16.Fejezet- Az Álarcosbál II.

Sziasztok!
Ahogy ígértem, sokkal jobb, és izgalmasabb fejezettel jelentkezem! Elnézem, hogy az előző fejezethez 1 komit kaptam, és a 3 elmegy szavazatot is. Mert tényleg borzalmas munkát nyújtottam nektek...
Kint van két szavazás.. Tessék szavazni :PPP ..
Kellemes Olvasást és sok komit kérek, mert érdekel a vélemenyetek :)
Üdv: Lexxi

Csak ment előre, bizonytalanul, s most már egészen irányt vesztve. Imént még kutatott valami után, most már csak menekült. Nem éhezett már, nem fázott, csak félt. Egyik ösztön kiszorította a másikat. Egyetlen gondolata az volt: menekülni, menekülni. Mi elől? Minden elől. Az élet szörnyű falakkal zárta körül mindenfelől. Ha szökni tudott volna a világból, megtette volna.

De akkor miért nem menekül? Mert talán még ő magam sem tudja, mitől kéne menekülnie. Menekülni a világ végére, egyenlő a nullával. Nincs esélye rá. Vagy csak egy kevés esély van rá. Inkább meg kell oldani a dolgokat, felnőtt módjára, mint sem menekülni, és elmerengni azon, mégis mi elől menekülök? Vagy tán fél az ember, és azért menekülne? De a félelem az agyad szüleménye… Győzd le a félelmet, és megoldódnak a gondjaid fele.

Meg, ha úgy nézzük,  nem a tartalom okozza a félelmet. A félelem okozza a tartalmat. A félelem testi jelenség. A szívverésed felgyorsul, a mellkasodra nyomás nehezedik, görcsös és merev leszel. Amint sikerül egy kissé lazítanod, kitörsz az ördögi körből. Minél intenzívebben érzed saját magadat, annál kevésbé tudnak kínozni a gondolataid.

- Remélem, tudod, mit csinálsz! – Fordult Riley, Eric felé. Aki csak egy nagy levegőt vett, és megerőltetett egy amolyan válasz szerűséget.
- Azt hiszem! – Nyögte ki végül. Beléptünk egy nagy terembe, amiből csak úgy áramlott titokzatosság. Sugárzott az arany bevonat mindenhol. Az oszlopok, a szobrok egyszerűen varázslatos látványt nyújtottak. Persze, a sok álarcos ember sem kerülte el a figyelmemet. Mindegyik lenéző tekintettel mért végig, majd folytatta a táncát. Mint ha betanult lenne a tánc számukra. A férfiak kezüket nyújtják, míg a nők enyhén meghajolnak, és elfogadják a felkérést. A férfi, kezét, a nő derekára helyezi, és a nő pedig a férfi vállára a kezét, úgy, mint ha egy pihe esne a vállára. A másik kezük pedig egymás tenyerében pihen, és enyhén szorongatják a tánc végéig.

- Maradj mellettem! – Súgta a fülembe Eric. Mint ha az lenne a célom, hogy elkóboroljak valamerre. Eszem ágában sem volt eltűni mellőle.
- Riley hova tűnt? – Vetettem fel a kérdést, amire gyorsan meg is kaptam a választ.
- Mindjárt jön, csak elintéz pár dolgot! – Húzta pimasz vigyorra a száját.
- Én is mindjárt jövök! – Nyomott egy puszit a fejemre, de még mielőtt elindult volna, kérdőre vontam. Inkább visszaéltem a kijelentésével.
- Várjunk csak egy percet. Ki tűnik el, ki mellől, és ki maradjon, ki mellett? – Megpróbálta összerakni a fejében azt, amit mondtam neki. Kisebb sikerrel, és csak egy sablon szöveget kaptam.
- Öhm. Mindjárt jövök! – Mondta zavartan, majd eltűnt a tömegben. Én az egyik asztalhoz mentem, ami tele volt csupa finomsággal, ami szem, szájnak ingere!

/ Eric Szemszöge/

Körül néztem, hogy senki sem bámul e, majd kivettem a zsebemből egy kis dobozt. Amiben egy kis hallókészülék szerűség rejlett. Beledugtam a fülembe.
- Riley! Hallasz?
- Tisztán! – Szólt vissza. Remek, működik. Egy pincér lépett mellém, és kínálta a tálcán lévő pezsgőt. Elvettem egyet, és már tovább is állt. Kortyolgattam az italt, mikor egy nő lépett a kis asztalhoz. Kivette a kis táskájából a tükrét, és pár percig a haját igazgatta. Nagyon ismerős volt valahonnan, de először nem ugrott be, honnan. De mikor eltette végre a tükröt, és rám nézett, a vér is megfagyott bennem. Amúgy jó, hogy álarcosbálba vagyunk, és rajta pont nincs álarc.
- Jézusom! – Szólalt meg a sokkból. Aztán csak vártam, hogy újra megszólaljon.
- A magányos farkas erre tévedt. – Vigyorodott el.
- Szia Emilia! És annyira nem vagyok magányos farkas. – Húztam mosolyra ajkaimat. Amire csak ő körbe sétált engem. Kezét végig húzva a nyakamon, a vállamon.
- Miért is dobott ki téged Kendra? Egy ilyen szexi pasit, mint téged. – Hüledezett továbbra is. Szóval, hazug ribanc is. Jó megismerni a másik oldalát is. Vagy inkább a harmadik oldalát? Ki számolja már?!
- Neked ezt mondta? Én úgy emlékszem, fordítva történt. – Torpant meg előttem, és felvonta szemöldökét.
- Ez nem volt szép tőle. De most szabad vagy igaz? – Harapott alsó ajkába.
- Hol van Kendra? – Tértem a lényegre. Nem véletlen, hogy Emilia-val futottam össze. Nagy valószínűséggel akkor Kendra is itt portyázik valahol. Csak azt nem tudom, hol.
- Nagyon tereled a témát. Csak nem van valaki az életedben? – Ráncolta össze homlokát, és erősen próbált a gondolataimba férkőzni. Kevés sikerrel.
- Te is tereled a Kendra témát. Előbb válaszolj a kérdésemre! – Mondtam teljes komolysággal, amire csak a szemét forgatta.
- Téged vár! Fent van az emeleten, ahova csak nagy nehezen lehet feljutni, hiszen bekamerázott. De Riley barátod biztos megoldja.
- Mi vagy te? Boszi, hogy mindent tudsz?
- Ha az lennék, ezért a visszaszólásért elátkoználak. Vigyázz a barátnődre Eric, még baja eshet. De Kendrára is figyelj, túl ravasz. Na, szia! – Kacsintott és már el is vegyült a többiek között.
- Riley! Valamit tudsz csinálni a kamerákkal, hogy ne vegyenek észre?
- Persze! Kikapcsolom pár másodpercre, majd visszakapcsolom, és elvileg, ha elmész a kamera előtt, azt nem látják csak én. De ehhez egy kis idő kell. Szóval, foglald le magad. Mondjuk, keresd meg Mayát. Nagyon elkalandozott a sok ember között.
- Mi? Ezt honnan tudod? – Értetlenkedtem.
- Egy kis nyomkövető. A fülbevalójába van beszerelve. Én adtam neki délután, és mit sem sejt. – Nevette el magát. Megfogadva a tanácsát, elindultam megkeresni Mayát. Végül meg is találtam. Éppen egy férfival táncolt, aki megpörgette, én pedig élve a helyzeten, megragadtam a kezét, és magamhoz húztam.
- Jézusom Eric. Ne ilyezgess!
- Ne haragudj! – Néztem rá bűnbánóan, amin elmosolyodott. Imádom ezt a nőt. Egyszerűen elveszi az eszemet. A mosolya, a szemei, a személyisége, különleges.
- Min elmélkedsz? – Kérdezte mosolyogva.
- Semmin. – Vágtam rá gyorsan, mielőtt kínos helyzetbe hozom magam. De a megmentőm most ezúttal Riley volt.
- Indulj. Van öt perced. – Szólt a kis készülékbe.
- Kérlek Mays… maradj itt, rendben? – Arcát fürkésztem, amire bólintott. Megindultam a lifthez, ami szerencsémre, pont ott volt. Beszálltam, és megnyomtam a második gombot. Megigazítottam a nyakkendőmet, és vettem egy nagy levegőt.
- Van már terved, vagy rögtönözöl? – Szólalt meg ismételten Riley.
- Rögtönzők! – Válaszoltam unottan. Kinyílt a lift ajtó, és egy hosszú folyosó nyílt meg előttem. Elindultam egyenesen. Fogalmam sem volt merre, ja.. talán egyenesen.
- Miért van Deja Vu érzésem? – tettem fel hangosan a kérdést. Amire valaki hirtelen berántott egy szobába. Az ajtót kulcsra zárta, és a mellei közzé csúsztatta. Ez ám a szorult helyzet.
- Bezársz ide, hogy megpróbálj újra megölni? – Vigyorodtam el.
- Most nem foglak megölni. Csupán csak a segítséged kell! – Mondta halál nyugodtan, és leült egy székre.
- Mégis minek kell? – Nevettem el magam.
- Röhögjél csak! – Mondta grimaszolva, majd elő vette a térképet, és oda dobta nekem. Értetlenül meredtem rá, amire csak a szemét forgatta, és mutatta, hogy nyissam ki. Bizonytalanul nyitottam szét a papírt, és kezdtem el úgy mond „elemezni”. Micsoda dolgok tárultak elém. Órákig tudtam volna nézegetni, de valaki nagyon türelmetlen ehhez.
- Na? – Fellestem rá, majd újra a térképet nézegettem.
- Ehhez Kendra, több idő kell.
- Kapsz öt percet! – Válaszolta, majd elkezdett a kis szobában fel-alá mászkálni. Annyira tud idegesíteni, mikor az ember fel-alá mászkál. Oké, én is szoktam, de az is idegesít.
- Attól, hogy kapok kemény öt percet, az nem az jelenti, hogy meg tudom fejteni is. – Hazudtam. Simán megoldottam. Bár lehet, a közel jövőben szükségem lenne rá, de most így hirtelen sokat segített.
- Na? Meg tudod fejteni?
- Nem! – Válaszoltam szomorúan, és letettem magam mellé. Amire megtorpant, és kérdőn meredt rám. Majd gondoltam egyet, és úgy döntöttem, olyat fogok most tenni, amit később lehet megbánok, de ez most az egyszer, muszáj lesz.

/Maya szemszöge/

Eric már mióta elment, és a legjobb, nem is találom sehol. Hol a csudában lehet ez a fiú?
Az egyik ételes asztalhoz sétáltam, és nézelődtem az ételek között, de egyáltalán nem voltam éhes. A gyomromba pillangók repdestek, és már nem tudtam mit tenni. Az ideg tép szét.
Hirtelen egy álarcos férfi lépett mellém. Fellestem rá, és az ütő megállt bennem.
- Szervusz, Maya! – Arcán pimasz vigyor kerekedett.