25. Fejezet~ Az álom elveszett....

/Maya szemszöge/

Mikor bementünk, egy hatalmas terem tárult elénk. Mindenhol kincsek, arannyal borított kütyük, és minden, amit az ember fel sem tud fogni. Nem tud hinni a szemének. Ahogy most, én sem. Több száz évig itt volt, és senki nem tudta. Bár lehet megpróbálták megkeresni, de úgy látszik, nem jutottak semmire. És most mi igen. Még egy patak szerűség is volt. Végig folyt a termen, ezzel megaranyozva a hely csodálatosságát és szépségét. Még a többiek kutakodtak, én csak végig vezettem a tekintetem minden egyes helyen. Majd megéreztem, hogy valaki mögém lép, és a fülemhez hajol, szinte már érezve a leheletét.
~ Honnan tudtad, ezeket? ~ Fordultam meg, hogy vele szemben lehessek, majd karjaimat összefontam magam előtt.
~ Még elvoltál azon a kis időn, tanulmányoztam a térképet, és sok mindent megfejtettem. ~ Vágtam rá a gyors válaszomat, amivel nem kicsit leptem meg az illetőt.
~ És az üzenet? ~ Kíváncsiskodott továbbra is.
~ Volt a zsebedben egy chip. Feltörtük a tűzfalát, és a keresésedbe kezdett. Mivel volt a közeledben valami, felvette vele a kapcsolatot, és így tudtam neked írni egy rövid üzenetet. És te honnan tudtad, hogy a csatorna a megoldás?
~ Te meg erre nem jöttél rá, még ez is rajta volt a térképen. Kendra fejtette meg, hogy a folyó alatti alagútban van, ahol a csatornán keresztül jutsz le. Az más kérdés, hogyan találod meg az alagutat. Hiszen a falon lévő szimbólum jelezte, hol lehetne átjutni. Az volt a megoldás.
~ Már csak egy kérdésem van! ~ Kezdtem volna bele, de tudtam, nem fog egyenes választ adni. De én mégis tudni akarom a választ. Az igazságot…
~ Miért? Történnie kellett valaminek a múltban, ahhoz, hogy idáig eljuss. ~ Elgondolkozott egy pillanatra, majd szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki rajta egy hang sem. Nem tudott megszólalni. Nem tudott mit mondani a kérdésemre. Megcsóváltam a fejem, és újra ránéztem.
~ Minden szempár mögött egy ismeretlen emberi múlt rejtőzik. Miért akarod oly annyira tudni Mays? ~ Megint kezdi, a hülye bölcselkedését. Felnevettem, és újra megráztam a fejem.
~ Nem kell mindent tudni. Nem kell bolygatni a múltat. Nem kell beleütni az orrunkat olyasvalamibe, ami nem ránk tartozik. ~ Lépett mellém Chris. A másik idióta barom.
~ Csak kotródj Chris arrébb. ~ Szinte már köptem neki a szavakat, a magam flegma stílusomban.
~ Nézzétek, mindenféle kincs van itt. ~ Kiabált Riley a terem másik végéből. Megforgattam a szemem, majd kérdőn néztem mind két fiúra.
~ Most meg mi van? ~ Kérdezte Chris.
~ Marakodjatok meg a kristályon, és húzzunk. ~ Sétáltam oda Rileyhoz, és kezdtem el vele beszélgetni, persze halkan, hogy Eric és Chris véletlenül se hallja. Bár ők most el voltak azzal foglalva, hogy keresik azt az átkozott kristályt.
~ Miért kell az a kristály? ~ Kezdtem el gondolkozni hangosan. De persze, Riley válaszolt rá.
~ Azt mondják, hogy az a kristály, valóra váltja egy kívánságod.
~ És Ericnek milyen kívánságra kell? ~ Meg sem vártam, míg befejezi, vágtam a szavába. Nem válaszolt, de folytatta a mondandóját.
~ Nem tudom, mi Eric kívánsága. De ez élete nem volt csodás soha sem, mint te az elképzeled. Borzalmas dolgokon ment keresztül. Majdnem az egész családját elveszítette.
~ Tényleg? ~ Próbáltam hirtelen átérezni a dolgokat, de valamiért nem ment. Fel sem fogtam a hallottakat.
~ És tudod ki az oka ennek? ~ Megcsóváltam a fejem, ő pedig válaszként Chris felé biccentett a fejével.
~ Ez most komoly? ~ Hitetlenkedtem. Nagyjából összeállt így a kép, bár néhány dolog még homályos volt, mégis megtaláltam az összefüggést.

Legalább fél óráig csend volt, nem szólt senki semmit. Már halálra untam magam. Még ilyen helyzetekben is képes vagyok unatkozni, de ez megszokott tőlem. Így hát úgy döntöttem, leülök az lépcsőfokra, és ott nézem ki a fejemből. De mint mindig, most is akkor indulnak el az események pörgése, mikor leülök.
~ Gyertek ide! ~ Hívott oda minket Eric az egyik kis „kincs” dombhoz. Egy csomó dolgot elkezdett maga mögé dobálni. Értetlenül néztem, ahogy minden egyes dolgot eldobja.
~ Esetleg ez a láda rejti? ~ Tette fel a kérdést, de inkább csak hangosan gondolkozott. Vállat vontam, és hangot is adtam a nem tudatomnak.
~ Nem tudom. Tán próbáld meg kinyitni. ~ Adtam az ötletet.
~ Lehet, nem is ebben a dobozban van. ~ Húzta el a szája szélét Chris.
~ Ebben kell lennie. Csak attól félek, hogy ha kiveszem belőle a kristályt, akkor valamilyen következménye lesz. Ebben 100%-ig biztos vagyok! ~ Mondta minden tudóan. Megpróbálta elmozdítani a helyéről a kis ládát, de az viszont, nem akart megmozdulni.
~ Ezzel nem érsz semmit. ~ Mondtam teljes nyugodtsággal.
~ Hogyan nyitjuk ki? ~ Kérdezte Chris. Elővettem a térképet, és elkezdtem nézegetni, reménykedve abban, hogy találok megoldást, de nem találtam.
~ Nem tudom. Nem ír semmit, a kinyitásáról. Várjunk csak…. ~ Gondolkoztam el egy másodpercre.
~ Mi az? ~ Lépett elém Eric.
~ Mi van akkor, ha a kulcs, amivel bejöttünk, nem-e nyitja a ládát is?
~ Egy próbát megér. ~ Indult el Chris a kulcsért, amit a zárban hagytunk. Sietve visszatért és oda adta a kulcsot Ericnek, aki bizonytalanul vette el tőle. Egy nagy levegőt vett, és a kis zárba helyezte a kulcsot, majd elfordította.

Kattant a zár, tehát, igazam volt. Felnyitották, és ott volt. Percekig bámulták a fiúk, majd Riley megszólalt.
~ Ezért az ócska kristályért, ami hasonlít egy sima, egyszerű kőre. Ezért jöttünk idáig, és folyt a harc?
~ Dehogy is hasonlít Riley, nézd meg jobban. És a harc továbbra is folyik. ~ Állt fel Eric, és hátrált meg pár lépést. De nem várt fordulat történt. Chris hirtelen kivette a kristályt a helyéről, és pisztolyt rántott.
~ Ti, szépen itt maradtok. ~ Nem mozdultunk, csak mindenki összenézett. Majd hirtelen, földrengés szerű folyamat vette kezdetét. A föld, remegni kezdett.
~ Ezt te sem gondoltad komolyan? ~ Emelte fel a két kezét Eric, és vonta kérdőre Christ.
~ Azt hitted, hagyom, hogy elsétálj a húgommal, és a kristállyal, ami teljesíti egy kívánságomat? Mert ha igen, nagyon tévedsz. Igen, megöltem a szüleidet. Ezt akartad hallani? Egyedül maradtál Eric, nincs senkid. ~ Kétségbeesetten lestem Eric felé, akiről azt hittem, elveszíti önuralmát, de nem így történt. A maga ura maradt.
~ Nincs egyedül Chris. ~Ahogy kimondtam, mindenki rám nézett. ~ Itt vagyok neki én. És még Riley is itt van. Nem vagy egyedül Eric. ~ Szegeztem neki a szavakat, amin egy kicsit elmosolyodott. Majd újra remegni kezdett a föld.
~ Chris, kérlek! ~ Kérleltem, hát ha megenyhül a szíve, de csak a fejét kapkodtam hol ide, hol oda. Ő maga sem tudtam, mit csináljon.

Hirtelen meg akarta húzni a ravaszt, és én azt ~ de Riley is~ azt hitte, hogy Ericet lőtte le, ugyan is elsült egy pisztoly, de nem Chrisé. Eric magára nézett, de sehol semmi. Chris leejtette a kristályt, és a hasához kapott, majd a földre rogyott.
Az ajtó felé néztünk. és Kendra állt ott, egy pisztollyal a kezében.
~ Te? ~ Kérdeztük mindhárman.
~ Meneküljünk… ~ Elkezdtek omlani a falak, ahol a víz áradni kezdett belőle….