15.Fejezet~ Ha elbukom, magammal rántalak! (Újratöltve)

Sziasztok! :)
Na, sikerült megírnom az új fejezetet! Ezzel megvagyok elégedve, és remélem, ti is meglesztek vele :) A cím, ne tévesszen meg senkit sem, mert nem ugrunk vissza az időben! Csupán, csak erre a fejezetre, ez az alcím érvényesül! Köszönöm a kommenteket a tizennegyedik fejezethez, már válaszoltam is rájuk :) Sokat kértem? 4 komment, és már jön is a következő fejezet. Boldog vagyok ilyenkor :))) Köszönöm nektek <33
Köszönöm a bétámnak az ellenőrzést ;)
kellemes olvasást!
Üdv: Vanity

( Hurricane )

Reggel első dolgom az volt, hogy visszamentem a vízeséshez. Hogy miért? Talán azért, mert egy kis magányra vágytam. Az idő nagyon relatív: Van, akinek pörög, van, akinek vánszorog, van, akinek megújul, és van, akinek megreked. Hát, az enyém szemre foghatóan megrekedt valahol. Mikor azt kívánom, bárcsak pörögne, hogy vége legyen mindennek. Mást most nem is szeretnék, csak hogy végre vége legyen. Sokszor elgondolkoztam azon, hogy valójában miért vagyunk itt, és mit keresünk? Jake rosszul hisz mindent, mert nincs itt semmilyen elveszett világ. Nem létezik, kár is keresni.
~ Te meg mit csinálsz itt? ~ Ugrasztott ki a gondolataimból egy férfihang. Felé kaptam a tekintetemet, és miután megbizonyosodtam vendégemről, az arckifejezésem átváltott komorrá. Megvontam a vállamat, és a vízben lévő tükörképemet kezdtem nézni. De csak addig, míg nem szólt hozzám újra.
~ Nézd, sajnálom. Tényleg! Nem szeretném, ha rosszban lennénk Maya… ~ Kezdte halkan, miközben letelepedett mellém.  Meghallgassam a siránkozását vagy elküldjem? Tán lehet, jobb döntés lenne, ha inkább meghallgatnám. Lehetséges, erre van szükségünk, megbeszélni a dolgokat. ~ Fontos vagy nekem. De sajnos többet érzek irántad, mint barátság. Próbálok változtatni az érzéseimen, de nem megy. Tisztában vagyok vele, hogy megbántottalak. De szeretném a barátságodat visszanyerni. ~ Most tényleg bocsánatot kért? Ezt csak álmodom igaz? Hol a csapda? Halványan elmosolyodtam, és felé fordítottam a fejemet.
~ Megbocsátok, de nem felejtek oly könnyen. Hibát követtél el.
~ Tudom… ~ Vágott a szavamba, és lehajtotta a fejét.
~ Nézd, Jake… Miért nem hagysz fel ezzel a kereséssel? Miért akarod megtalálni azt, ami nem is biztos, hogy valójában létezik? ~ Elgondolkozott a válaszán.
~ Nem szeretek gondolkodni, mert arra mindig rácseszek. De, az utóbbi időben nagyon sokat gondolkoztam. Fejtegettem különböző rejtvényeket, de kevés sikerrel. És valóban nagy hibát követtem el, ugyan is csak Eric képes rájönni a megoldásra. De mivel már nincs itt, esélytelen minden. ~ Húzta el a szája sarkát, majd folytatta. ~ Úgy hogy, igazad van. Fel kéne adnom.  De annyira hajt a kincs utáni vágy, hogy az eszméletlen. Gazdagok lehetnénk. ~ Lelkesült fel hirtelen. Nekem nem erre megy ki az egész. Én nem vágyok a kincs után. Inkább azon lennék, hogy felfedezhessek valamit. Valamit, ami értékes. És nem magamnak tudni. Ez egy rossz tulajdonság mindenki részéről. ~ Téged nem érdekel a kincs? ~ Tette fel a kérdést kíváncsian, közben mosolygott. Megcsóváltam a fejemet. Ekkor megjelent egy srác, lihegve.
~ Jake, vendéged van. ~ Jelentette ki határozottan. Összenéztem a fiúval, és visszamentünk a többiekhez. Debora és Kendra teljesen meg voltak illetődve, míg Riley csak a fejét rázogatta.
~ Engedjetek! ~ Törtem utat magamnak, és ekkor megpillantottam Ericet és Zane-t. Már megint mi a fenét művelnek?
~ Szia Jake! Hiányoztam? ~ Vigyorodott el szemtelenül Eric. Két srác közben lefogta, de  nem törődött velük.
~ Te hogy a fenébe…
~ Éltem túl? ~ Fejezetbe a mondatot Eric, és felnevetett. ~ Az most lényegtelen. Túl hülye vagy. Kár is elmondanom. ~ Vonogatta a vállát, és végig engem nézett. De nem ez volt a terve, akkor most mit keres itt? De végül leesett, átvert…
~ Engedjétek el fiúk. ~ Utasította Jake a srácokat, aki elengedték és hátráltak pár lépést. Eric pedig továbbra is csak vigyorgott. ~ Szóval? ~ Tette fel a kérdést Jake, és mellém lépett.
~ Szóval? ~ Kérdezett vissza Eric, és zsebre vágta a kezét.
~ Mit keresel itt? ~ Szűkítette össze a szemét Jake, amire Eric pár lépést tett előre.
~ Jake-nek szüksége van Eric-re.  De furcsa helyzet ez. ~ Sóhajtott egy nagyot, majd Zane sétált mellé. ~ Segítek megtalálni azt, ami nem létezik, cserébe, ha elengeded a barátaimat, és békén hagysz minket. Ez az egyességem.  ~ Jake, jól fontold meg, mit akarsz!
~ És Mays? ~ Nézett rám a srác, és Eric végig mért.
~ Válaszolj egy kérdésemre. De őszintén. ~ Jake bólintott. ~ Szereted őt? De nem barátként persze… ~ Vártam a választ. Vártam és csak vártam. Mit fog mondani?
~ Mint egy barátot, úgy szeretem. Semmi több.
~ Remek! Akkor segítek, őt meg felejtsd el egy életre. Megegyeztünk? ~ Nyújtotta a kezét Eric, amit Jake viszonzott.  Most büszke kéne, hogy legyek Jake-re? Nem tudom. De most kezdődik, minden előröl. Megint keresni fogjuk azt az ostoba elveszett világot. Miért nem tudja senki felfogni, hogy nem létezik? Olyan nehéz elfogadni, hogy a semmiért vagyunk itt?

Percekig fortyogtam magamban, és eközben Eric a kis házhoz vitt minket, ami ránézésre, nem is volt kicsi. Kétemeletes és növénnyel beterített egyszerű ház. Mi a különleges benne, és Jake miért nem mert benni?  Semmi ijesztő nincs benne. Legalább is, én úgy gondolom, nincs benne semmi.
~ Eric a megmentőnk. ~ Suttogta Debora, és elmosolyodott. Mint ha egy kisebb kő esett le volna a szívéről. De abba nem gondol bele, hogy még nem vagyunk megmentve. Ez itt még nem a vége mindennek. Furcsa előérzetem van, hogy valami történni fog. Néhány kinn maradtak, köztük én is. Eric, Zane, Riley és Jake két embere. Percekig várakoztunk, de nem jöttek ki. Üvegtörést hallottunk, ami már egyenlő a félelemmel. Eric jött ki, és egyenesen felém tartott.
~ Találtatok valamit? ~ Kérdeztem tőle, mikor odaért hozzám.
~ Semmit. Vagyis, egy szobrot, ami elég érdekes. Megnézed? ~ Mutatott az ajtó fele. Bólintottam és mutatta az utat.

~ Elég érdekes egy szobor, meg kell hagyni. ~ Néztem meg magamnak. ~ Olyan, mint egy Buddha szobor. ~ A kezén valami volt írva. De nem tudtam beazonosítani, hogy milyen nyelven íródhatott.
~ Buddha? ~ Fintorgott Zane. ~ Mégis mi a fenét keresne itt egy Buddha szobor az erdő kellős közepén egy házban?
~ Nem tudom. ~ Válaszoltam.
~ Meg tudjuk mozgatni? ~Tette fel a kérdést Jake, és meg sem várva valaki válaszát, megpróbálta megmozdítani. De a szobor nem mozdult. Riley mellém lépett, és a szobor fejét elfordította. Azt hittük, nem fog semmi sem történni, de nagyot tévedtünk. A ház elkezdett összeomlani. Amilyen gyorsan csak lehetett, kifutottunk, hogy hátha kint biztonságban leszünk.
~ Nem gondoltam volna, hogy egyszer elnyel a föld. ~ Kiáltotta el magát Debora, miközben egy fa törzsét szorongatta. A föld megnyílt a ház alatt, és elnyelte azt. A nyílás hosszabban is kiterjedt. Megcsúsztam, és majdnem leesetem volna, ha Eric nem fogja meg a kezemet.
~ Nyugi, foglak. ~ Várt pár másodpercet, mikor teljes csend lett. A föld már nem nyílt tovább. Felhúzott. ~ Jól vagy? ~ Fogta keze közé az arcomat és nézett mélyen a szemembe.
~ Jól vagyok. ~ Válaszoltam, és körbe néztem.
~ Hol van Zane? ~ Nézett Eric is körbe, de a fiút nem találta.
~ Itt vagyok! ~ Nyúlt ki egy kéz a föld alól. ~ Ide le kell jönnötök, és egyesével. ~ Utasított minket Zane. Furcsa, egy létra volt a föld alatt, és valahova vezetett.
~ Láttok valamit?
~ Nem. ~ Hangzott el kórusban a válasz. Ekkor fényt gyúlt, hála Ericnek és a hülye öngyújtójának.
~ Most már van. ~ Válaszolta, és Ő ment legelöl. Szórakozott is az öngyújtóval egyfolytában. Egy kis folyosó tárult elénk. Oké, ez egyre ijesztőbb és furcsább. Percekig csak sétáltunk, mikor fényt láttunk. Ahogy egyre közelebb értünk, akkor fogtam fel, hogy hol is vagyunk valójában. A föld alatt, valahol egy elveszett rejtekhelyen.