13.Fejezet~Amikor a holtak feltámadnak!

Sziasztok!
Íme a 13.fejezet. Köszönöm a kommenteket, és amint tudok, válaszolok is rájuk :') Nem fűznék ehhez a fejezethez semmit, kellemes olvasást ;D Ja, és bocsánat a hibákért...
Üdv: Vanity

( Lose Control)/Maya szemszöge/
 
Három ostoba nap. Elpocsékolt idő az életemből. Néha már-már azt hiszem, nem érdemes senkivel sem összebarátkozni. Egy idő múlva úgy is elveszítünk mindenkit, és az a fájdalom ezerszer rosszabb, mint az előtte sajgó űr. Mindenki azt mondja, az élet mindig megy tovább, valamilyen módon. De mi van, ha az-az élet, ami ezek után jön, nem lesz olyan jó? Mi van, ha csak rosszabb lesz? Én nem akarom ezt, én a régi életemet akarom.
"~ Nincs kedved elmenni, sétálni? Bár az idő rideg, romantikus hóesésben sétálni. Iszunk egy meleg teát, vagy esetleg forralt bort, ami neked megfelelő. Nem akarom, hogy itt emészd magad, a történtek miatt. ~ Megmosolyogtam, amit mondott, és felé fordultam.
~ Köszönöm, hogy vagy nekem."

Köszönöm, hogy vagy nekem! Mennyit számított nekem ez a két szó. Ma már, ez semmit nem jelent. Aki volt nekem, az most már nincs. Eltűnt, meghalt. Még elmondani sem tudtam, a valódi érzéseimet, amik minden egyes percben gyötörnek. Mit nem adnék azért a pillanatért, hogy újra láthassam. Hogy újra megölelhessem, és milliószor elmondhassam, hogy szeretem. Semmi és senki nem segíthet már. A sorsom meg lett írva, élnem kell ezzel.

"~ Eric, hallod, Szeretlek! Ne hagyj itt… "

A szavak, melyeket meggondolatlanul kimondunk. Gondolkozunk előtte, mielőtt elhagyja a szánkat? Persze….igen! Mind féltjük az életünket, s az élet kedvéért elveszítjük azt, amiért élni érdemes! A pokolba mindennel. De ha már nincs, akkor érdemes még élni? Érdemes tovább élni az átkozott életedet? Miért nem megyek inkább utána? Itt hagyni mindent, és meghalni érte. Ez volt az? Nem számít mi a tét? De, igen is számít, hogy mi a tét. Meghalni vagy harcolni az életért!
~ Mays! Hahó! ~ Legyezte a szemem előtt a kezét Riley. Felé kaptam tekintetem, és értetlenül meredt rám. ~ Nagyon elkalandoztál. ~Mosolyodott el halványan, majd előre fordult.
~ Csak, gondolkoztam… ~ Válaszoltam suttogva.
~ Sajnálom! ~ Hajtotta le a fejét.
~ Nem a te hibád. ~ Kezdett sötétedni, így Jake és kis csapata úgy döntött, hogy letelepedünk egy kis időre egy vízeséstől nem messze. Én mindig elkülönülök a többiektől, és elvagyok a gondolataimmal. Debora és Kendra egész jóban lettek, így nem csodálkozom, ha nem beszélünk túl sokat. Riley pedig inkább velem foglalkozik. Bár, sokszor eltűnik hirtelen. Mint ha elnyelné a föld, majd megjelenik, és mint ha mi sem történt volna, mosolyog rám bátorítóan. Mintha valamit titkolna előlünk, de legfőbbképp előlem. És ez kicsit bosszantó. Nem vagyok köteles rá, hogy tudjak róla, de akkor is.

A többiek tábortüzet csináltak, én pedig jó messze tőlük, és csak néztem, mit csinálnak. Majd arra eszmélek fel, hogy Jake letelepedik mellém, és arcomat fürkészi.
~ Mit akarsz? ~ Tettem fel a kérdést, kicsit bunkó stílusban.
~ Ne legyél már velem ilyen gonosz. Kérlek Mays… ~ Mióta tud könyörögni? Mióta érez valamit?
~ Miért? Milyen legyek a történtek után? Kedves? Ugráljak örömömben, hogy miattad meghalt Eric? Köszi, kihagyom ezeket a lehetőségeket. ~ Adtam meg az egyértelmű válaszomat.
~ Sajnálom! ~ A sajnálkozásoddal nem érsz semmit. Sajnálhatod is! Miattad történt minden, miattad vagyunk itt- gondoltam magamban. – majd fogta magát, és visszament a majmaihoz. De arra figyeltem fel, hogy Riley megindul valahova. Hátra less, hogy nem nézi-e senki, majd eltűnik. Most már kiderítem, hogy mit művel titokban. Elég volt a titkokból.
 
( Maradnék )
/Riley szemszöge/

Már elég sötét van ahhoz, hogy az eltűnjek. Talán nem fognak keresni, és még Maya sem sejt semmit. Legalább is remélem. Így az egyik fánál megálltam, és körbe néztem. Sehol senki! Hol van már?

~ Psszt! Riley! ~ A nevem hallatára felnéztem, és megláttam két idiótát a fán ülve.
~ Mi a fenét csinálsz? ~ Tettem fel a kérdést, miközben lemásztak a fáról, és elém léptek.
~ Majmosat játszottunk, míg vártunk rád. Tudod, nem is rossz itt lenni.
~ Remek! Nesztek, egy kis kenyér meg víz. ~ Adtam át az ételt és egy üveg vizet.  ~ Tudod Eric, borzalmas a barátnőd szemébe hazudnom. A terved ettől függetlenül jól halad, hiszen mindenki azt hiszi, meghaltál. Ahogy Zane is. ~ Mutattam a fiúra. ~ De Mays lassan megenyhül, és Jake megkaparintja, akár egy tárgyat. Emészti a történtek. ~ Vázoltam fel röviden ezt az egy napot. ~ Nem jó játékot űzöl!
~ Tisztában vagyok vele Riley!~ Ja, és Jake emberei közül kettő eltűnt. Gondolom, fogalmad sincsen róla, igaz? ~ Látszott rajta, hogy szívesen elnevetné magát, de visszafojtotta a nevetését, és elvigyorodott.
~ Riley! ~ Hallottam meg Mayat. Eric és Zane elbújtak a fa másik oldalán, én pedig leültem a törzse aljára. Mint ha mi sem történt volna. ~ Riley, hát itt vagy. ~ Ült le mellém, szomorúan.
~ Hiányzik igaz? ~ Tettem fel a kérdést, miközben tudatában voltam annak, hogy Eric is itt van, és hall mindent.
~ Ezzel most azt éred el, hogy kiöntsem a szívemet. ~ Nevetett fel, és hozzám bújt.
~ Akkor öntsd. ~ Vontam vállat.
~ Igen, hiányzik. Előbb a testvéremet, most meg Ericet vesztettem el. Az élet csak úgy osztogatja a pofonokat nekem. Mit csinálok rosszul, amiért ez jár nekem? Miért érdemlem ezt? Bármennyire is csúnyán viselkedtem vele, nem érdemelte ezt. Még el akartam neki mondani, hogy szeretem. De ezt most már nem tehetem meg. Olyan jó lenne még egyszer megölelni, és megcsókolni. Mennyire szerettem azt, mikor elmosolyodott. És igen, bevallom, szeretem! Eddig magamnak sem akartam bevallani, de most már teljesen mindegy. ~ Nem vagyok jó a vigasztalásokban, és nem vagyok lelkizős sem. Mit tudnék én ilyenkor csinálni? A haverom, akiről azt hiszik meghalt, még életben van. A barátnője pedig itt sír, és nem ért semmit. Az isten szerelmére Eric, miért játsszuk ezt?
~ Tudod Mays, az élet tart meglepetéseket! ~ Jobb nem tellett tőlem. Megcsóválta a fejét, és perceken keresztül csak sírt. De a végén, elaludt. A lába alá nyúltam, és felemeltem. Ekkor Eric előjött, és barátnője arcát kezdte cirógatni
~ Remélem, mindent hallottál. ~ Csak rábólintott.
~ Mindent… ~ hangzott el a válasz. ~ Hamarosan látjuk egymást szépségem… ~ Puszilta meg az arcát, majd meghátrált. ~ Tudod mi a dolgod. ~ Fogta magát, és elment. Én pedig visszavittem Mayst a többiekhez. Lefektettem, és hagytam, hagy aludjon.

/Maya szemszöge/

Furcsa álmom volt, és rövid is. Sőt, nem is emlékszem sok mindenre. Csak arra, hogy Rileynak kiöntöttem a szívemet. De utána se kép se hang. De az álom, az furcsa volt. Eric volt benne, és azt mondta, hogy hamarosan látjuk egymást. Ez, mégis mit jelentsen? Meg fogok őrülni egyszer. –Elhessentettem a gondolataimat, és oda sétáltam Deborahoz és Kendrahoz. Debora teljesen meg volt ijedve.
~ Debora, minden oké? ~ Tettem fel a kérdést, és leültem barátnőm mellé. Megcsóválta a fejét, de még mindig kikerekedett szemekkel meredt maga elé.
~ Azt állítja, hogy látta Ericet. Pedig tisztában van vele, hogy… ~ elhallgatott.
~ Meghalt. Hol láttad Debora? ~ Kérdésemre csak előre mutatott. A sok fa, teljes sötétséget áhított. ~ Debora, csak hallucinálsz. ~ Nevettem fel, és én is arra kezdtem bámulni, amerre Debora és Kendra. Majd hirtelen megláttunk valakit. Előbújt a fa mögül, majd újra eltűnt. Összenéztünk mindhárman, és egyszerre elsikítottuk magunkat.