13.rész- One day I'll find someone new

Sziasztok! :)

Köszönöm a türelmeteket és meghoztam az új fejezetet is! Remélem tetszeni fog nektek! :) A 12.részhez kapott kommenteket nagyon-nagyon szépen köszönöm... még nem válaszoltam rájuk, de arra is sort kerítek majd!
Kellemes Olvasást!

Az előző részek tartalmából:
Maya  először nem hitt a szemének, mikor találkozott Ericcel a night clubban. De srác kicsit sem volt elragadtatva, hiszen a fiának folyamatosan hazudnak, ami neki nagyon nem tetszik. De úgy döntött, ő nem hagyja cserben a volt barátnőjét – ahogy a lány tette évekkel ezelőtt - és ha törik, ha szakad, megmenti. Az akció kissé balul sült el, és Conor rabjaivá váltak mindketten. A következő éjszakát egy hajón töltötték, együtt. De Conor ellenük játszott és a kora délelőtti órákban Ericet és Maya-t bezárta egy kabinba majd elsüllyesztette őket, de Jake-nek, Jeremy-nek és a többieknek hála, túlélték ezt. Eric elmélyedt gondolataiba és elgondolkozott azon… vajon Ethan tényleg az ő fia?

( There is No Plan )

~Másnap~

Azon elmélkedtem, amit a szüleim mondtak. Teljesen felfoghatatlan számomra a történtek és az agyamba furakodott a bűntudat, hogy a kapcsolatom Maya-val igen is miattam ment tönkre. Részben mindkettőnk hibás, de leginkább én. A turné ideje alatt, háromszor látogattam meg őt… pedig nagyon sokszor lett volna lehetőségem haza térni hozzá és még sem tettem. Mert valami oknál fogva, nem vágytam haza. De közben bántott az, hogy Ő már a turné elején el akart hagyni és ez enyhít a saját bűntudatomon. Furcsa volt mind végig, a viselkedése sem volt normális. Mint ha valamit titkolna előlem és nem akarta, hogy tudomást szerezzek róla. A kérdés az… miért és mit?
Nem igazán tudom felfogni azt, hogy jött nekünk össze egy baba. Nem voltunk túl sokszor együtt az Eurovízió előtt és ez nem hagyj nyugodni. Mi van akkor, ha valójában Ethan nem is az én fiam? De ha meg nem az enyém, akkor kié? Megannyi kérdés és nincs válasz rá. Elegem van a sok hazugságból… tudni akarom az igazságot!
 Bármennyire is szeretnék a múlton változtatni, már nem tehetem. Ezek fájdalmas gondolatok, de szükségem van rájuk, mert ezek is csak emlékek. Amik nélkül nincs jelenünk, se jövőnk. Ami történt… az megtörtént. Jóvá lehet tenni ezeket valahogy? Hiszen mindenki megkapja az újabb esélyét, és ha az ember elég ügyes, meg tudja változtatni a sorsát. Én miért nem kapom meg? Talán… mert meg sem érdemlem a boldogságot. Ez a legfőbb magyarázat rá. – Elmélkedésem közepette a kezemre néztem, és tekintetem az ujjamon lévő gyűrűre tévedt. Azóta hordom, mióta Mays elment. Ez számomra fontos, az életem egy fejezetét lezáruló tárgy. Túl sokat jelent nekem… és talán itt a probléma.
- Hahó… - Kopogtatta meg az ajtót Ashley és mosolyogva beljebb lépett, közvetlen elém.
- Mi az? – Néztem fel rá ártatlan arckifejezéssel. Elővett egy kis zseblámpát, a hüvely és a mutató ujjával megfogta az államat és a szemembe világított. – Mi a francot művelsz? – Tettem fel a kérdést, miközben oldalra kaptam a fejemet.
- Nem voltál eszméletednél kitudja mennyi ideig… nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezt. Csak megnéztem, hogy minden rendben van-e… nem kell megköszönni! –Kezdett el hisztizni és faképnél hagyott, de jött helyette valaki más, aki boldogíthat e csodás pillanatban.
- Jól vagy? – Ült le mellém Maya és arcomat fürkészte. Rábólintottam válaszképp, majd megszólaltam.
- Csak Ashley majdnem kiégette a retinámat az ostoba zseblámpájával. – Feleltem cinikusan és lehajtottam a fejemet. Pár percig csendben élveztük egymás társaságát, majd Ő törte meg elsőként a csöndet.
- Öld meg Eric a szerelmedet irántam, mert én már ez ellen nem akarok harcolni. – Célzott erre a tegnapi esti csókra és hitetlenül megráztam a fejemet. Mire véljem ezt? Szóval… neki ez már tényleg nem jelent semmit? Végleg el akar magától taszítani? – Túl kell ezen lépned! Én már sosem foglak úgy szeretni. Felejtsük el egymást! – Felelte lemondó hangnemben és felállt, de a csuklója után kaptam és felhúztam magamat.
- Miről beszélsz? – Kérdeztem türelmetlenül. – És mi lesz Ethan-nel? – Néztem a szemébe és választ akartam. Látszott rajta, hogy az érzelmei össze vannak kuszálódva, mint ha döntés elé állította volna saját magát, és a végeredménye ellenem játszott. Mint mindig…
- Mi lenne Eric? – Tárta szét értetlenül a karját, mint ha a kérdésre a válasz teljesen magától értetődődne.
- Nem foszthatod meg tőlem! – Mondtam halkan és megcsóváltam a fejemet. Hátat fordított nekem majd elindult, de a vállánál fogva visszarántottam. – Ne tégy úgy, mint ha nem érdekelne. Ezt nem teheted meg se vele, se velem!
- Én nem megfosztani akarom tőled, csak… - Kereste a szavakat, de nem találta.
- Csak nem akarod, hogy a közelembe legyen? Hogy megismerjen? – Vigyorodtam el szemtelenül és kétségbeesett arckifejezéssel nézett vissza rám. – Dan-t sosem fogja megszeretni! Ha annyira szeretné a drágalátos vőlegényedet, nem engem hívott volna apának. Azt hittem, a gyerek lesz az első az életedben. – Feleltem nyugodt hangnemben, de a feszültség érezhető volt közöttünk. Most jött el az-az idő, hogy elküld a pokolba? – És tudod, mi fáj a legjobban? Az, hogy vannak dolgok, amiket nem kaphatsz vissza, függetlenül attól, mennyire küzdesz értük. – Egy lenéző, dühös pillantást vetett rám, majd elviharzott a kabinból. De utána mentem és szemet szúrt az, hogy egy másik hajó érkezett kapásból mellénk. Egy átkötő hidat csinált két fekete ruhás férfi és megjelent az-az ember is, akit a hátam közepére sem kívántam jelen pillanatban. Laza testtartással átjött a mögötte Zane-t hozták bilincsre verve és nem értettem semmit. Maya kicsit meglepődött, de végül a megmentésére indult hős nyakába borult. Milyen romantikus…
Lehajtottam a fejemet, hogy ne kelljen ezt a borzalmat néznem. Mit érdekel engem? Én már csak Ethan-t akarom megkapni. Egy nap úgy is találok valaki újat.

( Runnin )

- Mi a francot keresel itt Dan? – Tettem fel a kérdést és elém lépett. A két fekete ruhás férfi lefogta a karomat, mint ha bármit is terveznék tenni Dan ellen.
- Örülök, hogy újra láthatlak Saade! – Vigyorgott a képembe és megjelent megint három férfi, akik fogva tartották a többieket.
- A lila foltodat látva már én is. – Próbáltam visszafojtani a nevetésemet, de egy pofon csattan helyette az arcomon. Meg kell mondjam… eléggé fájt. Ez a srác kondizni jár? Mert ha igen, nem látszik meg rajta…
- Első sorban azért is jöttem, hogy egyenlítsek. – Felelte mosolyogva, a zsebébe nyúlt és kivett egy dobozból három gyufaszálat.
- Adjátok a bal kezét. – Utasította az egyiket és próbáltam ellenállni neki, de nem tudtam. Erősebbnek bizonyult nálam.
- Ne csináld ezt… nekem ez egy életre ott marad! – Ellenkeztem hevesen, majd megnyújtotta azt a három szálat és ekkor megjelent egy másik férfi, aki Ethan-t zaklatta.
- Eressz el te böhöm nagy tehén! –  Így is tett majd Maya-hoz rohant elsőként. Miután meglátott engem, Dan kihasználta a helyzetet. A tenyerembe helyezte a három égő gyufaszálat és ökölbe szorította a kezemet. A fájdalom hirtelen átjárta minden porcikámat és nem tudtam ez ellen semmit sem tenni. Összeszorítottam a fogaimat és átadtam magam a kínzó érzésnek, mely másodpercekig gyötört.
- Apa! – Kiáltott Ethan, majd Dan ellépett tőlem és a két férfi is elengedett minek következtében a földre rogytam. Remegve néztem a tenyeremre, mely tiszta vér volt és égetett. Továbbra sem nem enyhült a fájdalmam. – Apa! – Hallottam meg Ethan hangját közvetlen mellettem.
- Menj vissza! – Nyögtem ki. Az idő pörögni kezdett, ott feküdtem egész végig míg Dan és Maya átmentek a másik hajóra és Zane-t pedig elengedték. Ethan pedig egy tapodtat sem modult mellőlem. Viszont Ashley nagyon sokat segített nekem. Hozott egy vödör vizet, leöblítette a vért a kezemről, lefertőtlenítette a sebet és átkötette.
- Eric! – Szólított meg Zane és leült mellém. – Tartozom egy bocsánatkéréssel! Nem tudtam mire készül… - Hajtotta le a fejét és elmosolyodtam.
- Nem a te hibád! – Feleltem és rám emelte tekintetét.
- Maya megváltozott, de erről csak is Dan tehet. Hiszen ez nem Ő…. tudod, hogy nem ilyen!
- És mit vársz tőlem? – Tapintottam a lényegre és megvonta a vállát. Közelebb hajolt és a fülembe súgta a választ, hogy más ne hallja meg, még véletlenül se szerezzen róla tudomást, de leginkább Ethan ne.
- Szakítsd el Dan-től! Tisztességesen. – Súgta majd elhajolt és a tengert pásztázta a tekintetével. – Mi sem szeretjük a srácot és elhiheted, mindenki visszasírt téged Maya életébe. Tudom milyen kérdések kavarognak a fejedben és tudod is a válaszokat rájuk, csak valamiért még sem vagy bennük biztos. Ez bizonytalanít el téged! Maya valóban Düsseldorf előtt ismerte meg Dan-t, de nem közösültek.
- Miért használod ezt a szót? – Vágtam a szavába és furcsán néztem rá. Unottan megforgatta szemeit majd folytatta a monológját. Rendben, valaki jobban szereti e szavakat használni, de akkor is érdekes.
-  Ethan a te fiad! Csak így rossz gyerekkora lesz, ha Dan is képben van. Teljesen olyan, mint ha Maya most élné újra a tinidzsér korát, elvarázsolták teljesen. – Elnevettem magamat az utolsó mondatán. Ezt nagyon viccesen fejezte ki, de valamilyen szinten egyetértek vele. Átnézett mögöttem majd újra rám emelte tekintetét. –Ethan átment a másik hajóra. – Mondta és egy nagy levegőt vettem. Jake is letelepedett a másik oldalamra és ő is a távolba meredt.
- Jól vagy? – Kérdezte és rábólintottam.
- Jól leszek. – Adtam meg a tömör válaszomat és az idő elrepült röpke fél óra ücsörgéssel. Ekkor arra lettünk figyelmesek, hogy Ethan egy papírral a kezében rohan felénk.  Jake és közém furakodott és elém tolta a papírt.
- Anya valami tetoválásról beszélt valakinek a nyakán. Az a nyolc számjegy egy születési dátum. És ebben toronyban van valami… - Mutatott a papírra. – Tudod, hol van?
- Igen.
- Apa! Mennünk kell, most! – Mondta kissé kétségbeesett hangnemben és Jake-ra néztem.
- Hallottad a kapitányt! – Felpattant a helyéről és elsietett. Minden feltűnés nélkül ott hagytuk a másik hajót és Eivissa-ra indultunk.


U.i: Mivel most kedden lesz a születésnapom, megpróbálok még két fejezetet hozni nektek a héten!! :)) De ezt nem ígérem.. egyet biztos hozok! ;) Remélem, így ezzel is kárpótollak titeket az egy hetes kimaradásom miatt! :)