11.Fejezet- Az új bajtárs! (1.rész)

Sziasztok!
Egy kis változás történt! Most hoztam nektek a 11.fejezetet. A 12.fejezetet pedig pénteken hozom nektek. Tervben volt, hogy a két fejezetet egybe, de az túl sok lett volna. Meg így izgibb lesz :)
Köszönöm a komikat az előző fejezethez! :)
DÓRY: A komidra azért nem válaszoltam, mert csak annyit mondtam volna: Ráéreztél a dologra :)
Na, nem fecsegek :$
Kellemes Olvasást és sok komit kérek :P
Üdv: Lexxi

„Nem tudom, miért csinálod ezt velem. Már így is jobban szeretlek, mint amit a szívem el tud viselni. Mosolyogsz rám, anélkül, hogy tudnád, ez mit tesz velem. Megölelsz, de nem látsz többnek egyszerű barátnál. Egy nap nem fogom tovább bírni. Hiszen már most is alig tudom kontrollálni magam. /Leo Kessler/”

Az út felét taxival tettük meg. Nem szóltunk egymáshoz, hiszen nem volt mit mondani. Én az ablakon lestem kifele. Néztem, ahogy egész Párizs ködbe borul, ahogy a házak mellett elhaladunk. Szépen, csendben. Elmerülünk a gondolatainkban. Szívűnknek van egy kulcsa, amit bezárunk, és végül eldobunk. Ha valaki elég ügyes, megtalálja, és újra kinyitja. Az más kérdés, ki találja meg, és mikor. Bár, sokan előre tudják, hiszen sejtik ki lesz, én nem tudom, és nem is szeretném tudni.

Néha-néha Ericre lestem, aki mindenegyes percben a telefonját nyomogatta, és elmerült benne. Majd hirtelen a taxis lefékezett, Eric kifizette a fúvart, és kiszállt a kocsiból. Követtem példáját és értetlenül meredtem rá. De nem feszítettem tovább, inkább nem szóltam semmit, csak mentem utána.
- Messze van még? – Tettem fel a kérdést, és követtem, amerre ment.
- Nincs.
- Messze van még? – Tettem fel újra a kérdést. Amolyan gyerekszokás. Meg nekem jó szórakozás mások agyára menni ezzel. Régen papámat is ezzel idegesítettem, de ő legtöbbször, csak elmosolyodott ezeken.
- Ha még egyszer felteszed ezt a kérdést, nem lesz jó vége! – Nézett körbe a házakon.
- Miért? Mi fogsz velem tenni? – Hatalmas vigyor kerekedett az arcomon. Amire megállt és egy másodpercre rám nézett.
- Nem is tudom – Indult meg újra. Mellé léptem, és megláttam, hogy vigyorog.
– Ott hagylak Rileynál.
- Ki az a Riley? – Tettem fel a kérdést, de nem mondott konkrét választ a kérdésemre.
- Mindjárt megtudod. – Állt meg az egyik ház ajtaja előtt. A tekintetem végig futott a kissé régies kinézetű házon.
- De zárva van. – Mutattam a zárra. Vállat vont, és felfeszítette a zárat egy csavarhúzóval.
- Most már nincs! – Mondta vigyorogva, és tárta az ajtót.
- Ez most komoly? Csavarhúzót tartasz magadnál? – Kérdeztem értetlenül, és beljebb léptem. Itt is körbe futott a tekintetem, és elindultam a lépcsőn felfele.
- Nem szoktam, csak most tudtam, hogy szükség lesz rá. Amúgy itt balra. – Mentem arra, amerre mondta és megálltunk egy ajtó előtt.
- És most? – Nem válaszolt, elkezdett kopogni. Percekig semmi válasz, majd újra kopogott. Aztán kinyitotta egy húszon évesnek kinéző srác. Meg volt illetődve, teljesen lesokkolt először.
- Ez nem lehet igaz! – Csak ennyit nyögött ki, majd elvigyorodott.
- Helo Riley! – Üdvözölte Eric.
- Riley! Csukd be az ajtót, jön be a húzat! – Ordibált valaki a lakásból. A srác szemet forgatva ordított vissza.
- Fogd be mama!
- Anyáddal laksz? – Kuncogott magába Eric, amire a kezemet a szám elé kaptam, és én is elkezdtem kuncogni ezen.
- Nem! Anyám lakik nálam, nem ugyan az! – Védte meg magát.
- Ki ez a szépség itt melletted? – Mért végig Riley, mert idő közben megtudtam a nevét is.
- Csak egy barátom! De most szükségünk van a segítségedre! – Terelte a témát Eric.
- Nem inkább a barátnőd? – Vigyorodott el Riley. Eric csak a fejét rázta.
- Jól van! Gyertek be! – Invitált be és egy hatvanas évek körüli nő támadott le.
- Jaj, kedveskéim! Kértek valamit inni, enni? – Kérdezte mosolyogva.
- Nem, nem kérünk semmit, köszönjük! – Viszonoztam a mosolyt, és mentem a fiúk után. Egy szobába mentek, ami teljes sötétségben volt, csak a számítógépek és egyéb kütyük adtak fényt. Riley leült a székre, és kérdőn nézett mind kettőnkre.
- Ki vele! Minek köszönhetem a látogatást!
- Elloptam a térképet, és kemény öt percet volt a kezemben, elvették. – Kezdett bele Eric a mondandójába, de Riley rögtön beleszólt.
- Várj egy percet! Elloptad? Hogyan lett meg a kód?
- Meghallgatnál? Ha befejeztem, bombázhatsz a kérdésekkel! Na szóval, Kendra elvette a térképet. Kiderült, hogy Chrisnek – mert így hívják-, nem Maya kell, hanem én. De eddig azon voltam, hogy őt kapjam el, ezt most el kell felejtenem. A térképet kell SOS-be visszaszereznem, és Prágába menni.
- Jó értem, de mi az, hogy nem Maya kell neki, hanem te?
- Mindenkinek ez a kérdése! – Vágtam rá egyből, és mind ketten rám néztek. Majd Eric folytatta, amit elkezdett.
- De ahhoz, hogy visszaszerezzem, te is kellesz.
- Rendben, benne vagyok! – Csapta össze tenyerét.
- Én kimegyek és iszok valamit. – Bocsánatkérően néztem majd kimentem a konyhába, ahol a kedves nő szorgoskodott.
- Kérhetek egy kis vizet?
- Persze kedveském! – Elém rakta a poharat, és érdekesen nézett rám. Inkább méregetett, amit nagyon furcsálltam.
- Az érzéseid össze vannak kuszálódva. Kicsit elveszetnek, érzed magad. Igazam van? – Ült le elém, és az arcomat fürkészte.  Felvont szemöldökkel meredtem rá. Mi a jó abban, hogy valaki csak úgy azt mondja, össze-vissza vannak az érzéseim. Mik ők? Jósok, akik beetetnek sok badarsággal? Kötve hiszem.
- Nem, nincsen igaza! – Ellenkeztem, miközben az elém tett poharat bámultam.
- Hamarosan új személy kerül a képbe, de nem sokáig. – Folytatta a baromságait. Szemet forgatva álltam fel és indultam vissza Erichez, aki nagyon el volt foglalva, legalább is ezt mutatta.
- Hogy lett meg a kód? – Címezte a kérdést Ericnek, és mind ketten a számítógépen néztek valamit.
- Egy múzeum egyik festményén volt. Csak a kép kellett, meg egy kis víz. Benedvesítettem és kijöttek a számok, amik hamar el is tűntek. – Válaszolta, és a számítógépről le se vette a tekintetét.
- Mégis van elképzelésed, hol találod meg Kendrát? – Nézett Riley, Ericre.
- Ha nála van a térkép, akkor biztos, hogy Prágába ment. Indulnunk kell.
- Lassan a testel. –Állította meg Ericet. – És ha elmegyünk Prágába, onnan hogy tovább? – Ezen Eric csak elvigyorodott. – Pakolj Riley, még ma elhagyjuk Franciaországot.
- Oké! – Csak ennyi volt a válasza. Majd Eric oda jött hozzám, és a fülembe súgott valamit.
- Maradj itt, és ne csinálj hülyeséget! – Fogta magát és eltűnt. Oda sétáltam Riley mellé, aki mindenféle kütyüt pakolt egy táskába.
- Szóval te vagy a guru a csapatban? – Arcát fürkésztem.
- Mondhatjuk úgy is. Hogy kerültél te Eric mellé? – Egy percre abba hagyta a pakolást, és kérdőn meredtem rám.
- Hosszú történet. – Csak ennyit válaszoltam. – Ez mi? – Mutattam egy újabb dologra, ami úgy nézett ki, mint egy kis lámpa, de nem az volt.
- Képes bármilyen fémet megolvasztani, vagy csak a hőmérsékletét feljebb vinni. Megmutatom. – elővett egy hőmérőt, és lerakta az ágyra. Fogta ezt a furcsa dolgot, és egy kis UV fényt látva, a hőmérőre irányította a fényét. Ahogy hozzáért, rögtön elkezdett felmenni a higany benne.
- Wáow! – Csak ennyit nyögtem ki, amin Riley elmosolyodott, és belecsúsztatta a táska oldal zsebébe. Majd hirtelen megszólalt a telefonja.  
- Szia! Mond! – Üdvözölt valakit. Nem szeretek hallgatózni, de mivel nem volt kedvem felállni és arrébb menni, így maradtam ülve. Szerintem nem zavartam a beszélgetést, legalább is Rileyn nem látszott, hogy gondja lenne a jelenlétem. Csendben hallgatta végig a telefon másik végén beszélő embert. Majd sok bólogatás és igenezés után, befogta a telefon alját, és rám nézett.
- Nincs kedvetek velem tartani az utazás előtt egy kis teára, vagy kávéra? – Nézett zavartan, amire hevesen bólogattam és elmosolyodtam. Nagyot sóhajtva szólt bele ismételten a készülékbe, még pár percig beszélgetett az illetővel, majd letette.
- Hova tűnt a jó madár? – Nézett körül a szobán.
- Nem tudom! – Vontam vállat, majd hirtelen megjelent az említett jó madár.
- Eric, mielőtt elmegyünk, van egy kis dolgunk. – Kezdte zavartan Riley, amire Eric csupa fül lett.
- Az egyik barátom ide jön Párizsba, és találkozni akar velem. Már kérdeztem Mayát, hogy nincs e kedvetek elkísérni, amire ő boldogan mondott igent. Remélem nem baj.
- Jó, legyen! De ne tartson sokáig. – Nem is kellett kétszer mondania. Elindultunk.

Én Rileyval beszélgettem egész úton, hiszen most ismertem meg. Nagyon jó fej, szimpatikus srác. Ha nem ismerném, akkor azt mondanám, hogy egyáltalán nem néz ki olyan okos Tóninak. Eric egész végig mögöttünk caplatott, és nem szólt semmit. Egy negyed órás séta után betértünk egy kis kávézóba. Meghitt hangulatú, csendes kávézó volt. Az biztos, ha vége ennek az egésznek, még jó párszor el fogok ide látogatni. Plusz pont, ha még az italai is jók. Ahogy átléptük a kávézó küszöbjét, megpillantottam azt a személyt, aki valószínűleg Riley ismerőse.