13.Fejezet- Megvédem bármi áron!

Sziasztok!
Tádám, itt a 13.fejezet! :) Remélem mindenkinek tetszeni fog :P Elkészítettem az új designt és a karaktercserét :) Remélem mindenkinek jó lesz így is !
Kellemes Olvasást és sok komit kérek!
Üdv: Lexxi

U.i: LAUREN: Köszönöm a komidat, és köszönöm a tanácsot is!:) Boldog vagyok, hogy neked is tetszik a storym :P

- Ma még elindulunk, vagy itt éjszakázunk? – Eric, a kis türelmetlen.
- Elgondolkoztál már azon, hogy milyen lehet hallhatatlannak lenni? – Eric reakciója: homlokon csapta magát, még én a szememet forgattam.
- Csak indíts! – Utasította elhulló hangon Eric, Rileyra. Az úton nem beszélt senki sem. Itt a szavak már semmik voltak. Az úti cél egy elhagyatott ház volt, aminek ablakain kinézve, tökéletes rálátás nyílik a prágai várra, és a hídra is. A Moldva fölött átívelő Károly hídon átsétálva megcsodálhatjuk a Prágai vár tornyait. Hogyan lehet egy város ilyen csodás? Tele van csodálatos látnivalókkal, és nevezetességekkel, akár csak Párizs! Ami  csak úgy magába rejti a titkokat. A város maga egy rejtély.

Riley a háztól kicsit messzebb parkolt le. Kivettük a táskákat, és elsétáltunk a házhoz. Nem nyújtott valami észvesztő látványt. Az ajtó egy-két deszkával lezárva, ahogy az ablakok is.
- És most? – Tettem fel a kérdést, és a házat vizslattam a tekintetemmel.
- Megoldjuk! – Válaszolta vigyorogva Eric. Megint mit csinál? Előkap egy kalapácsot vagy valamit, és kinyitja?! Kötve hiszem…
Elindultak balra és befordultak egy nagyon szűk utcába. Én csak mentem utánuk. A ház másik oldala külsőre csupa élénk színekben pompázott. Igen, a látszat néha csal, ahogy szokták mondani. Átlépve az ajtó küszöbjét egy lépcső tárult elénk. Felmentünk és egy újabb ajtó állt előttünk. Riley előkapott egy kulcsot és kinyitotta. Eric és Riley egyből otthon érezte magát, még én fintorogva néztem végig a kis lakás minden egyes zugát. Mikor visszasétáltam a nappaliba - ahol Riley igen csak berendezkedett már- álltam meg kandalló előtt és csak bámultam a fiúkat.
- Mit fintorogsz? – Kérdezte flegmán Eric, aki éppen a laptoppal babrált.
- Ne szólj hozzám! – Válaszoltam és egy mű vigyort erőltettem magamra.
- Akkor viselkedjél felnőttként! – Úgy vigyorgott, mint a tejbe tök.
- Ki vagy te, hogy megmondod, hogyan viselkedjek? – Eric éppen mondani akarta a magáét, mikor Riley közbe szólt ingerülten.
- Befejeznétek?
- Nem! – Válaszoltuk egyszerre dühösen. Mire felállt a kanapéról, és behurcolt minket egy szobába, ahol bútorok sorakoztak a falnál, egy dohányzó asztallal a szoba közepén, és egy kisebb ágy, ami pont kétszemélyes. Minő meglepő…
- Majd akkor kijöhettek, ha megbeszéltétek. – Mondta komolyan Riley, és bezárta az ajtót.
- Ne már Riley! Engedj ki! – Könyörögtem, de csak egy nem szót kaptam válaszként.
- Remek! Ez is a te hibád! – Fortyogtam és Eric elé álltam. Dühös szemeket meresztve rá.
- Minden az én hibám mi? – Tette fel a kérdést és eljátszotta, hogy megvilágosodik.
- Persze, ne haragudj, minden az én hibám. Te nem csináltál semmit, te mindig jó kislány vagy! – Mászkált föl-alá a szobában, és egyfolytában morogta a magáét.
- Befejeznéd?
- Nem! – Vágta rá dühösen.
- Ha elmondanád mi a bajod, akkor én is máshogy viselkednék veled. De nem, te inkább a másik utat választod. Magadban tartod. Fogalmam sincsen mi a bajod! Még elképzelni se tudom. Mi történt veled Párizsban? Még azt se mondtad el, hogy Kendra azon kívül, hogy megpróbált megölni, mit mondott, és mégis hogyan vette el tőled a térképet, sorolhatnám a kérdéseimet. – Fakadtam ki magamból, amire megállt.
- Az első dolog: Kendra úgy vette el a térképet, hogy bedőltem neki. Megcsókolt, én pedig visszacsókoltam, de nem részletezem. Most azt hiszi, hogy már nem élek, és az kéne, hogy így is maradjon. A második dolog: Hallani akarod mi volt a bajom? – Csak bólogattam, és tovább folytatta. – Igen, féltékeny vagyok. Semmi több. Elmúlik és kész. Még valamit hallani akarsz?
- Igen. – Folytattam volna, de a szavamba vágott.
- Inkább ne mond tovább. – Legyintett és csak nézett.
- De én… - Kezdtem bele újra.
- Nem érdekel.
- De én akkor is… - Hogy milyen módszerrel hallgatatott el? Elém állt, még pár másodpercet gondolkozott, majd ajkait az enyémre tapasztotta. Szerintem, ezt nem gondolta át jól, de nem is bánom, amit tett. Én sem gondolkoztam, így visszacsókoltam. Kezemet a nyaka köré fontam. Az ölébe vett és az ágyhoz érve óvatosan letett, meg nem szakítva az előbb elkezdett csókunkat. Ő húzódott el elsőként, és tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.
- Csak ezt akartam, hogy tudd! Igazad volt mindenben.– Suttogta és még mindig rabul tartott barna szempárjával.
- Minden nőt így hallgattatsz el? – Arcomon pimasz vigyor kerekedett.
- Miért nem beszélgettek? Túl nagy a csend! – Kiabált át Riley, amin én elnevettem magam, Eric pedig a fejét rázta mosolyogva.
- Utálom! – Mondta.
- Dehogy utálod! – Percekig csak bámultuk egymást.
- Amúgy csak egy nőt hallgatattam el idáig ezzel a módszerrel, és nem bántam meg. – Csapott le újra ajkaimra. A falat, amit elkezdtem építeni az utazás alatt, most teljesen lerombolódott. Rájöttem, nem tudom gyűlölni, bár ezzel eddig is tisztában voltam. Csak erőlködtem a gyűlöleten.
- Szerintem hagyjuk abba, mert a végén Riley bejön azzal, hogy túl nagy a csend!
- Amúgy aranyos a tetoválásod! – Vigyorodott el.
- Mi? Nincs is tetoválásom. – Hevesen ellenkeztem.
- Ne hazudj! A füled mögött rejtőző kis hangjegy… - Húzta végig ujját az említett helyen. Érintésébe egész testem beleremegett.
- Honnan vetted észre?
- Egyik éjszaka mellettem aludtál, nem volt nehéz nem észrevenni. – Vigyorgott még mindig, és már az arcomat simogatta.
- Tudod, volt az életemben egy olyan szakasz, ami szörnyen rossz volt, és akkor csináltattam meg. Egy hangjegy, mely egybe köt mindent. Jót és rosszat egyaránt. De, Mr. Saadenak hol van tetoválása? – Vigyorodtam el, és a bal kezemet az ingje alá csúsztattam, és újammal köröket kezdtem rajzolni bőrén.
- Ne hergelj fel!
- Miért? Mi lesz?
- Mert a végén még itt teszlek magamévá. – Vigyorodott el pajkosan és leszállt rólam. Az ajtóhoz állt, és kopogott rajta kettőt.
- Riley, kiengedhetsz, minden oké! – Nem is könyörgött többször már nyílt is az ajtó. Én még pár percig feküdtem az ágyon, majd erőt véve magamon feltápászkodtam, és kimentem a nappaliba.
- Oké Eric, ide jöttünk, innen mi a terved? – Tette fel a kérdést Riley, ami persze engem is nagyon foglalkoztatott. Ennek volt egyáltalán értelme, hogy idejöttünk?!
- A terv? Megtalálni Kendrát! Ha ő meg van, akkor már a térkép is, és onnan már minden oké! Azt hiszem…
- Hiszed vagy tudod? Nem ugyan az. – Leültem a kanapéra és a laptopot az ölembe vettem. Nézegettem Prága nevezetességit és látnivalóit.
- Amúgy mit csináltatok a szobában? Mert szerintem mindent, csak beszélgetni nem beszéltetek. Semmit nem lehetett hallani. – Nézett értetlenül Riley.
- Miért? Hallgatóztál?  - Eric elvigyorodott, amire Riley elkezdte a szemét jobbra-balra forgatni, és kitalálni a magyarázatát.
- Amúgy meg az a nőszemély letepert! – Kuncogott magában és mutatott rám, amire Riley is elnevette magát, csak én néztem kigubbasztott szemekkel.
- Szerintem fordítva volt. Te tepertél le engem. Ne hazudj!
- Még szeretek hazudni!
- Csak azt hiszed, hogy így történt. – Tettem le a dohányzó asztalra a laptopot és elé álltam, teljes magabiztossággal.
- Nem hiszem, tudom!
- Jé, végre tudsz valamit, ez már valami! – Állt közénk Riley és egyszer Ericet, egyszer engem nézett. Eric arcán hatalmas vigyor kerekedett. Utálom és imádom egyszerre… Azt hogyan lehet?!
- Vakard le a képedről a vigyort!
- Csak egy perc! – Mondta Rileynak, majd a vállára kapott és bevitt abba a szobába, ahol kb. tíz perce voltunk. Becsukta az ajtót és az ágyra dobott majd ráült a csípőmre.
- Szóval hazug vagyok Ms. Owen? – Csak bólogattam.
- Ez nem ér, megint te vagy felül. – Erre elnevette magát, és Riley éppen benyitott, és mindketten ránéztünk. Nem érdekelte az, hogy mit művelünk, csak sápadt arccal nézett.
- Ezt látnotok kell! Most! – Kiment a szobából, és Eric abba hagyta a nevetést és leszállt rólam. Kezét nyújtotta és felsegített.
 Kimentünk, és Riley már kanapén ült és a dohányzó asztalon lévő laptopot bámulta.
- Mi történt? – Tettem fel a kérdést, és leültem mellé.
- Tudja, hogy életben vagy! – Nyögte ki nagy nehezen Riley és a laptopra mutatott. Eric felvette és olvasni kezdett egy levelet.

„Egy újabb ember életét vettem el. A tiedet is majdnem sikerült, de úgy látszik, a tervem nem vált be. Most kit intézzek el elsőként? Már tudom, kit fogok… Vigyázz a barátnődre, de első sorban magadra vigyázz!”

- És most? – Kérdezte kétségbeesetten Riley. Percekig nem szólt semmit, csak meredt a képernyőre. Kis hatásszünet után letette a laptopot, és leguggolt elém. Megfogta a kezemet, és nagy nehezen belekezdett a mondandójába.
- Nem vagy itt biztonságban, és most a te életedet helyezem előtérbe, a sajátom helyett. Azt ígértem, megvédelek, de ahhoz az kell, hogy együtt működj velünk. Bármennyire is vagy makacs, engem nem fog érdekelni, mit mondasz. Az én döntésem fog számítani, és nem a tiéd. Megértettük egymást? – Rábólintottam. Majd elindult a konyhának nevezett helységbe. Riley is utána ment. És csak ennyit hallottam:
- Most mit fogsz tenni? – Tette fel a kérdést Riley.
- Megvédem bármi áron!....