21.Fejezet~ Az őrültségeim határa....

Sziasztok!
Ne haragudjatok a késésért, de nem adhattam ki a kezeim közül.De,most itt van a fejezet :) Mostantól, többször lesz friss. Mert ugye,pörög az idő, és itt az év vége, ami annyit tesz,hogy második évad kezdete! :P
A karácsonyi ajándékokat nemsokára megkapjátok <3

U.i: A 21.fejezet, két történetet köttet össze.Találjátok ki,kinek a története kapcsolódott ez enyémmel :) Remélem,elnyeri a tetszéseteket!
Kellemes Olvasást és sok komit kérek!
Ti vagytok a legjobbak <3
Üdv: Vanity

~ Maradj itt velem! ~ Nézett rám azzal a kiskutya szemeivel, de a válaszom, amolyan fintorgás volt.
~ Eric, kérlek! ~ Próbálkoztam az Ő módszerével, de nem vált be. ~ Nem visznek el a múmosok! ~ Humorizáltam vele, de a válasza, már nekem is fájt.
~ Nem tudhatod, mikor visznek el a múmosok. ~ Válaszolta egy szomorú arckifejezés mellett. A szememet forgattam.
~ Reménytelen eset vagy. ~ Vettem egy nagy levegőt, és újra próbálkozva a szabadulásra, álltam volna fel, de visszarántott, ezzel mellé kerülve, arcától pár centire. Hirtelen, elvesztünk egymás szemében.
~ Milyen szép barna szemeid vannak. ~ Mosolyodott el halványan.
~ Milyen hülye vagy részegen. ~ Mosolyodtam el én is, majd eldőltem mellette.
~ De valld be, aranyos vagyok. ~ Suttogta a fülembe.
~ Eric, ne viselkedj már öt évesen. ~ Fakadtam ki magamból hirtelen. Már kezdtem unni, a hülyeségeit. Mi a legjobb megoldás arra, hogy aludjon végre? Tán kupán vágni?!
~ Akkor vigyél el a játszótérre hintázni. ~ Kuncogott magába. Meggondolom ezt a kupán vágosdit. Bár neki, kevésbé fog tetszeni az ötlet, én repdesni fogok az örömtől, ha végre alszik egyet. Eric duzzogva fordult át az oldalára és nem szólt semmit. Tényleg úgy érzem, mint ha a fiamat kéne arra késztetnem, hogy aludjon végre, mert késő van. De Ő csak azért sem akar nyugovóra térni, és inkább duzzog. Mit tehetnék én ilyenkor?

Féloldalasan nekidőltem testének, és a fülébe suttogtam:
~ Elmeséljem egy őrült nyaram kis részletét?
~ Meséld. ~ Fordult át a másik oldalára, hogy engem nézhessen, miközben mesélek. Ez volt az egyetlen ötletem, ami eszembe jutott hirtelenjében.
~ 2009 nyara, London. Egy nagyon jó barátnőm, telefonon közölte, hogy Londonba jön egy hónapra. Aminek én nagyon megörültem, mert sokszor voltam egyedül, és hát, imádom a csajt. Szinte már a testvéremnek tekintem.
~ Hogy hívják a barátnődet? ~ Kérdezte mosolyogva, amit viszonoztam én is.
~ Amabel Maynet. Mikor megérkezett Londonba, pár napig csak úgy simán elvoltunk. De elráncigáltam egy sétára, mert én már iszonyatosan untam azt, hogy otthon ülünk. A Tower-hídnál van egy isteni kávézó, és oda betértünk egy italra. Egyszerűen fantasztikus látvány nyújtott, ahogy kinéztem. Biztos vagyok benne, ha vissza tudok majd egyszer menni Londonba, betérek a kávézóba.
~ Remélem, engem is elviszel egyszer. ~ Ajkán gúnyos mosoly bújt meg. Bármennyire nem akartam, mégis elmosolyodtam rajta.
~ Még meglátom. Hol is tartottam? ~ Töprengtem el egy másodpercre, majd folytattam: ~ Ja, igen. Mikor nézegettem a tájat, megpillantottam egy fiút, aki próbálta a legjobb szöget megtalálni arra, hogy tudjon készíteni egy tökéletes fotót a hídról. Elkaptam a tekintetemet a fiúról, és újra Amára néztem. Aki persze…
~ Ugyan azt a srácot bámulta. ~ Most elismerem, aranyos volt, ahogy nagy figyelemmel hallgatta azt, amit mesélek. És néha-néha kitalálja, mi történt.
~ Igen. Jót nevettünk rajta, hogy ugyan azon a fiún akadt meg a szemünk. Úgy gondoltuk, megpróbálunk a fiú közelébe férkőzni. De valahogy, jobban sült el, mint gondoltam. Leültünk egy kis padra, és pár percig merengtünk magunk elé, mikor a fiú odajött hozzánk.
~ És ezt a figurát, hogy hívták?
~  Aaronnak hívták. Kicsivel magasabb nálad. Barna hajú, kék szemei vannak. Enyhén borostás arca…
~ Mays. Itt vagyok! ~ Köszörülte meg a torkát. Majd egy „bocsi” pillantást vetve rá, folytattam tovább.
~ Szóval, Aaron oda jött hozzánk, és megkérdezte, hogy készíthetne-e egy fotót, ahogy a hídon sétálnunk Amával. De barátnőm, nem ment bele. Így hát, csak én lettem lefotózva. Mikor odajött hozzám, megmutatta fényképet, hogy milyen lett, és láttam rajta, hogy nagyon szeretne valamit kérdezni. Elnevette magát, és végül megkérdezte. A kérdése az volt, hogy elkérhetné-e a telefonszámomat. Belül ugráltam örömömben, és ezt nehéz volt nem ki is mutatni. Számot cseréltünk, majd rohantam Amához, hogy elmeséljem neki a kis hírt. Ő is velem örült. Következő nap, Aaron felhívott, hogy elhívjon minket egy sétára. Amolyan körbevezetés szerűt a városban. Sokat mesélt magáról, és persze mi is meséltünk magunkról. Nagyon sokat mászkáltunk el hármasban, de az egyik nap, dolgom akadt, így hát nem tudtam elmenni a találkozóra. Ama viszont elment. Jól érezték magukat, és élvezték egymás társaságát. Bennem megcsillant a …
~ A féltékenység. ~ Fejezte be a mondatomat.
~ Így hát kiterveltem azt, hogy meghívtam Ama legjobb barátját Londonba.
~ És őt hogy hívták? ~ Kérdezte vigyorogva.
~ Zachnek hívták. Elmentem Ama és Aaron kis randijára, és elkezdtem mesélni Zachről, hogy milyen jó fej, meg hogy szívesen találkoznék vele. Ama ezt nem igazán tűrte, és mikor bejelentettem, hogy meghívtam Zachet, elszakadt nála a biztosíték. Hiszen Ama, Zachiet akarja magának Amerikában. Szinte már az első alkalommal visszatette volna az első gépre szegény Zachiet. De, közben Aaront is elküldtem a reptérre, és mikor meglátta Amát, Zachievel, hozzám menekült. Ott rájöttem, hogy Aaron az első alkalommal lelépne egy kapcsolatban. És még mielőtt rontottam volna a helyzetemen, elmondtam Amának mindent. Megbocsátottunk egymásnak, és jót nevettünk ezen a pár, ~ám de őrült~ napon. Kinek kell egy olyan srác, aki első alkalommal lelépne? De ettől függetlenül, vicces volt az egész helyzet. Remélem, valamikor meglátogat majd Ama, mert már hiányzik. ~ Mosolyodtam el halványan. Eric már küszködött az ébrenléttel, de az álom végre hatalmába kerítette. Adtam egy puszit az arcára, és halkan kiosontam a szobából. Utam Rileyhoz vezetett, aki eléggé unatkozott, mert valamit bütykölt.
~ Mi jót csinálsz? ~ Huppantam le a kanapéra, és mikor rám emelte tekintetét, elpirult. Még mindig az ing és az alsó nemű virított rajtam. De, élveztem ezt a számára kínos helyzetet.
~ Öhm, semmit. Csak gondoltam, elfoglalóm magam valamivel. ~ Válaszolta, majd leült mellém.
~ Nem tudod, Eric miről álmodott? Nagyon furcsa volt… ~ Idézte fel a reggel történteket. Összeráncoltam a szemöldökömet, és vártam, hogy folytassa, de nem folytatta.
~ Milyen álom? ~ Kérdeztem vissza.
~ Nem tudom, de ha felébredt, talán elmondja. Hát, ha emlékszik valamire. ~ Vont vállat és meredt maga elé. Elhúztam a szájam szélét, felkeltem a kanapéról, és úgy döntöttem, itt lenne az ideje kezdenem valamit magammal.

Így is tettem, letusoltam, felöltöztem, egy alap sminket pakoltam magamra, és késznek nyilvánítottam magam. Eközben Riley is elszundikált a kanapén.

Megmosolyogtam a gondolatomat, és meglestem Ericet. Elnyúlva az egész ágyon. Végül átfordult a hátára, ezzel hagyva egy kis helyet mellette, amit el is foglaltam. Percekig bámultam, ahogy egyenletesen veszi a levegőt. Elkezdtem köröket rajzolni a karján, mikor kinyitotta a szemét.
~ Jó reggelt álomszuszék. ~ Próbáltam visszafojtani a benne rejlő jó kedvet.
~ Ha te ezt jónak nevezed… Szétrobban a fejem. Nem emlékszem semmire. ~ Nézett körbe a szobában, majd rám nézett.
~ Nem is baj, hogy nem emlékszel semmire. ~ Kuncogtam magamban. Felkelt, majd ő is „rendbe” tette magát.

/Prága utcáin/

~ Kajak haver, semmire nem emlékszel? Bár, reménykedtem benne, hogy haza hozol egy pár csajt, de akkor is. ~ Rótta meg Riley, Ericet.
~ Hagyjál már Riley! ~ Vágott a szavába dühösen. Leálltak veszekedni egy ostobaság miatt. Én csak néztem balra és jobbra, mikor megpillantottam kicsit távolabb egy férfit. Teljesen feketébe öltözve, napszemüvegben, és úgy, mint a filmekben, kopaszon. Ahogy meglátta, hogy Őt bámulom, eltűnt a házak közötti kisebb sikátorban.
~ Öhm, Eric. ~ Ráncigáltam meg gyengéden Eric kabátját, amire egyből rám szegezte tekintetét, és várta, mit mondok.
~ Chris emberei figyelnek. ~ Suttogtam halkan, majd felnéztem az egyik ház tetejére, ahol egy árnyékot láttam elosonni. Kétségbeesetten néztem vissza Ericre.
~ Fussatok, ahogy csak tudtok. A térképet oda adom neked. ~ Adta a kezembe a térképet. Majd folytatta: ~ A rakparton találkozunk. ~ Indult volna meg, de a karjánál visszarántottam.
~ És te? Mi lesz, ha elkapnak?
~ Nem tudom. Csak fussatok. ~ Engedtem el a karját. ~Vigyázz rá.
~ Vigyázok! ~ Feleltük egyszerre Rileyval, majd összenéztünk. Nagy valószínűséggel, Eric ezt Rileynak szegezte, hogy rám vigyázzon. De én szerintem, inkább Rileyra kell vigyázni.
~ és most?
~ Hallottad, mit mondott: Fuss!