16.rész- Hearts In The Air (part.2) /Évadzáró/ +epilógus

Sziasztok, imádott olvasóim!:)

Hát, ide is elérkeztünk, avagy a történet utolsó fejezetéhez. Nem tudom nektek elégszer megköszönni azt, hogy támogattatok, olvastátok a blogomat, és írtatok nekem. Ezt tényleg nagyon-nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm! Mindig jól estek szavaitok :) Őszinte leszek, nagyon nehezen válok meg a blogtól, mert ez volt az, ami igazán sikert aratott, majdnem egy év munkám van itt. Úgy hogy remélem, sikerült a szép happy endet megalkotnom, ami tetszeni is fog nektek, bár azt hiszem, az utolsó mondattal, kissé kétségek közt hagylak titeket, de hát ismertek ;)
Nem tudom, mennyire nagy kérés - de nekem borzasztóan sokat jelentene- ha minden olvasóm írna egy kis sort kommentben, még azok is, akik eddig nem írtak, hanem csak olvastak. Ennyit szeretnék, semmi mást :)
Hogy felül fogom-e múlni valaha ezt a történetet.... nem tudom.
Zenéket tessék elindítani, mert erősen ajánlottak ;)
Úgy hogy... kissé fájó szívvel, búcsút intek a blognak, és köszönök mindent! <333 Without you I'm Nothing.

Hearts In The Air (part.2) /évadzáró/ +epilógus

( Hearts In The Air )

/Eric/

Azt hiszem, Mays nagyon-nagyon sokkal tartozik nekem. Nem egyszer mentettem meg az életét, amiket sose köszönt meg, pedig igazán megérdemelnék egy „Kösz Eric-et”. Ha már feláldoztam magamat érte, hálálja is meg valahogyan. Kis híján majdnem meghaltam azért, hogy neki ne essen bántódása a szó szoros értelmében. Ha ezek után még mindig engem állítanak be rossznak, biztos vagyok abban, hogy felakasztom magamat.

Miután kiengedtek a kórházból, azt hittem végre minden nyugis lesz, erre közölték velem, hogy börtönbe visznek, és emellett még lesz két cellatársam is. A jó hír viszont az, hogy csak egy napot kellett ott töltenünk, ugyanis Mays volt olyan kedves elintézni azt, hogy elengedjenek minket. Törölték a priuszunkat, úgy hogy egy szavunk sem lehetett. Mikor elvittek minket a szállodába, én azon nyomban vissza akartam menni a dutyiba, mert Dan bejelentette, hogy feleségül veszi drágalátos szerelmét, akiért amúgy semmit sem tett. Ez volt ám a remek fogadtatás! Később pedig a tudtára adta Mays, hogy Chris a testvére, aki életben van, és én nem öltem meg. Ezért Dan bocsánatot kért tőlem, bát ettől még nem lettünk pacsi pajtások.

 Hál’ Istennek – vagy Chrisnek- nem kellett sokat a közelükben tartózkodnom, így nyugodt szívvel elmehettem Ethan-nel és a többiekkel csavarogni. 

A napok alatt viszont alkalmam nyílt jobban megismerni Christ, rájöttem arra, hogy valójában rosszul ítéltem el. Mert egy nagyon jó fej, szeretetre méltó srác, aki próbálja a legjobbat nyújtani másoknak. Emiatt kedvelte meg Ethan is, mert mindent megadott neki, foglalkozott vele, mint egy rendes nagybácsi. Tényleg megváltozott, száz százalékosan jó irányba. Nem bántam meg azt, hogy jobban megismertem. 

Aztán ott van a húga, akiről már nem tudom, mit gondoljak. Azt vettem észre, hogy talán most kezd kiteljesedni egy új énje, amit én nem nagyon kedvelek, sőt, gyűlölök. De amint tudjuk, a lényeg úgy is az, hogy Dan-nek megfeleljen. Csak az a szomorú, hogy közben megfeledkezik a saját fiáról. Most már teljesen megértem, Ethan miért ragaszkodik inkább hozzám. Mert az anyja képtelen vele foglalkozni, ha a kutyája ott van mellette. Eddig Maya hisztizett, hogy elrabolták a fiát, aztán mikor végre megkapta, megszűnik létezni számára. Ő még csak egy hat éves fiú, szüksége van ránk. Valóban nekem kéne észhez térítenem, hogy végre észrevegye a mit művel? Mert egy idő után megunom ezt a játékot, és kénytelen leszek elvenni tőle. Döntenie kell majd, hogy Dan a fontosabb számára, vagy a saját fia. Mert ez így nem mehet tovább.

Viszont, végre elmondhatom, hogy valami jó is beköszöntött az életembe, illetve, valaki hozta azt a jót. Én hülye azt hittem, hogy Maya után már nem leszek képes újra szerelembe esni, de úgy látszik, még is nagyot tévedtem. Hogy mi, vagy ki forgatta fel az életemet, a válasz egyszerű: Egy lány a javából. Akivel a hét minden napját töltöttem, egy nagyon aranyos, sok humorérzékkel rendelkező, okos, és gyönyörű nő. Úgy vélem, Lora-nál jobbat nem is találhattam volna. Azt, hogy megismertem ezt a fantasztikus lányt, csak is Chrisnek köszönhetem. Ő mutatott be minket egymásnak, amit jól is tett.

- Eric! – Lengette meg kezét szemem előtt Lora, mire felé kaptam a fejemet – Tudod, furcsán érzem magamat amiatt, hogy én fürdőruhában vagyok, te meg felöltözve pólóban és gatyában, a tengerparton. – Kuncogta el magát.

- Nem szeretem magamat mutogatni. – Húztam el a szám szélét, és megvontam a vállamat.

- Én meg azt hittem, hogy a nők szégyellősek. –Felelte könnyedén, én pedig közelebb kúsztam hozzá.

- Honnan tudod, hogy nem-e vagyok nő? – Tettem fel a kérdést, miközben apró puszikkal hintettem be az arcát.

- Reménykedtem benne, hogy nem. – Sóhajtott fel, mire hirtelen valaki nyakon öntött egy vödör hideg vízzel. Gyorsan feleszméltem a sokkból és az illető felé fordultam. 

- Chris bácsi küldi. – Tárta szét ártatlanul a karját Ethan, mire elnéztem mellette, és megpillantottam a távolban nevetgélő Christ. Marhára nem volt vicces, ezt pedig nagyon meg fogja még bánni a kedves Chris bácsi, csak kerüljön a kezeim közé. Feltápászkodtam a földről, Ethan pedig elfutott még egy vödör vízért. 

- Mond, hogy nem tervezel semmilyen bosszút. – De, azt terveztem. Megkértem Ethan-t, hogy hívja ide Jake-t, aki percen belül itt is termett. Kiderült, hogy Chris őt is megviccelte, ezért megbeszéltük, hogy most visszaadjuk a srácnak a tréfákat azzal, hogy ruhástól beráncigáljuk a vízbe. Ethan amíg elterelte a figyelmét, mi megragadtuk a srácot, és elkezdtük a tenger felé húzogatni.

- Ne már! Többet nem tréfállak meg titeket! – Röhögött magában, miközben kapálózott, de Jake hirtelen megrántotta a karját, így mindhárman a vízben végeztük. Mikor felszínre értem, beletúrtam a kezemmel a hajamba, és a part felé pillantottam. Megindultam kifelé, de Lora éppen akkor jött be.

- Nem mész sehova nagyfiú! – Bökte meg a mellkasomat az ujjával, beljebb mentünk a vízben, egy nagy levegőt vettem, és a csípőjénél fogva lehúztam magammal a víz alá. Körülölelte a nyakamat, és megcsókolt. Miután ajkaink elszakadt egymástól felúsztunk a felszínre. Feltűnt, hogy Ethan engem keres, így kénytelen voltam kimenni a partra, ahol megpillantottam Christ, aki úgy nézett ki, mint egy partra vetett bálna. Kapni fog még a fejére, amiért megtréfált, és ez már nem is az első alkalom ezen a héten. Még a végén a csapat összefog ellene, és visszaadják neki a tréfákat. Egy biztos, ha ez megtörténne, akkor sírva rohanna ki szegény srác a világból. Két nappal ezelőtt, Jeremy volt az áldozata. Szegény, enyhén szólva kikészült Christől, azóta nem is engedjük őket egymás közelébe, mert még véletlenül kitörne a harmadik világháború. Most jut eszembe, rá kéne vennem Christ, hogy szívassuk meg együtt Dan-t. Az már érdekes szituáció lenne, és felettébb vicces.

- Apa, apa, apa éhes vagyok. – Kezdett el körbe ugrálni Ethan, mikor kiértem a partra.

- Hány óra van? – Torpantam meg hirtelen, összehúzott szemöldökkel. A fiú vállat vont, majd oda mentünk Jake-hez.

- Mennyi az idő? –Tettem fel a kérdést, mire órájára pillantott, majd azután rám.

- Fél három. Pont visszaérünk ebédre. – Vont vállat lazán, miközben felszedegette cuccait a földről. Mi is összepakoltunk, visszamentünk a szállásra, utána pedig utunk rögtön az étterembe vezetett. Meglepő módon, Maya-ék nem csatlakoztak hozzánk, de nem én voltam az egyedüli, aki ennek valamilyen oknál fogva örült. Legalább békésen telt az idő, jót nevettünk egymás viccein. Egyszer csak Ethan az ölembe telepedett, miközben kisajátította magának a telefonomat. Aztán Chris is közelebb kúszott hozzánk, és együtt játszottak angry birds-öt. Évek óta tervezem kitörölni azt a játékot a telefonomról, de sose sikerül. Jó feszültség levezető néha, meg nem foglal sok helyet sem.

( This Is Our Song )

A délutánt pihenéssel töltöttük, mert senkinek sem volt kedve megint lemenni a partra. Ethan-t a nagybácsijára bíztam egy pár órára, hogy Lora-val is együtt tölthessek némi időt.

Késő este pedig az egész csapat elment a szirthez, mert tábortüzet készítettek.  A tüzet körbe vevő farönkökön kényelmesen elhelyezkedtünk, miközben sztorizgattunk. Ekkor már Maya-ék is jelen voltak, de nem szóltak senkihez egy szót sem. Leginkább egymással voltak elfoglalva. Chris beszerzett egy gitárt, de csak fogdosta mindvégig.

- Énekelj valamit, Eric! – Mosolygott rám Lora, de válaszul csak megráztam a fejemet. Aztán mindenki helyeselni kezdte az ötletet, így kénytelen voltam. Elkértem Christől a gitárt, és elgondolkoztam azon, hogy milyen dalt is adhatnék elő. Végül eszembe jutott egy régi film, aminek az első részében én voltam a főszereplő srác svéd szinkron hangja, de most a második részében lévő dalra kezdtem rá angolul, a This Is Our Song-ra.

Örültem, mert sokan ismerték ezt a dalt, így jó érzés volt együtt énekelni. Meglepő módon még Maya is beszállt a közös dalolászásba, akárcsak Dan. Hirtelen Zane felkérte Ashley-t táncolni, aki boldogan fogadta el a felkérést, de a legviccesebb, legfélreérthetőbb párosunk az mégis csak Jake és Chris volt. A hülyeség a két srácnál határtalan, de legalább jót nevettünk rajtuk. Most mindenki felszabadultabb volt, a sok rossz ellenére is. 

Miután a végére értem a dalnak, átadtam Chrisnek a gitárt, így ő volt soros azon, hogy játsszon valamit nekünk. 

- Eric, elrabolhatom a barátnődet egy táncra? – Nyújtotta a jobbosát Lora felé Jeremy, amire rábólintottam. A lány még nyomott egy puszit az arcomra, és csatlakozott a többiekhez. Ekkor Mays telepedett le mellém.

- Beszélhetnénk? – Tette fel a kérdést, mire elkapott a rossz előérzet. Miért érzem azt, hogy nagyon-nagyon fontos dologról akar most velem beszélgetni? Ez nem sejtet sok jót. Elmentünk sétálni, hogy kicsit távolabb lehessünk a csapattól. – Első sorban, köszönöm, hogy megmentettél! – Mosolygott rám – Másodszor pedig: Holnap megyünk vissza Londonba. 

- Tessék? – Ugrott a hangom egy oktávval feljebb. – Nem Finnországba mentek?

- Eric, kérlek, hallgass végig! – Emelte kezeit maga elé, ezért hagytam, hogy folytassa. – Felmondtam. Már nem vagyok a társaság tagja, ahogy Dan sem. Londonba költözünk, ott tartjuk meg az esküvőt is. 

- Várj! – Vágtam a szavába. – Ami azt jelenti, hogy Ethan-t is magatokkal viszitek?

- Nem akarom tőled elszakítani, erről szó se essen! Csupán csak egy kis időt kérek, amíg rendeződik minden. Utána már annyiszor veheted magadhoz, ahányszor szeretnéd. Elviheted Svédbe, bárhova. Azt már rád van bízva, mert tudom, hogy melletted biztonságban van. – Felelte halkan, én pedig ezektől a mondatoktól kissé letörtem.

( Spread A Litte Light )

- Mennyi időről lenne szó?

- Fél, talán egy év… nem tudom. – Csóválta meg a fejét, miközben visszamentünk a tábortűzhöz. A többiek viszont teljesen felszívódtak. 

- Akkor most el kéne tőle búcsúznom? – Kérdeztem halkan, amire rábólintott, én pedig a fiúra pillantottam. Vettem egy mély levegőt, majd oda mentem Ethan-höz, aki a farönkön ült.

- Chris bácsit elrabolták. – Felelte könnyedén, miközben leguggoltam elé.

- Hova vitték? – Húztam össze a szemöldökömet, ő pedig a tenger felé mutatott. – Ethan, most nagyon figyelj rám! Holnap, anyuval visszamész Londonba, de én sajnos nem mehetek veletek. Egy kis időre, távol leszünk egymástól, ezért megkérnélek valamire... – Hangom elcsuklott, bármennyire is próbáltam visszafojtani az érzelmeimet, nem ment. Én nem akartam, hogy ez így történjen. – Mindig fogadj szót anyunak, légy jó fiú. Nem szeretnék bármi rosszat hallani rólad! Tudom, hogy nem kedveled Dan-t, de próbáld meg elfogadni, mert ő mindent el fog követni azért, hogy boldog legyél, anyával együtt. Egy darabig nem fogunk találkozni, de ígérem, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot. Később pedig akkor jössz hozzám, Svédországba, amikor szeretnél. Csinálhatunk közös programokat, bármit, amit csak akarsz. – Fejeztem be a monológomat, mire legördült egy könnycsepp az arcomon. A nyakamba borult, én pedig szorosan átöleltem. Nem hiszem el, hogy ezt a szép két hetet muszáj így elrontani. Maya is a legjobbkor tud időzíteni, állandóan elcseszi a hangulatot. Eddig minden olyan jó volt, aztán hirtelen valaki elrontja a kedvünket. Köszi Mays, ez most nagyon kellett! – Szeretlek Ethan, ezt sose felejtsd el! – Bontakoztam ki az öleléséből, és elengedtem. Utána pedig visszamentem Mayshoz.

- Sajnálom. – Suttogta, amire elé léptem, és halványan elmosolyodtam.

- Csak arra kérlek, hogy ne feledkezz meg róla. Ő legyen az első… 

- Megígérem, figyelni fogok rá! – Bólintott rá, miközben átnéztem a válla fölött, ahol megpillantottam Lora-t.
- Eric… - Szólított meg, amire rákaptam a tekintetemet – Köszönök mindent! – Mosolygott rám, amit viszonoztam egy másodpercre, majd kikerültem és egyenesen Lora-hoz sétáltam. Reménykedem abban, hogy mihamarabb láthatom újra a fiamat, és talán szebb életem lesz ezek után. Most először érzem azt, hogy a jövő talán tartogat valami jót is a számomra. Persze az is lehet, hogy csak áltatom magam, de hajlandó vagyok vállalni a kockázatot!

„Úgy hiszem, hogy akkor vagy boldog, amikor megtalálod a békét magaddal. Ha visszatekintek az elmúlt évekre, sok boldog és fantasztikus emlékem van, ünnepi pillanatok. Ezek nagyon különlegesek. Persze vannak idők és olyan helyzetek, amik nem feltétlenül tetszenek, de ezek is egyaránt fontosak. Honnan tudhatod, hogy valami jó vagy rossz, vagy épp helyes vagy helytelen? Csak a döntésektől függ. A döntések azt jelentik, hogy a kockának két oldala van, és szinte soha nem lehetünk száz százalék biztosak benne, hogy jól döntöttünk-e. Néha a rossz döntés is lehet hasznos lecke, hiszen akkor sokkal jobban fogod értékelni a jó időket és jó döntéseket.”

( Love Is Callin' )

~ Négy évvel később. Június 21. Svédország, Stockholm~

- Szerintem ez így nem lesz jó! A szöveggel van probléma. – Lépett ki a stúdióból Chris, aztán pedig lehuppant a kanapéra. Egyetértően bólintottam, miközben a kezembe vettem a dalszöveges papírt, egy ceruzát, és egy radírt.

- Az első versszak nem jó? – Tettem fel a kérdést, amire válaszul amolyan hümmögést kaptam. 

- Amíg átírod, lefutok az automatához. Kérsz valamit? – Megcsóváltam a fejemet, Chris pedig elviharzott. Igen, ismét stúdióba vonultam, de ezúttal nem én vagyok a popsztár, hanem Chris Owen, aki énekesi babérokra tört még tavaly. Én írom neki a dalokat, segítek a show bizniszben helytállni.  Úgy tűnik, Európában sikerült feltörekednie, de Ő leginkább Amerikát akarja meghódítani. Hát arra még sajnos várnia kell, de annak is eljön majd az ideje. – Kiradíroztam az első mondatot, és átírtam valami másra. Egy fokkal jobb volt, de még mindig nem tökéletes. Ekkor nyílt az ajtó, amire odakaptam a fejemet.

- Apa! – Rohant be Ethan, átölelt, majd leült a mellettem lévő székre. – Chris mondta, hogy itt leszel. Nem kéne az automatához engedned, mert megveszi az összes csokoládét. – Elnevettem magamat, és hátradőltem a székemben.

- Mond csak, hogy jöttél ide? Úgy volt, hogy otthon találkozunk! – Komolyodtam el hirtelen, összehúzott szemöldökkel.

- Anya hozott ide. – Adta meg a tömör válaszát. – Akadt egy kis dolga, de azt mondta, hogy később csatlakozik hozzánk. 

- Kértek csokit? – Lépett be a kis helységbe Chris, miközben egy mogyorós csokoládét majszolt. Mindketten megcsóváltuk a fejünket, amire a srác vállat vont. Átadtam neki a papírt, vetett rá egy pillantást, majd bevonult a stúdióba. Egy óra elteltével összehoztunk egy sláger gyanús dalt, ezért felfüggesztettük egy kis időre a munkát. Chris is hazament, csak úgy, mint mi. Ethan út közben mesélt arról, hogy mik történtek Londonba, milyen lett a bizonyítványa az iskolában, meg egyéb dolgokról. Mikor hazaértünk, és még mielőtt átléptük volna a küszöböt, megtorpantam.

- Majd szeretnék neked valakit bemutatni. – Kacsintottam a fiúra vigyorogva, majd szélesre tártam az ajtót, és előre engedtem. Magam mögött becsuktam, majd utam rögtön a konyhába vezetett, ahol megpillantottam Lora-t, miközben mosogatott. Mögé settenkedtem, kezeimet pedig a dereka köré fontam.

- Szia! – Suttogtam a fülébe, amire elzárta a csapot, és felém fordult mosolyogva.

- Szia! – Közelebb hajolt, és hosszasan megcsókolt, én pedig játékosan beleharaptam az alsó ajkába.

- Khm… - Köszörülte meg a torkát Ethan, amire szétrebbentünk, és én lehajtottam a fejemet. Hagytam, hogy Lora jól megölelgesse Ethan-t. – Apa, be akartál valakit mutatni!

- Hát persze! –Lora-ra pillantottam, aki erre rábólintott, eltűnt egy pillanatra majd visszatért az egyik legféltettebb kincsemmel. – Ethan, bemutatom a kistestvéredet. – Pár másodpercre lefagyott, aztán hirtelen felém fordult.

- Megtanítom majd gördeszkázni, focizni, köpő csövezni.

- Lány. – Vágtam a szavába, és elkomorodott.

- Lány… Lány?! Nem fogok vele barbizni!

( Top Of The World )

EPILÓGUS:

Miután felolvastam a fejezet utolsó sorait, becsuktam a könyvet, és mosolyogva pillantottam fel a kis közönségemre, akik tapsolni kezdtek. Jó érzés töltött el, hogy sikeresen megírtam egy könyvet, minek tetejében még szerettek is az emberek. Valaha felül fogom múlni ezt a csodálatos történetet? Reménykedem benne. Nekem a célom mindig is az volt, hogy olyan boldoggá tehessem az embereket, mint magamat írás közben. A visszajelzések alapján úgy vettem észre, hogy ezt sikerült elérnem. 

- Vanity! – Állt fel egy idős hölgy, kezében a könyvemmel. – Miért hozta vissza Chris-t a harmadik évadba? – Tette fel a kérdését, magamban pedig jól átgondoltam a válaszomat. Nem árulhatom el, hogy megtestesítője is szerepet játszott a döntésemben, vagyis Musso!

- Bár az első évadban rossz karaktert alakított, úgy éreztem, azzal, hogy visszahozom őt a történetbe, nagy csavart adnék az évadnak. Ahogy Eric is mindig említette, mindenki kap egy második esélyt, és a mi Chris-ünk jó fiúvá vált. Nem mellesleg most az utolsó fejezetben megismerhettük egy igazán szeretni való, aranyos oldalát is. Ez így volt jó! – Feleltem könnyedén, miközben a nő bólintott, és leült. Aztán következett a következő kérdés.

- Miért döntött úgy, hogy Maya-t és Eric-et szétszedi? 

- Eleget szenvedtek már egymásért a két évad során. Úgy voltam vele, hogy mindkettőjüknek jobb lesz így. – Adtam meg a válaszomat.

- Hallottunk pletykákat, miszerint egy új történeten dolgozik. Esetleg elárulna róla valamit? – Lépett előrébb egy férfi, amire egyetértően rábólintottam.

- Valóban igazak a pletykák. Az új sztori el fog térni a mostanitól, de állíthatom, hogy lesz olyan izgalmas, mint ez. – Emeltem fel szemmagasságig a kezemben lévő könyvet egy pillanatra, majd visszahelyeztem az ölembe.

- Jeremy-t miért hozta be a történetbe? – Kaptam a következő frappáns kérdést.

- Ha őt nem jelentettem volna meg, ki szabotálta volna az Eurovíziót? – Tártam szét a karomat, amire a kérdést feltevő hölgy elnevette magát. 

- Miért csinált Maya-ból rossz karaktert? – Kérdezte egy tizenéves lány, kérdése hallatán vettem egy mély levegőt.

- Mert így most a bátyja tökéletes ellentétje lett. – Feleltem vigyorogva, amire mindenki felnevetett. – Nem, igazából, nem nagyon tudok erre választ adni. Ezt adta a gép. – Bólintottam rá, a lány pedig elmosolyodott. 

- És miért kezdte el írni ezt a történetet, mi ihlette meg? – Tette fel ugyan az a lány a kérdést.

- A sztorit nagyon sok minden ihlette meg. Filmek, dalok és helyszínek egyaránt. Az első évad írásánál odáig voltam Párizsért, és a krimi történetekért. Ugyan ez köszön vissza a „Ha elbukom, magammal rántalak”-ban is. A második évad első felét, a „The Lost World”- öt egyáltalán nem emlékszem, hogyan találtam ki, ahogy a második részét sem. Ezek csak úgy jöttek, de annyira nem lett rossz összeségében. A harmadik évadot, a „Stay Strong”-ot ügynökös filmek ihlették, köztük a Mission Impossible. Szerepet játszott még az „Imagine” videoklipje is. Miért kezdtem el írni? Mert szeretek írni, és ez jó előre lépés volt.

- Vanity, még egy utolsó kérdés! Fogja még valaha folytatni a könyvet? – Kérdésére, szélesen elmosolyodtam.

- Talán majd egyszer…..

THE END.