3.Fejezet~ A kezdet és a vég...

Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a díjat még egyszer, köszönöm a kommenteket az előző fejezethez is :)) Nagyon jól esett, és köszönöm a több mint 10.000 látogató számát ... Jézusom, el se tudom hinni.. még a hatása alatt vagyok :$
A fejezethez nincs hozzáfűzni valóm..
Kellemes Olvasást!
Üdv: Vanity

„Amikor kesergünk a múlt felett, átéljük annak emlékét, és kimaradunk a jelen valóságos élményeiből.”

Az egy hetet benn töltött idő után, Debora haza küldött, mi szerint, pihenésre van szükségem. Csak néha ugrottam haza, de az is csak felfrissül gyanánt. Most viszont egy teljes napra meglátogattam az otthonomat. Igyekeztem lefoglalni magam, hogy ne gondoljak semmi rosszra, de ez kudarcba fulladt. Egy percet sem bírtam nyugton maradni. Mikor végre letelt az-az egy nap, bemehettem a kórházba, ahol közölték, még nem engedik Ericet haza, mert az orvosok szerint, nincsen még minden rendben. Vagyis, a vizsgálat ezt mutatta. Így úgy döntöttek, még egy hetet rákényszerítenek. Az egy hét letelte után, egy újabb vizsgálat várt Ericre. A másodiknál, már azt mondták az orvosok, hogy most már minden rendben van, és hogy haza mehet. Fellélegeztem, és megkönnyebbültem. Hogy ezek után, mi történik, az már az élet titka. Egy biztos, mindent tisztáznom kell, de előtte, van egy kis elintézni valóm.
~ Eljössz velem a könyvtárba? ~ Léptem a kanapé mellé, ahol Mr.Saade nagyon elhelyezkedett.  1 napja engedték ki, és már teljesen magáévá tette a nappalit. Ajánlottam neki a vendégszobát, de Ő makacskodott, mi szerint neki tökéletesen megfelel a kanapé, és a nappali egyéb részei. Nem tiltakoztam, ahogy Ő akarja, nekem holt mindegy, hol alszik.
~ Mehetek, de minek kellek én oda? ~ Kérdésére csak megforgattam a szememet.
~ Kell a segítséged, és mesélek valamit. ~ Vállat vont. Kíváncsi vagyok, Riley mikor mesélt el neki mindent. Például, a megcsalás részt….
~ Valamin nagyon elmélkedsz… ~ Emelte rám tekintetét.
~ Nem. Semmin. A második emeleten ilyenkor nincsenek, így fel tudunk menni, és nyugodt körülmények között el tudok mondani mindent, szép sorjában. ~ Mutattam a második emeletre, mikor oda érkeztünk a könyvtárba. Nagyon kevesen voltak, de ez számunkra, csak jó. Levettem a kabátomat, és felakasztottam. Rögtön a könyveket kezdtem tanulmányozni, amit Eric nagy figyelemmel kísért végig a tekintetével.
~ Oké, elhoztál ide. A kórházban azt ígérted, hogy elmeséled, mi történt. Hallgatlak! Megöl a kíváncsiság Mays, mert nem emlékszem sok mindenre. ~ Kulcsolta össze az ujjait, kezét a hasán pihentette, és hátra dőlt a székben. Becsaptam a könyvet, egy mély lélegzetet vettem, majd belekezdtem.
~ Mikor elmentem Párizsból, még a vonaton, egy Jake nevű srác elrabolt. Abból az okból kifolyólag, hogy a segítségemet kéri. Meg akar találni valami elveszett világot.
~ Várj, várj. ~ Állított le, és elgondolkozott egy röpke pillanatra, majd folytatta: ~ Elveszett világ? Mégis hogyan akar megtalálni egy elveszett világot? Azért elveszett, mert nem található… Nem áll össze a kép. ~ Húzta fel a szemöldökét. A polcról levettem egy másik könyvet, és belelapoztam.
~ Régen, még a rómaiak, az uralkodót is isteni személyként tisztelték. Azok az eredeti római istenek, akiket nem az idegen vallásokból vettek át, többnyire csak egy jelenség elvont személyiség megszemélyesítései voltak. A legjelentősebb Janus, aki a kezdet és a vég istene volt.
~ Hogyan jönnek ide a rómaiak? ~ Adtam oda neki a könyvet, és kinyitottam az asztalon lévő másikat.
~ Sokak szerint, Janus volt, aki létrehozta ezt a világot, és ezért tisztelték is, hiszen egy új világot hozott létre. De ez a világ nem volt más, mint egy kis város szerűség, ami mára, valahol a föld alatt nyugszik.
~ Már ha meg van még… ~ Fejezte be a mondatomat, és az asztalra dobta a könyvet.  ~ Rendben, ez világos. Hogy kerültem, Londonba? ~ Tekintetemet fürkészte.  Hirtelen, nem tudtam mit mondjak. Vagyis, tudtam, csak megfogalmazni nem voltam képes.
~ Jake, azt hitte, ha téged bánt, az nekem egy gyenge pontom, és így ahhoz folyamodhatok, hogy segítek, a szabadságodért cserébe. ~ Kezdtem el tanulmányozni a padlót, hogy kerüljem égető- szinte már perzselő – pillantását. Közelebb húzta magát, hogy csak pár centi lehessen közöttünk, és kezét végig simította az arcomon. Fellestem rá, és egy halvány mosoly megbújt a szája szélében. Tarkómnál fogva húzott magához, hogy ajkaink egybe forrhassanak. Ebben a csókban benne volt az-az érzés, hogy mennyire hiányoztunk egymásnak.
~ Nem titkolom, már nagyon hiányzott ez. ~ Húzódott el elsőként, és elvigyorodott. Felpattantam a helyemről, és felmentem az első kis emeltre, amik polcain több százezer könyv pihent. Keresni kezdtem a betűket, ábécé sorrendben. Majd az évszámok szerint félre tett könyveket is nézni kezdtem.
~ Mit keresel annyira? ~ Kiabált lentről Eric. Kivettem egy vastag kötetű könyvet. Ráhelyeztem a korlátra és lapozgatni kezdtem.
~ Évszámot, hogy Janus mikor élhetett, de nem találom. Összeköttetés van biztosan, hogy esetleg, hol hozta létre a világot, mert nem Rómában, az biztos. De, nem írnak róla sehol sem. ~ Reménytelenül becsuktam a könyvet, és visszahelyeztem a helyére. Lementem, és lerogytam az egyik székre.
~ És ennek a Jake-nek, minek kell az elveszett világ, ami, amúgy ha létezik is, nem tudod, hol keresed?... ~ Fordította oldalra a fejét. Megcsóváltam a fejem, kifejezve a nem tudásomat.
~ Ebbe nem avatott be mi? ~ Kérdésére újra megráztam a fejem, és elhúztam a szájam szélét. ~ Erre már ne fogunk rájönni! Mennyünk, mert megkívántam a tejet. ~ Vigyorodott el, és felállt. Összeráncoltam a homlokomat, és én is felálltam.
~ Az orvosok tévedtek! Nem a gyümölcs kell, hanem a tej. Ez borzasztó… ~ Vakarta meg a tarkóját.
~ Sütikét is kérsz? ~ Sétáltam el mellette, édesen mosolyogva.
~ Ha van, felőlem az is jöhet. ~ Válaszként megforgattam a szememet, és hazamentünk. Ha úgy nézzük, nem sok mindent mondtam el, de szerintem, nem kell még tudnia sok mindenről.

Mikor átléptem az ajtó küszöbét, meg is torpantam egyből. Eric nekem jött, mivel nem tudta, hogy hirtelen megtorpanok. Nagyon nyeltem, és beljebb sétáltam.
~ Mays, egy csomószor hívtalak telefonon, de nem vetted fel. ~ Ölelt át Rick. Már csak Ő hiányzott az életemből. Eltoltam magamtól.
~ Írtam egy üzenetet, hogy pár napig, ne találkozzunk, és ne is hívj.
~ Tudom Mays, de hiányoztál. ~Nézett mélyen bele a szemembe. Elkaptam a tekintetem, és arrébb álltam.
~ Eric, ő itt Rick. Rick, kérlek menny most el. Ígérem, majd felhívlak, csak menny! ~ Ez egy nagyon szorult helyzet jelenleg. És úgy érzem, még csak most jön a hideg zuhany.
~ Édesem, veled meg mi történt? Nem szoktál ilyen feldúlt lenni… ~ Nézett értetlenül, és választ keresett az előbb elhangzott kérdésre. Eric mellém lépett, és éreztem, ennek nem lesz jó vége.
~ Édesem, igaz Mays? Elárulhatnád ennek a fiúnak, hogy mi folyik itt, meg persze nekem is. ~ Bár nem láttam, éreztem, hogy szélesen mosolyog. ~ Hogy is hívnak, és hány éves vagy?
~ Rick vagyok, és tizenkilenc éves. ~ Válaszolta Rick.
~ Kifoghattál volna valami idősebbet is. ~ Mormolta az orra alatt Eric. ~ Veled még beszélek Mays. ~ Fogta magát, és eltűnt. Fogalmam sem volt, hova. Rick értetlenül nézett még mindig, és mikor meg akartam szólalni, leintett, és Ő is elment. Nagy balhéba keveredtem, és hogy hogyan fogok ebből kimászni győztesként, még nem tudom…