18.Fejezet- Vágyak és hazugságok tengere...

Egy szava - egy egész világ, egy egész gondolatok világa, amelyben bolyongok, és édes tévelyedéssel bolyongok. Minden kicsinység becset nyer, ha arra tartozik, akit szeretünk. Egy kéznyomás nagy és nyomós történet. Egy mosolygás szívet rezgető látás. Egy csók mennyei gyönyörűség...

Egy gyönyörűség, mely mennyig magasztal, és ott is tart. Akár a rabot… igen, mint egy rabot.  De minden ember rab, és ez a sors legnagyobb büntetés. De amikor az Ő rabja vagy, már kevésbé büntetés. Inkább olyan, mint egy édes rabság.

- Tudod, mikor döntöttem el, hogy örökre veled akarok maradni? – Tettem fel a tán számára megválaszolhatatlan kérdést.
- Nem. Mikor? – Hangjában értetlenséget fedeztem fel, de közben merev tekintettel meredt a táj felé.
- Úgy körülbelül fél perce! – Mosolyodtam el édesen. De nem válaszolt semmit, még mindig egy pontra összpontosított. Meglegyintettem előtte a kezem, és fejét egyből felém kapta.
- Min gondolkoztál? – Tekintetét újra a tájnak szentelte.
- Semmin… - A szokásos sablon szöveg. Biztos volt valami, amin nagyon agyalhatott, csupán, csak nem akarja megosztani. – Csak, úgy érzem, változik a világ… - Folytatta tovább.
- A világ mindig változik Eric! Minden percben.
- De ez most más! – Vágott a szavamba. De úgy döntöttem, nem folytatom a mondandóm. Hisz, minek? Elmegy a füle mellett az, amit mondok neki.
- Holdtölte van. – Jelentette ki határozottan, amire az égre siklott a tekintetem.
- Mit számít?
- Ezért nem haragudhatsz, mert nem mondom el, hogy mi a bajom. – Fordult felém, sejtelmes vigyorral az arcán.
- Nem haragszom Eric. – Mosolyodtam el halványan, amire csak bólintott. – Mennünk kéne, nem gondolod?
- De. – Mondta halkan és haza sétáltunk. Ami viszonylag csendesen telt el. Ahányszor próbáltam témát felhozni, mindig csak két percig tartott. Gyorsan átváltott a hallgatásba.

Mikor visszaértünk, Riley már javában húzta a lóbőrt. Legalább valaki, aki egyből lefeküdhetett aludni. Levettem a cipőm és a kabátom, majd újra megpróbálkozva, lefeküdtem, reménykedve azon, hogy el tudok aludni, pár órára. De valaki, megint megakadályozott ebben.  Végig húzva úját az oldalamon, majd a kezemen. Ahogy hozzá ért a bőrömhöz, az egyből lángra kapott, égetett. Átfordultam az oldalamra, és élveztem a kis kínzatást.

De továbbra is élvezte a helyzetet, és keze a pólóm alá slisszolt. Próbálkozva a melltartó csatjának kicsatolásával, de az egy kézzel, nem nagy siker. A hátamra fordultam, ezzel leszorítva a kezét.
- Nem nyert! – Mondtam kaján vigyorral az arcomon. Tarkójánál fogva magamhoz húztam, és vérpezsdítő csókban eggyé váltak ajkaink.

A csípőmre ült, kezemet lefogta a fejem mellett, és csókokkal öntötte el a nyakamat. Megszabadított a zavaró pólótól és újra ajkaimért kapott. Lázasan csókolt, miközben én becsúsztattam a kezem a pólója alá, és végigsimítottam izmos mellkasán. Utána gyors mozdulatokkal kaptam az övcsatja felé. Hirtelen elszakadt ajkaimtól.
- Nem Mays! Ezt nem lehet… - Nyögte vágytól fűtött hangon, és legördült rólam.
- Azt hittem én fogok meghátrálni és nem te. – Gúnyolódtam vele, de ő egyáltalán nem tartotta viccesnek. Felkelt az ágyról és fel-alá kezdett járkálni. Ülő helyzetbe toltam magam, és kérdőn néztem rá.
- Nem! Nem és nem. – Ismételgette ezt a szót.
- Most mi az?
- Mint a hurrikán, oly hirtelen jött minden. És Kendra azt hiszi, megtenném, amit mondtam. De nem fogom. Most nem! Fenébe is…
- Mégis mit mondtál? – Tettem fel a mondatára tán legjobb kérdést. Megállt, kezét a tarkójára helyezte és hátra döntötte a fejét.
- Nem fog tetszeni…  De, azt hitte, hogy lefeküdtünk és mondtam neki hogy nem, és hozzá tettem, hogy ha ez fájna a kis lelkének, akkor csak azért is lefeküdnék veled. Mert tudja, hogy te belemennél. De ezt én nem fogom megtenni, hiszen nem vagyok ilyen. Nézd, sajnálom Mays! – Felvette a kabátját és a cipőjét, majd elindult kifele.
- Most hova mész? – Kérdeztem csalódott hangnemben.
- Kiszelőztetem a fejem. Ne várj! – Becsukta az ajtót és elment. Elment, fogalmam sincsen hova.

 Nem tudtam ellene tenni semmit, így hagytam az egészet. Elmentem letusolni és megpróbáltam aludni egy jót. Az éjszakát úgy tűnik, most egyedül töltöm.

/Eric szemszöge/

Kénytelen voltam faképnél hagyni, hiszen most minden megkavarodott bennem. Nem szoktam soha meghátrálni, de ez így nem oké. Amit Kendrának mondtam, nem akartam, hogy beigazolódjon. Csak azért, hogy neki rossz legyen. Mert fájna neki, ismerem már. Hirtelen elkapott a vágy, aminek nem tudtam abban a pillanatban nemet mondani. De nem tettem meg. Már beismertem magamnak, igen is beleszerettem Mays-ba. De mindig úgy voltam vele, elrejtem az érzéseimet, és kikapcsolom, de ez most nem megy. Nem tudom elrejteni és kikapcsolni. Érezni akarom őt, de nem ilyen körülmények között.

Sétáltam Prága utcáin, az éjszaka kellős közepén, mikor arra lettem figyelmes, hogy valami rezeg a zsebemben. Elfelejtettem, hogy lenémítottam a telefonom.
Kivettem és rá sem nézve a hívóra, felvettem.
- Szia Eric! – Egy nagy sóhaj hagyta el a számat, és köszöntem vissza, a magam módján.
- Mit akarsz?
- Na, mi van? Nem akarod bántani a lelkemet, hogy meghátráltál? – Hallottam, ahogy elneveti magát a vonal másik végén.
- Honnan tudsz te erről? – Kérdésére kérdéssel válaszoltam.
- Reménykedtem benne, hogy megteszed még ma, amit mondtál. De így, hogy te hátráltál meg.
- Mit akarsz? – Vágtam a szavába, és feltettem újra a kérdést, ami a legjobban foglalkoztatott.
- Átvertél. – Mondta tömören, majd folytatta. – Egy hamis, szuvenírt adtál. Térkép, persze, a városról. – Mondta dühösen. Én csak jót nevettem rajta. – Nem éled meg a holnap reggelt. Visszaszerzem a térképet, mérget vehetsz rá. – Nevettem tovább, és levágta a telefont.

Reggel 6 óra 13 perc:

/Maya szemszöge/

Az ajtó nyitódására lettem figyelmes. Reménykedtem benne, hogy Ő lesz az, de tévedtem. Miután megláttam az ajtóban álló személyt, egyből a szememet forgattam és hátradőltem az ágyon.
- Hol van Eric? – Kérdezte egy ásítás közepette.
- Nem tudom. – Válaszoltam unottan, majd hátat fordított és kiment. Ránéztem az órára, és miután tudomást szereztem az időről, úgy döntöttem vissza alszom egy kicsit.
Nem is kellett sokat erőlködnöm, az álom egyből elnyomott.

Nem volt kedvem kikelni az ágyból, de kénytelen voltam. Kitudja, mennyi időre aludtam vissza. Egyet viszont furcsálltam. Be volt mellettem süllyedve a hely. Átfordultam a másik oldalamra, és akkor lettem tisztában vele, hogy: visszajött. Egyik keze a feje alatt, míg másik a hasán, és vígan szuszogott mellettem. Elmosolyodtam rajta, majd halkan kikászálódtam az ágyból és kimentem a konyhába, ahol Riley már olvasgatta a reggeli újságát. Leültem elé és néztem rá.
- Visszajött már? – Tette fel a kérdést és a tekintetét rám emelte.
- Vissza. – Bólintottam.
- És mit csinál? – Tette fel a következő kérdését.
- Alszik. – Adtam meg a válaszomat. Majd visszamentem a szobába és leültem az ágy szélére. De az sem tartott sokáig, simán eldőltem az ágyon, és a plafont kezdtem vizslatni a tekintetemmel.
- Látom, elcsórtad a kockás ingem. – Szólalt meg mellettem, és ránéztem. Vigyorgott, mint a tejbe tök.
- Öhm, alvós ruhának, pont jó. – Mosolyodtam el édesen.
- Plusz még egy szál alsóban flangálsz, mikor tudod, hogy két férfival vagy összezárva. De rossz kislány vagy. – Rázta meg a fejét.
- Untam a jó kislányt játszani. – Vontam vállat.
- Sajnálom a tegnapot, tényleg. És megértem, ha haragszol most, de… - Nem hagytam, hogy folytassa, belé fojtottam a szót egy csókkal.
- Úgy érzem, már nem haragszol. – Szólalt meg, miután elváltak ajkaink.
- Eddig sem haragudtam. – Mosolyodtam el újra. Utána elmentem felöltözni, és mosakodni. Ezek végezetével kimentem a nappaliba, és leültem a kanapéra.

/Eric szemszöge/
- Csak nekem furcsa ez a lány? – Tette fel halkan a kérdést Riley.
- Miért az? – Kérdeztem vissza értetlenül.
- És, mi a terv? – Szólalt meg hirtelen Maya.
- Még nem tudjuk. – Válaszoltuk egyszerre Rileyval. Mays csak bólintott, majd bocsánatot kért, és lement az utcára.
- Készül valamire, menny utána. – Utasított Riley. Úgy tettem, ahogy mondta. Próbáltam csendben maradni, de amit hallottam, nem bírtam csendben maradni.
- Nem Chris. Majd megszerzem a térképet, csak adj egy kis időt. Most vissza kell mennem. Szia! – Tette le a telefont.
- Ez most komoly Mays? – Fordult meg ijedten, és kerülte a tekintetemet. – Mégis honnan veszed, hogy nálam a térkép? Hiszen láttad, odaadtam Chrisnek. – Vontam kérdőre.
- Dehogy adtad neki oda. Nem volt nehéz rájönni amúgy sem.
- Mégis miért Mays? – Értetlenkedtem továbbra is.
- Hogy mentsem a bőrödet. Eric, még mindig nem fogod fel? Ha Chrisnek oda adom a térképet, megkeresi a kristályt, de ahhoz kellesz te is. És utána szabad a pálya arra, hogy megöljük, Kendrával együtt.
- És ezt el is higgyem? Áruló vagy, semmi más.  Ez vicces, ugyan olyan vagy, mint Kendra, legalább ebben egyformák vagytok. – Bennem volt az a kérdés, mi van, ha megszökik? A vállamra kaptam, és visszavittem a lakásba.
- Most meg mi van? – tette fel a kérdést Riley, miközben a kis árulót a kanapéra dobtam.
- Egy percre se téveszd szem elől, ezt az áruló hárpiát. – Sziszegtem a fogaim között.
- Éjszaka még nem voltam hárpia…..


A hibákért bocsi :$$
Az előző fejezethez kapott kommentekre, majd külön bejegyzésben válaszolok :')