round (Körbe-körbe megyünk)
Been here before (Voltam már itt ezelőtt)
It's always the same (Ez mindig ugyanaz)
We're goin' break up and then (Szakítani fogunk és utána)
Kiss and make up again (Csókolózni és újra kibékülni)
We are like an echo, echo, echo (Olyanok vagyunk, mint egy visszhang, visszhang, visszhang)
Returning like an echo, echo, echo (Visszatérünk, mint egy visszhang, visszhang, visszhang)
A never ending echo, echo, echo (Egy soha véget nem érő visszhang, visszhang, visszhang)
We are like an echo, echo, echo (Olyanok vagyunk, mint egy visszhang, visszhang, visszhang)

Another bad fight (Újabb csúnya harc)
Another hot night (Újabb forró este)
It's just like heaven and hell (Olyan, mint a menny és a pokol)
Can't separate us (Nem tudnak szétválasztani minket)
It's like somebody chained us (Olyan, mintha valaki összeláncolt volna minket)
We try but can't help ourselves (Próbálunk, de nem segíthetünk magunkon)

Oh then we bounced right back (Oh aztán visszaugráltunk)
Tried to break it off (Megpróbáltuk abbahagyni)
But just like that we keep being blocked, so (De folyamatosan blokkoltak volna minket, így)
We can't escape (Nem tudunk elszökni)
We'll be coming back like an echo, echo (Mindig visszajövünk, mint egy visszhang, visszhang)

I don't wanna go (Nem akarok menni)
I don't wanna stay (Nem akarok maradni)
We're going up and down (Fel-le megyünk)
We're going round and round (Körbe-körbe megyünk)
Been here before (Voltam már itt ezelőtt)
It's always the same (Ez mindig ugyanaz)
We're goin' break up and then (Szakítani fogunk és utána)
Kiss and make up again (Csókolózni és újra kibékülni)
We are like an echo, echo, echo (Olyanok vagyunk, mint egy visszhang, visszhang, visszhang)
Returning like an echo, echo, echo (Visszatérünk, mint egy visszhang, visszhang, visszhang)
A never ending echo, echo, echo (Egy soha véget nem érő visszhang, visszhang, visszhang)
We are like an echo, echo, echo (Olyanok vagyunk, mint egy visszhang, visszhang, visszhang)

We always do this (Mindig ezt csináljuk)
It's like a bad trick (Olyan, mint egy rossz tréfa)
Somehow we always return (Valahogy mindig visszatérünk)
(A never ending echo, echo, echo) (Egy soha véget nem érő visszhang, visszhang, visszhang)
We are like an echo, echo, echo (Olyanok vagyunk, mint egy visszhang, visszhang, visszhang)

I don't wanna go (Nem akarok menni)
I don't wanna stay (Nem akarok maradni)
We're going up and down (Fel-le megyünk)
We're going round and round (Körbe-körbe megyünk)
Been here before (Voltam már itt ezelőtt)
It's always the same (Ez mindig ugyanaz)
We're goin' break up and then (Szakítani fogunk és utána)
Kiss and make up again (Csókolózni és újra kibékülni)

I don't wanna go (Nem akarok menni)
I don't wanna stay (Nem akarok maradni)
We're going up and down (Fel-le megyünk)
We're going round and round (Körbe-körbe megyünk)
Been here before (Voltam már itt ezelőtt)
It's always the same (Ez mindig ugyanaz)
We're goin' break up and then (Szakítani fogunk és utána)
Kiss and make up again (Csókolózni és újra kibékülni)
We are like an echo, echo, echo (Olyanok vagyunk, mint egy visszhang, visszhang, visszhang)
Returning like an echo, echo, echo (Visszatérünk, mint egy visszhang, visszhang, visszhang)
A never ending echo, echo, echo (Egy soha véget nem érő visszhang, visszhang, visszhang)
We are like an echo, echo, echo.. (Olyanok vagyunk, mint egy visszhang, visszhang, visszhang…)

 Nem sokszor volt olyan, hogy teljes beleéléssel énekeltem volna egy dalt. De egy ideje csak ez jár a fejemben, és nem tudom kiverni. Elhalkult minden, és J-sonra pillantottam.
~ Tudod, fel kéne tenni a youtube-ra! ~ Viccelődött, és mosolyogva megráztam a fejemet. Levettem a készüléket és kimentem hozzá. Leültem a székre és néztem magam elé.
~ Most tudom, semmi kedved elmondani, de a repülőúton regélni fogsz nekem! Ugyan is azt vettem észre, hogy egy lány van a dologban! Nem hiába énekelgeted ezt a dalt, teljes beleéléssel! Nagyon rég volt már ilyen, hogy így énekeltél! ~ Felé kaptam a tekintetemet, és összevontam a szemöldökömet.
~ Tényleg? ~ Kérdeztem halkan és válaszként rábólintott. Mindent helyre hozok…. Igen, ez lesz a tervem, mindent helyre hozok!

7 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Istenem, de örülök annak, hogy felraktad a részt. :) Már vártam, főleg így, hogy Maya és Eric útjai elváltak az előző fejezetben, de most, hogy kiderült: MÉGSEM! Vagyis... remélem. :D
    Azt hiszem, miattad kezdtem el hallgatni egyfolytában a Hollywood Hills-t, rá fogok szokni. :D És az Echo... az albumon azt hiszem a második kedvenc számom, valamiért nagyon megragadt bennem, és még mindig imádom. :)
    A fejezet nagyszerűre sikeredett, remélem mihamarabb hozni fogod a következő részt, már nagyon várom. :)
    Csókollak <3
    Sziszaa

    VálaszTörlés
  2. Sziaaa!!

    -Jujj Eric megy Londonba:)) De amugy télleg el rontott mindent szégyellhetné is magátxD:D De nem baj nekem nagyon tetszett a fejezet már nagyon vártam Maya szemszögét kicsit hiányoltam:/ De nem baj nagyon tetszett:) Várom a következőt:)
    Puszillak

    VálaszTörlés
  3. Sziaa :D
    Nem is gondoltam volna hogy ilyen hamar hozod a fejezetet, de nagyon örülök, mert nagyon tetszett :)
    Az Echo fordításos leírása hatalmas ötlet volt, az egész történetet leírja.. komolyan zseniális :)
    Nagyon kíváncsi leszek a nagy összetalálkozásra.. Eric megérdemelne egy hatalmas pofont.. bár megértem valamilyen szinten, de akkor is megszegte a szavát, és cserbe hagyta Mayát mikor szüksége volt rá! Én nem bocsájtanék meg neki rögtön, de Te írod a fejezetet nem én :P
    Nem vagyok telhetetlen de várom a folytatást ;) Minél előbb XD
    Roxiii

    VálaszTörlés
  4. Szia! Most CSAK az elejére mondhatom, hogy Istenem!! :D Őszintén: én nem bírnék 1 vagy max 2 napnál tovább olyan kupiban élni (bár én lány vagyok!)!!
    Nos: Nagyon tettszett a fejezet! Remélem azzal, hogy Eric Londonba megy, kicsit észhez tér! (én Maya helyében úgy fogadnám, hogy először leteremtem és egy jó nagy pofont lekevernék neki aztán pedig megcsókolnám mert attól függetlenül, hogy egyedül hagyott még szeretem!! :PP)
    Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a köviben!! Remélem nemsokára hozod!!
    Puszi: Viki :) <3

    VálaszTörlés
  5. Szia Vanity!

    ÚÚúúúúgy, olyan nagyon sajnálom, hogy ennyire hihetetlenül elmaradtam, de sosenem volt egy annyi időm, hogy írjak kommentet, az olvasás után, mert rohannom kellett, egy-két mondat, meg kevés lett volna, így vártam az estét, mikor tudok írni, de olyankor meg jött a friss. Úgyhogy most teljesen le vagyok maradva, de el kell mondanom, hogy imádtam!
    Kendra halála nagyon durva volt, bár olyan szereplő esett ki, akinek a hiánya nem fog éjjelente kínozni, szóval nem bánom. :D Eric tervét nem értettem, és ahogy most kderült, nem is igazán volt terve, szóval... bolond. Biztos nem lettem volna annyira higgadt, mint Mays-ék ,s pofon vágom. :D
    Jake eltűnése most kicsit aggaszt, attól félek, hogy ezzel nincs vége, főleg, hogy Mayára fáj a foga.
    Az előző fejezet.. úúúristen. Kórházban ébredés Eric nélkül? Pedig azt ígérte. Aztán család, és a válás? Pedig a kórházban még minden jónak tűnt.. elég szar dolog ez.
    Nagyon kíváncsi vagyok, hogy most mi van Maysel.
    Na, de térjünk rá a frissre!
    Öööörültem, hogy jött, voltak érdekes dolgok, főleg ez a visszaemlékezés, hogy megtudtuk Eric szemszögéből, mi is történt a szigeten, nagyjából.
    Azért annak ellenére, hogy tisztában van vele, hogy egy segg, amiért megszegte a szavát, azért kíváncsi lennék rá, hogy mégis miért tette?
    És miért nem maradt a kórházban? Vagy miért nem nézi messziről Mayát? Mert most amúgy nagy ívben leszarja, és mint már sokszor, csak utólag jön rá, hogy elbaszta, és megint visszanyalja magát.
    Már bocsánat a nőietlenségemért. :D
    És Londonba jön? Nos... már egy ideje várom, szóval lehet, holnap bevonatozom, ha érkezik, csak mondd meg, hogy hova menjek! :D
    Csókollak, és nagyon jó rész lett az összes, kíváncsi vagyok mi jön ki ebből a nagy lépéséből megint Ericnek. :D

    VálaszTörlés
  6. Sziaa Vanity! :)
    Eljött az a pillanat is, amikor átlépünk az Echo-s részekre. Kíváncsi vagyok, hogy miben fognak megnyilvánulni ezek a részek... miért volt szükség rá? Lehet, hogy abbahagyjuk ezt az állandó kutatást, és áttérünk valami más szálra?
    Jó ötlet volt J-Son szemszöggel indítani, eddig tetszett... kíváncsi vagyok, hogy a jövőben is szimpatizálni fogok-e majd vele. :) Minden történetben van egy szereplő, aki nyitott szemmel nézi a történéseket, és azt hiszem megtaláltuk nálad is ezt az embert. ;) Minden történetben Azt az embert keresem mostanában, és tényleg, nálad is kutakodtam, és rátaláltam. :D Az autós rész nagyon tetszett, nem is értem J-Son hogyan bírta röhögés nélkül. :D
    Látom, kicsit összekeverted a szálakat... szeretem DEV-et, igaz, hogy nem Erickel ismertem meg, de azóta szoktam Őt is hallgatni, mióta a She makes me wanna után a Hotter Than Fire-ben is hallottam. :$
    És... repülünk Londonba? :O Hurrá! Talán Eric nem lesz idióta. :$ Ja igen.. kicsit meglepődtem, azt hittem, hogy egy kicsit tovább fogod kínozni. :$
    A végén pedig J-Son rátapintott a gyenge pontra. :D
    Kíváncsi vagyok a folytatásra! :$
    Várom a következő fejezetet! :))
    Puszillak, adadel

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok drága olvasók! :)

    @sziszaa Szia! :) Rég írtál már nekem, de nagyon örülök most neki *-* Miattam szoktál rá? Kikérem magamnak, nem én voltam! :D Az albumról nekem is az egyik kedvencem, de csak a Killed By a Cop és a Made Of Pop után..haha :D Köszönöm hogy írtál nekem, és az új fejezetet mér olvashatod is! :)
    ölel, Vanity

    @stellamalone Szia! :)Igen, Eric Londonba megy! Nem mellesleg három napra ;) A 19.fejezetben már nem marad ki a Maya szemszög, úgy hogy remélem sikerül kedveznem vele egy kicsit :) Köszönöm a véleményedet
    ölel, Vanity

    @roxiii Szia!Igen, most nagyon jó formában vagyok, csak úgy áradnak belőlem a szavak és nem tudom megállni írás nélkül! De ez szerintem nem is gond! :) A találkozás... a 19.fejezetben olvashatod! Zseniális? De édes vagy, köszönöm! :D Köszönöm, hogy írtál :)
    ölel, Vanity

    @viki Szia! Csak az elejére?:$ haha :D Szerintem, lányok közül sokan nem tudnának ilyen rendetlenségben élni..(köztük én se) :D Hát, elég érdekes a te meglátásod és ötleted... Akkor már a csókot hagyd ki :DD Már fent van, jó olvasást! :)
    Ölel, Vanity

    @ninalaw Szia! Mi? Dehogy haragszom...! Nem mindekinek van ideje kommentet írni! :) Szerintem, sokunkat nem fog kínozni Kendra halála... Most nem lesz láb alatt :D Jake miatt ne aggódj, hiszen egy darabig nem fog feltűnni... Majd akkor kezdj el aggódni, ha elérünk a Melohoz... ;) Ott fogunk vele találkozni!
    Ígéret szép, ha betartják úgy jó... -Tartják a mondást... Mays most azon van, hogy összeszedje magát, de ez nem fog egykönnyen menni...
    Teljesen elnézem a nőietlenségedet..rá se ráncs :D Most nem így lesz! Eric Maya nélkül fog hazatérni Svédországba! Csak halmozza majd a gondokat!
    Haha..természetesen szólok majd ;) A következő fejezetet már olvashatod is :) Várom véleményedet! Köszönöm hogy írtál!
    ölel, Vanity

    @adadel Szia! Az Echo-s részek már inkább love story-vá alakul.. ez lesz a változás! Felhagyunk a keresésekkel és kutatásokkal! Igen, átlépünk egy más szálra!
    J-son mindig nyitott szemmel jár, bezony :P Örülök, hogy megtaláltad nálam is ;)
    Itt volt az ideje a keverésnek, és lesz még ilyen, ezt garantálhatom :D Én már Eric előtt is ismertem, és imádom azóta is :)
    Igen, repülünk Londonba! És próbál majd józan ésszel gondolkozni, de hogy mi lesz..azt hamarosan megtudjátok! Ha azt hittétek, hogy kímélem Ericet, akkor tévedtetek..még csak most jön a java!
    Köszönöm, hogy írtál!
    Ölel, Vanity

    VálaszTörlés