6.Fejezet~A boldog,szerelmespár

/Maya szemszöge/

Az olyan érzések, mint az elkeseredettség, a zavartság, a düh, a neheztelés, a harag, a féltékenység és a félelem, valójában nem rossz dolgok, hanem tiszta pillanatok, amelyek rámutatnak arra, hogy mit fojtunk el.  Elfojtjuk azt, ami a lelkünk mélyén él, vagy éppen gyötör, és ezek emésztenek fel. Felemészt, és az összeomlás szélére taszít ki. Nem tudod elkerülni ezeket, hiszen ettől vagy ember. Egy érző lélek, mely tele van fájdalommal, vággyal, és még ehhez hasonló érzésekkel.
Sokszor mélyülök bele a gondolataimba, és próbálom az érzéseimet döntés elé állítani, egyszerűen nem megy, és nem tudok dönteni. Hiába is próbálok felnőtt módjára gondolkozni, tanácstalan vagyok, és nem tudom, hogyan hozzam rendbe az életemet. Az életem… romokban hever. A lelkem mélyén, tudom, mit akarok, de valahogy még is elbizonytalanodom. De miért?!  Nem lenne olyan nehéz, ha tudnám kezelni a dolgokat.
Még akkor sem tudom, mikor egy férfi test simul az enyémhez, és békésen szuszog mögöttem. Egyik keze a derekamon pihen, míg a másik a fejem alatt nyugszik, mint ha egy párna lenne számomra. Most már bevallhatom magamnak, igen is élvezem, és azt akarom. De valami soha nem hagy nyugodni, és nem tudok ésszerűen cselekedni miatta. Mindig a negatív oldala furakodik az agyamba, és csak a rossz dolgokra tudok összpontosítani. A hibákra, és félrelépésekre.

Arra lettem figyelmes, hogy nyílik az ajtó, majd becsukódik. Már egyből volt sejtésem ki az. Halk léptekkel közelített, és leült az ágy szélére.
~ Maya Owen! Ébresztő, hasadra süt a nap. ~ Nálam a legjobb módszer az ébresztésre az, ha a nevemet suttogják, és gyengéden megrázzák a vállamat. Ehelyett mit kaptam? A vendégem felhúzta a redőnyt. Nyöszörögtem, majd a fejemre húztam a takarót.
~ Ne nyöszörögj! Kellj fel, mert szükségem van a segítségedre. Nagy kavalkádban vagyok. ~ Dőlt le mellém. Lehúztam a fejemről a takarót, és a hátamra feküdtem.
~ Miért van ilyen világos? ~ Szólalt meg Eric, és a párnát a fejéhez szorította.
~ Lena?
~ Elvittem az egyik kis ovis barátnőjéhez. Úgy hogy, én lemegyek. Siess. ~ Mosolygott rám, majd eltűnt. Kikászálódtam az ágyból, és a szekrényemhez léptem kiválasztani mára a ruhámat. Egy fekete csőgatya és fehér trikó, mellé egy fehér vékony anyagú mellényt választottam. Elmentem a fürdőbe és felöltöztem. Majd megmosakodtam, és egy alap sminket kentem magamra. Visszakecmeregtem a szobámba, hogy felébresszem ezt az álomszuszékot.  Mondjuk, én jobb módszerhez folyamodtam. Leültem az ágy szélére, és simogatni kezdtem az arcát.
~ Eric, kérlek, ébredj!
~ Még öt perc. ~ Mosolyodott el, és fejét a párnába fúrta. Egy nagy levegőt vettem, és újabb módszerhez folyamodtam. Letérdeltem az ágy mellé, és puszikkal hintettem be arca minden egyes négyzetméterét. Biztos vagyok benne, hogy élvezte, a reggeli ébresztésemet. Élvezze is, többet nem kap ilyen ébresztést.
~ Jól van. Mindjárt megyek. ~ Ezt akartam hallani. De ha megint visszaalszik, biztos lehet benne, nem ússza meg, hogy ne öntsem le hideg vízzel, illetve, ne lökjem le az ágyról, és még egyéb kicsit gonosz tettekkel.  Lementem a konyhába, ahol Riley, és Debora várt rám. Köszöntem, majd leültem a bárszékre. Furcsán viselkedett mindkettő, így rá is kérdeztem.
~ Mi az? ~ Tettem fel a kérdést, és ez legfőképp Debora-nak szántam.
~ Mielőtt kiadnál, már előre sajnálom. A szüleim meg akarnak ismerni, mert azt hazudtam nekik, hogy veled szoktam lenni mostanában, miközben a barátommal voltam. És a szüleimnek egy furcsa szokásuk, hogy tudni szeretnék, kivel barátkozom. A másik az, hogy azt mondtam, huszonöt éves vagy, és a barátoddal laksz.
~ Hogy mi?! ~ A hangom egy oktávval feljebb csúszott, és kikerekedett szemekkel meredtem barátnőmre. ~ Rendben, nyugalom! Ennyire öregnek nézek ki? ~ Néztem végig magamon, majd újra Debora-ra néztem.
~ Nézd, sajnálom! De kérlek, tedd meg értem. ~ Nézett rám kiskutya szemekkel.
~ Rendben. De jössz nekem eggyel. ~ Néztem rá szúrós tekintettel.
~ Köszönöm! ~ Ölelt meg. ~ De, ki lesz a párod? ~ Megállt a tudomány.
~ Majd Riley.
~ Nem! ~ Vágta rá Debora. Értetlenül meredtem, az előbb még ujjongó lányra.~ Eric lesz a párod, és Riley a nagybácsid. Gond letudva. Most készítünk ebédet, mert jönnek át, pont ebédre. ~ Vigyorodott el, és éppen ekkor tűnt fel Eric, majd leült a mellettem lévő bárszékre.
~ Jó reggelt!
~ Neked is… ~ Válaszoltuk egyszerre, de kicsit sem volt feltűnő, hogy valamiben sántikálunk.

/Eric szemszöge/

Mielőtt a konyhába léptem volna, megálltam a lépcső alján, hogy hallhassam a beszélgetést. Számomra csak öröm. Debora, imádlak ezért. Talán így sikerül kicsit megenyhítenem Mayst.
Beléptem a helységbe, és mindenki elcsitult. Egy ok máris, amiért rá kell, kérdezzek a dolgokra.
~ Jó reggelt! ~ Köszöntöm mosolyogva, és leültem Mays mellé.
~ Neked is… ~ Válaszolták, szinte már suttogva.
~ Mi az? ~ Tettem fel a kérdést, mint ha mit sem sejtenék.
~ Debora hazudott a szüleinek, és itt fognak ebédelni, hogy megismerhessenek MINKET. ~ Nyomta meg a mondtad végén a „minket” szót, és felém fordult. ~ Azt akarja, hogy játsszuk el a boldog, szerelmes párt. Ja, és Riley a nagybátyám. ~ Vigyorodott el, majd az említettre vetett egy pillantást.
~ Látod Riley, jobb szerepet kaptam! ~ Húztam pimasz mosolyra a számat. Ő csak megforgatta a szemét. Mays felállt, majd elém tett egy pohár tejet. Tényleg nem tudom, mi ütött belém, de jobban kívánom most a tejet mindennél.
~ Hogy tudsz ennyi tejet inni? Én rosszul lennél ennyi tejtől… ~ Förmedt rám hirtelen.
~ Erő, izom, tejet iszom.
~ Hogy izmod nincs, az is biztos. ~ Vont vállat. Ezt most rossz névre vettem.
~ Majd este széttépitek egymást. Most készítsünk ebédet, és éljük túl ezt az találkozást.~ Állt fel az asztaltól Debora, de a kijelentése kétértelmű volt számunkra. Én elnevettem magam, míg Mays összevissza kapkodta a fejét.
~ Hallottad Mays, majd este széttépjük egymást. ~ Veregettem meg a vállát, és a nappaliba vettem az irányt, majd kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén.

A csengőre lettünk figyelmesek. Valaki hosszasan nyomkodta, vagy inkább valakik. Az ajtóhoz léptem, Mayssal az oldalamon.
~ Készen vagy? ~ Kérdésemre bólintott, majd szélesre tárta az ajtót.
~ Üdv, örülök, hogy megismerhetem önöket! ~ Mosolyodott el Mays. Mindenki kezet fogott, a szokásos üdvözlésképpen. Majd a konyhába mentünk, ahol már szépen meg volt terítve az asztal. Elhelyezkedtünk, és beállt hirtelen a kínos csend.
~ Sokkal fiatalabbnak nézel ki, mint huszonöt. ~ Szűkítette össze a szemét Ms.Missi. Szóval, Mays huszonöt évesnek van kitüntetve. Nem keveset öregítették.
~ Igen, sokan mondták már. ~ Válaszolta zavartan Mays, és mindenkinek szedett az első fogásból. Én nem sokat ettem, talán pár falatot.
~ Mond csak Mays, gondolkoztatok már a családalapításon? ~ Tette fel a kérdést Mr.Missi. Megpróbáltam visszafojtani a nevetésemet, kisebb sikerrel.
~ Apu.. ~ Bökte oldalba az édesapját Debora. Érdekes lesz ez. Átkaroltam Mayst, és egy puszit nyomta az arcára.
~ Igen.
~ Nem. ~ Válaszoltuk a magunk válaszát, de egyszerre, és a válasz nem megegyező. Megköszörültem a torkomat.
~ Mays! Szívem! De hiszen, gondolkoztunk rajta, emlékszel? ~ Jól jön a ráadás.
~ Nem, drágám. Nem emlékszem. ~ Erőltetett egy vigyort magára. ~ Mikor gondolkoztunk rajta? ~ Oké Eric, most találj ki valamit.
~ Pár hete. ~ Vontam vállat, jelezve nem tudásomat, és előre fordultam. Debora már szégyenében lejjebb csúszott a székében.
~ És, ha esetleg, szeretnétek gyermeket, akkor fiút vagy lányt? ~ Egyre jobb kérdések.
~ Fiút.
~ Lányt. ~ Mi lenne, ha egyszer eltalálnánk egy közös választ? Olyan nehéz?! ~Innentől, csendesen telt az ebéd.
~ És Ő ki? ~ Mutatott Rileyra, Debora édesanyja.
~ Ő csak a nagybátyám. ~ Nevetett fel még mindig zavarában Mays. A két szülő csak bólintott.
~ Remélem, tudod, hogy idáig borzalmasan alakítottunk? ~ Suttogtam, Mays pedig Debora nézett, segítséget kérve. A lány csak az ajkaira mutatott, majd Mays felém fordult. Közelebb hajoltam arcához, ajkaitól pár centire. Ezért a kijelentésemért, biztos, hogy a pokolra fog kívánni, de kit érdekel, ha már megtörtént?
~ Remélem, ezek után megérdemlem a nyelves csókot…
~ Mi? Nem.. ~ Elhallgattam. Túl sok a beszéd, kevés a tett. De valaki, mindig megzavar..
~ Khm.. Mi szerintem, megyünk! ~ Elszakadtam ajkaitól, mint ha mi sem történt volna, és csak mosolyogtam rájuk. Kikísértük őket az ajtóhoz.
~ Köszönjünk a vendéglátást, és az ebédet is. Csodálatos volt. ~ Intettek, majd elmentek. Mays becsukta az ajtót.
~ Vedd le rólam a kezed. ~ Azt tettem, amire kért.
~ Szerintem, szuper alakítás volt. Debora, többször kéne áthívnod a szüleidet. ~ Kacsintottam Debora-ra.
~ Nem, nem volt szuper alakítás. ~ Fortyogott magában Mays. Elé léptem.
~ Nyugalom! ~ Néztem rá értetlenül. Folytatta volna tovább, de már nem volt kedvem hallgatni. A vállamra dobtam, és elindultam volna fel a szobájába, de még valamit meg kellett jegyeznem.
~ Ahogy mondtad Debora. Este van, széttépjük egymást. De ehhez, nyugodt hely kell. Majd meglátjuk, mire emlékszünk reggel. ~ Vigyorodtam el pajkosan.
~ Agyadra ment a tej? Tegyél le. Megbánod Eric a dolgokat, ebben biztos lehetsz. ~ Be lettem fenyítve. Félnem kéne most egy nőtől.
~ Legalább közös lesz a bűntudat….