2012. május 16., szerda

28.Fejezet~ Behind The Scenes

Sziasztok!
Sajnálom és sajnálom késésemet. De itt vagyok úgy hogy nem rizsázok ;) Amúgy, az első számot érdemes másodszorra is elindítani :))
Hibáákért boocsánat..siettem :)
Kellemes Olvasást!



( Hotter Than Fire )

2 héttel később. Mallorca, Spanyolország
/Taya/

Egy visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam Eric Saade-tól. Sosem voltam a rajongója, sosem szerettem a srácot, hiszen annyira beképzeltnek tűnt számomra. Aki azt hiszi, hogy mindent megkaphat, ha csettint egyet az ujjával. De nagy lehetőséget kínált nekem és tehetségesnek is nevezett. Ezt vissza lehetne utasítani? Nem!  Ahogy a táncpróbák alatt jobban megismertem, rájöttem, hogy nagyot tévedtem. Egy nagyon kedves, humoros, odaadó srác.  Na meg persze belé is szorult ám tehetség! Nem is kevés…
De viszont őrült ötletei vannak, és amit a fejébe vesz, azt véghez is viszi. Legutóbbi ötlete az volt, hogy a videoklipjét ne Svédországban forgassuk le, hanem Spanyolországban. Ugyan is az Opel Sverige-vel leszerződtetett és egy versenyt hirdetett meg. Ehhez akarnak reklámfilmet forgatni, és helyszínül Mallorca-t jelölték ki. Saade úgy gondolta, hogy akkor már a videoklipjét is ott forgatná le. Így az egész Team Saade oda utazott. A probléma ott kezdődött, hogy az a lány, akit felkért, hogy szerepeljen a Backseat videóban, nem fogadta el az ajánlatot. Innen változott a terv, és Eric meggondolta magát. Újabb intézkedések és tárgyalások folytak le, és elhatározták, hogy akkor a Hotter Than Fire dalból lesz videó, amit az amerikai rapperrel készített. Ezért új koreográfiát kellett megtanulnunk kemény egy nap alatt. A forgatás viszont két naposra húzódott. Első nap a Faster Than Saade-t és a klip raktár jeleneteit vették fel, második nap pedig egy műtermet készítettek ahol a mi részeinket vettük fel. A felvételeknél Eric barátnője is jelen volt, akivel nagyon hamar összebarátkoztam. Ez a srác nagyon szerencsés, hogy egy ilyen szép és okos lányt nevezhet a barátnőjének. Na meg persze Maya sem panaszkodhat Eric miatt. Tökéletes páros! A legviccesebb az volt, mikor az első forgatási napon megkért, hogy mutassak neki néhány tánclépést. Tök jól elszórakoztunk, nevetgéltünk, és eljutott a tudatomig, hogy a táncban ő is tehetséges. Nem is értem miért nem táncol…  Ha gyakorolná, akár profi táncos is válthatna belőle. Nekem ez életcélom is! Persze a kis akciónkat Eric is figyelemmel kísérte, és néha látván minket elgondolkozott valamin. Csak azt nem tudom, min… De úgy érzem, egyszer úgy is meg fogjuk tudni és azt meglepetés szerűen.

/Maya szemszöge/

Elutasítottam Eric felkérést. Én nem akarok videóklipben szerepelni, nem mellesleg nem is akármilyen klipben. És még Ben sem örülne neki, ha látna egy ilyen videóban. Maradok a jó kislány szerepemnél, és inkább a kamera mögött leszek. Ott jó helyen vagyok! Bár meglepődtem azon, hogy Eric egyáltalán nem volt mérges mikor nemet mondtam neki. Újabb terve támadt és azt sikerült is megvalósítania. Mikor elmesélte, hogy Spanyolországba megy forgatni, kicsit megijedtem. Hogy miért? Más féltékenységnek nevezné, én pedig féltésnek. De tisztában vagyok vele, hogy a többieknek van igazuk… életre kelt bennem a féltékenység. Hiszen két új táncosa van, név szerint Taya és Marie. Mi van, ha bepróbálkoznak Ericnél? Bármi balul sülhetett volna el. De csak én vagyok olyan paranoiás, hogy ilyenekre gondolok. De a meglepetés számomra az volt, mikor Eric megkérdezte, hogy nincs e kedvem vele tartani. Gondolkozás nélkül mondtam neki igent, aminek nagyon örült. Ben már kevésbé repdesett az örömtől, de faggatózás nélkül rábólintott és elengedett. Végülis azért hozott el Svédországba, hogy kicsit éljem az életemet, és éppen azt teszem. Nem szabhat meg dolgokat. És azt nagyra értékelem tőle!
~ Mays, nagyon elbambultál… ~ Lengette meg előttem a kezét Eric, és érdeklődve fürkészte az arcomat.
~ Csak elgondolkoztam. ~ Mosolyogtam rá, és viszonozta ugyan ezt. Tekintetem a hajára tévedt, ugyan is az elutazás előtt fodrásznál volt, és muszáj voltam kicsit szívni a vérét vele. ~ Amúgy mondtam már, hogy nem tetszik a hajad? ~ Görbítettem le a számat és szomorúan néztem rá, mint aki sajnálja előbbi kijelentését.
~ Ha..ha..ez..~ Játszotta el, hogy nem kap levegőt, és a szívéhez kapott. ~ Ez… ~ nyelt egy nagyot. ~ nagyon fájt! ~Nyögte és a távolba nézett drámaian. Elnevettem magamat látványán és megöleltem.
~ Jó színész vagy! ~ Jegyeztem meg amire eltolt magától. Éppen szólásra nyitotta volna a száját, de valaki gyorsabb volt nála.
~ Eric, folytassuk a forgatást! ~Kiabálta el magát egy operatőr.  A srác előkapta a zsebéből a napszemüvegjét is felvette. Hátat fordított és tett két lépést előre majd megtorpant és visszafordult.
~ Szükségem van egy kis erőre! ~ Felelte és ajkát az enyémre tapasztotta. De az az igazi csók most elmaradt, ugyan is Ericet sürgették a felvétel miatt. Leültem a rendező mellett levő székre. A felvételt egy video monitoron keresztül nézhettem, ami összeköttetésben állt a kamerával. Eric elfoglalta a helyét középen a táncosokkal egyetemben. A rendező asszisztense elkiáltotta, hogy „Tessék!” , majd az a csapóval csapott egyet a forgatási kép előtt. Minden elsötétült, és felvillantak a fények és a zene is elindult. Eric táncmozdulatai ámulatba ejtőek voltak számomra, és én örültem neki, hogy még párszor újra kellett venni egy jelenetet, mert több ideig élvezhettem a látványát. Úgy érzem ez a videóklip tarolni fog mindenhol. Egyszerre szexi, csodálatos és még sorolhatnám a pozitívabbnál pozitívabb jellemzőket. Kétségek kívűl nagyon jó barátságban lettem Taya-val, Edinnel és Alex-el..csak Marie-vel nem. Valamiért messze áll a szívemtől. Talán ha két szót váltottunk, többet nem. Valamiért unszimpatikus a lány, de hogy miért, az még számomra is kérdéses. – Elmélkedésemből Eric menedzsere, Thomas rázott ki. Hozott egy széket, leült mellém és egy kávés poharat nyújtott felém. Hálásan bólintottam és elvettem tőle a még forró italt. A rendező felkiáltott, hogy elég, amire felkaptam a fejemet. Tom felugrott a helyéről és Erichez sétált. A srác kissé feszülté vált, keze ökölbe szorult. Nem tudtam mire vélni hirtelen változott hangulatát, de végül arra jutottak, hogy újra veszik a jelenetet. Ami már persze sokkal jobban sikerült. Ezek után szünet nélkül két órán keresztül folyamatosan forgattak, én pedig csak néztem. Mikor már kissé untam az ülést kimentem a friss levegőre, és úgy döntöttem, ha már nincs itt Ben akkor rágyújtok egy cigarettára. Amiről nem tud, az neki nem fáj.
~ Nem tudtam miért menekültél el… ~ Szólalt meg egy hang a hátam mögött, és hirtelen megpendültem a tengelyem körül.
~ Nem menekültem el! Csak untam az ülést… ~ Vontam vállat, amire a srác elém lépett.
~ Végeztünk amúgy. Este indulunk vissza Svédországba! ~ Simított végig a karomon és rám emelte barna íriszét. Rábólintottam, és újabb gonoszság jutott az eszembe. Hogy én menyire élvezem ezt…
~ Honnan szerezted ezt a szakadt fehér mellényt? Borzasztó… ~ Húztam össze a szemöldökömet, Eric pedig összeszorította a száját.
~ Ma már negyedszer sértettél meg. Számon tartom! ~ Kopogtatta meg az ujjával a fejét, és beleharaptam alsó ajkamba.
~ A szádon? ~ Kérdeztem vissza, amire felnevetett. ~ Amúgy nem is négyszer… ~ Gondolkoztam el és közelebb hajolt, arcomtól pár milliméterre.
~ Akkor kétszer, mit számít az? ~ Nézett velem farkasszemet. Próbáltam komoly lenni és nem elveszteni a kis játékát, de sajnos elnevettem magamat.
~ Még nincs vége a napnak! ~ Kacsintottam rá és egy puszit nyomott a számra. A csapat elkezdett pakolni, míg Ericcel elmentünk egy kicsit sétálni a környéken. Iszonyat csendes, de legalább kellemes. Folyamatosan olyan érzésem volt, mint ha figyelnének, pedig rajtunk kívül senki nem volt ott. Eric szerint kicsit paranoiássá váltam, pedig ez nem igaz. Hirtelen megtorpantam és lassú mozdulattal megfordultam. Az érzéseim nem hazudtak…
~ Sziasztok! ~ Köszöntött a kissé kócos, barna hajú fiú.
~ Zane? ~ Csillant fel Ericben a felismerés jele és ellépett mellőlem. A fiú rábólintott és közelebb jött hozzánk.
~ Ahogy mondod! ~ Bólintott rá helyeslően.
~ Mit keresel itt? ~ Tette fel rögtön az első kérdést Eric. Teljesen meglepődött, ahogy én is.
~ Szívesen regélnék órákon keresztül, hidd el! De nincs időm sajnos. Maya-val szeretnék beszélni! ~ Mutatott rám, és a vér is meghűlt az ereimben a nevem hallatán. A szívem gyorsabban kezdett verni, és nehezebben vettem levegőt is.
~ Miért?
~ Nyugi Eric!.. ~ Néztem rá és biccentettem a távolba. Értette a célzást és megcsóválta a fejét.
~ Addig elintézek egy telefont! ~ Adott egy puszit az arcomra és elsétált. Zane felé fordultam és kíváncsian vártam a magyarázatát.
~ Hazalátogatásom után Finnországba mentem, mert ugyan úgy engem is felkerestek, mint én téged. Finnországban van egy titkos csoport, mely a bűn megelőzés érdekében jött létre. Ügynököket keresnek, akiket úgy gondolnak, megfelelőek a feladatra. Már én is a társaság tagja vagyok, mert én elvállaltam. Gondolom, rég hallottál Riley barátodról is… Vele is ugyan ez a helyzet, nem mellesleg ő is elfogadta az ajánlatot. Ezért nem szólt nektek semmit a hollétéről és nem adott életjelet magáról. Kimondom, nem kerülgetem a forró kását… ~ Tartott egy pár másodperces szünetet. ~ Szükségünk van rád Mays! Tökéletes kém lenne belőled. ~ Fejezte be a monológját és egy férfi sétált mellé. Barna hajú, kék szemű szépfiú… Átnéztem a válla fölött, ahol megpillantottam Ericet, aki még mindig telefonált, és néha-néha rám nézett.  ~ Tudom, hogy sokk-ként ért. És lehet, hogy a következő kijelentésem után megutálsz, de tudnod kell! Látomásom volt a jövőddel illetően. Már nagyon régóta nem volt ilyen és most ahogy megtudtam, hogy téged kell megkeresnem, felvillant valami. Az leszel, aki valójában akartál mindig is lenni és az életed hamarosan hatalmas fordulatot vesz. Eltűnnek a régi emlékek, régi barátok. Egy új élet, egy új partner. Bár most még nem akarod, ez lesz a sorsod. Meg fogod ízlelni a Saade mentes életet… ~ Elhalkult és elhúzta a szája szélét. ~ Sajnálom! ~ Fogta magát a barátjával együtt és eltűntek a szemem elől. Feleszmélni se volt időm.. Emésztettek az előbb hallottak és a szemeim könnybe lábadtak. Nem értettem semmit és nem is akartam egy szót sem elhinni. Zihálva vettem a levegőt és Eric egyből felém indult. Hátat fordítottam neki, de őt ezt nem érdekelte. Elém lépett és az állam alá nyúlt, hogy a szemébe nézhessek.


~ Szívem, mi történt? ~ Megráztam a fejemet és utat adtam a könnyeimnek. Magához húzott és szorosan megölelt.
~ Én ezt nem akarom… ~ Szipogtam, és elhallgattatott.

/Eric/

Hogy Zane mit mondott neki, fogalmam sincs. Valamit biztos, hiszen akkor nem áztatná az egereket. De jobbnak láttam azt, ha most nem kérdezősködöm róla. Visszamentünk a szállásra és összecsomagoltunk. Este hétkor indult a gép, és következő nap estéjén érkezett meg Stockholmba. A kocsival a reptértől nem messze parkoltam le, így nem kellett sokat sétálni. Elköszöntünk a többiektől és útnak indultunk. Elméletileg úgy volt megbeszélve, hogy Mays nálam alszik, de úgy döntöttem, inkább haza viszem a nagybátyához.

/Ben/

Idegesen mászkáltam fel-alá, ugyan is Maya nem telefonált. Nem tudom, mi van vele. Jól van vagy esetleg baja esett? Fogalmam sincs, de szörnyen rossz érzés.
~ Nyugodj meg Ben! Eric vele van, nincs semmi baja! ~ Nyugtatott meg Tina az asztalnál ülve, de egy kicsit sem lettem nyugodtabb. Ellenkezőleg…
~ És mi van ha nincs? Én felelek érte, szinte már a lányomnak tekintem nem az unokahúgomnak…. ~ Nem tudtam folytatni, mert a csengő közbe avatkozott. Az ajtóhoz siettem és feltéptem azt. Kellemes meglepés ért. Eric állt az ajtóban, karjában Maya-val, aki békésen szuszogott. Egy hatalmas kő esett le a szívemről és szélesebbre tártam az ajtót.
~ Emelet, első ajtó balra! ~ Felmentünk és a srác óvatosan az ágyra helyezte a lányt, és mikor el akart hajolni, Mays nem engedte el.
~ Maradj itt velem…. ~ Most legyek szigorú szülő, és küldjem el a fiút vagy legyek jó szülő és hagyjam, hogy Eric itt aludjon? Nagy dilemma…
~ Nem lehet Mays! Ben biztos nem örülne nekem… ~ Borzalmasan morog az orra alatt. A gond az, hogy hallottam! Francba…
~ Nyugodtan itt aludhatsz! De, egy feltétellel! ~ Mutogattam fenyegetően az ujjammal. Eric kíváncsian nézett vissza rám. ~ Nyitva lesz az ajtó. ~ Feleltem és leballagtam a nappaliba….
(és íme a végeredmény ;) )

6 megjegyzés:

  1. Szia! :D
    Semmi gond a késéssel,azt hiszem megérte várni... :D
    Na,szóval: drága Maya,most már én megyek oda és verem ki a kezéből azt a rohadt cigit! fu! :P Basszus, most Zane... áh, Saade mentes élet. én nem tudom elképzelni. :(
    A videóklip az csodás! (Még mindig! :D)
    És Ben bácsi, hadd csukják már be az ajtót! Nem lesz ott semmi! :DD
    Najó,ez a Saade mentes élet nekem nem tetszik! :P Zane szívódj fel a kémes cuccaiddal együtt! :P Na! :D
    Várom a folytatást, és ha Mays továbbra is dohányozni mer, bemászok a történetbe és elveszem tőle! :P :D
    Puszi: Anna Love ♥

    VálaszTörlés
  2. Szia :)
    Először is had kezdjem hogy mennyire örülök hogy Molly számát választottad :D Imádom <3
    Másodszor.. Én nem akarom hogy az a "látomás" vagy mi igaz legyen :( azt hittem végre nyugi lehet :( Erre.. muszáj volt Zane-nek felbukkannia? :@ És mi az hogy Saade mentes élet? Abba én is bele halnék nem csak Mays...
    Nagyon tetszett ahogy leírtad a klipet ;) És hogy mennyire jól sikerült :D Klasszisokkal jobb mint az előző.. és Eric mennyire jól néz ki benne *-* :D
    Ben..Ben..Ben.. a maradjon nyitva az ajtó kijelentésével mégjobban a szívembe véste magát :D Imádom ezt a fazont XD
    Várom a folytatást.. :D
    pusziii Roxiii
    ajj..szegény Mays :(

    VálaszTörlés
  3. Sziia! :)
    Ezekszerint borzalmasan ítéltem meg Taya-t. Eddig arra gondoltam, hogyha most lesznek Eric táncosai Marie-vel, akkor majd be akarnak próbálkozni. De most, hogy olvashattam Taya szemszögét is, hog összebarátkoztak Maya-val, kezdem megkedvelni. :) Marie... még most sem szimpatikus. Nem tudom, miért. Talán addig, amíg nem fogom olvasni az ő szemszögét is. Ha semmi szándéka nincs Eric-kel, akkor rendben van, de így... kétségeim támadtak. maya vigyázz a pasidra!!! :)
    A klipbeli fehér mellény valóban nagyon rossz, mintha megjárta volna a kutyák száját, és pár autó is átment volna rajta. Csövesebb stílust nem tudtál volna képviselni, Eric? :D
    Zane mit keres ott? :O És mi az, hogy süksége van Maya-ra?? Neeem, nem lehet. Maya nem megy sehova, hanem szépen ott marad a kis fenekén, Eric mellett. :D
    És Ben bácsi, így jobban szeretlek. Engedd meg a gyerekeknek, hogy kibontakozzon a szeremük. Hagy aludjanak egy ágyban, é csukd be az ajtót, oké? :D Köszönöm, köszönöm. :Ö
    Várom a következő részt! :)
    Csók <3

    VálaszTörlés
  4. Sziaa! :))
    Fantasztikus lett a fejezet! :D
    Örültem a Taya szemszögnek, habár úgy veszem észre, hogy nem lesz nagyon sok szerepe, mégis tiszta vizet önthettünk vele kapcsolatban a pohárba. :)
    Most igazság szerint a forgatásról nem szeretnék beszélni, mert ennél fontosabb dolgok is történtek. Viszont tudod min csodálkoztam? :D Hol van a szemüveg törés? :P Azt hittem, hogy azt belerakod... :D A csipkelődések tetszettek, és teljes mértékben kimondtad az igazságot, néha nagyon rossz ízlés jut Ericnek. :$ :D
    Most azon filóztam egy kis ideig, hogy Mays-nek sikerült-e rágyújtania, vagy sem? Nem bánnám, ha ténylegesen leszokna erről az egészségtelen szokásról.
    Majd a séta során jött a sokk, ugye nagyjából tudtam már róla, mégis meglepetésszerűen arcon csapott. Tudom, hogy Mays nagyon fog rajta gondolkodni, mégis el fogja fogadni, de félni fog, hogy tényleg elveszíti majd Ericet. Kíváncsi vagyok, hogyan képzeled el ezt a Saade mentes életet. Miért vagy ilyen csalafinta, hogy elrejted a történetedben a személyeket? Vajon ki lehet az a szépfiú? *-* :P
    Ben a kedvenc, na jó, lehet, hogy csak azért, mert olyan, mint Robert, de akkor is... :D
    Nagyon várom a folytatást, imádtam a fejezetet! ;)
    Kisses&Hugs♥

    VálaszTörlés
  5. Szia Vanity! :)
    Elolvastam a fejezeteket, amikről lemaradtam és egy szót tudok mondani rá: ÁLLAT!!! :D nagyon tetszettek, úgyhogy ez most egy ilyen összegző komi az elmúlt 4 fejiről. Nagyon jól viszed a szálakat és bonyolítod a helyzetet, ahogy azt már megszokhattuk tőled. Ben utolsó mondata lett a kedvencem: "Maradhatsz, de nyitva lesz az ajtó!!" xD pedig, ha Ben tudná, amit nem tud! Ó jaj! :D de mi ez a Saade-mentes élet?? meg az a barna hajú, kék szemű szépfiú?? nem tetszik ez nekem...remélem igyekszel a következő fejezettel, mert a komik már megvannak! :D
    Puszik! Lauren :)

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok! :)
    Ígéretemhez híven, ime a válaszaim:

    @AnnaLove Sziaa! :) Megnyugodtam, hogy elnéztétek a késésemet! Maya lefog szokni a cigiról..nem kínzom ezzel a rossz szokással tovább :P És hogy miért fogja letenni...hm, az maradjon még titok :P Szerintem is csodálatos a klip :P :DD Nem volt ott semmi, majd egyszer lesz.. és nem ott :DDD Zane nem fog egy hamar eltűnni, erre ne is számíts :P Beleírjalak?:$ haha :DD
    Köszönöm hogy írtál, ismét elsőként :)
    Ölel, Vanity

    @roxii Szia! :) Én is imádom, akár csak az egész albumát..egyszerűen fantasztikus lett :DD Nagy kedvenc a Kill This Love, This Party, A Little Forfiveness :) A látomással kapcsolatban..még nem mondhatok semmit :\ Ez..befog következni...
    Egyetértek, íígy nekem is jobban tetszik a klip :) De az a ruha.. borzalmas :D A folytatást már olvashatod :) És továbbra is várom a véleményedet :P
    Ölel, Vanity

    @Sziszaa Szia! :) Taya csak is pozitív karakter..nem akar ő rosszat :) Marie szemszög nem lesz..őt felejtsd el :DDD Ne legyenek kétségeid.. :)
    Teljesen egyetértek..az a mellény nekem sem tetszik :D De..azért Eric jól néz ki benne ettől függetlenül :P Zane felbukkanása csak port fog kavarni.. és sajnos nem marad túl sokáig Eric mellett... :D
    köszönöm hogy írtál :))
    ölel, Vanity

    @adadel Sziaa! :) Annyira szeretem, mikor azt írod, hogy fantasztikus lett a fejezet! :$ Ez..nekem fontos :)
    Igen, tényleg nem lesz nagy szerepe... És basszus, a szemüveg törés kiment a fejemből :DD Na mindegy most már :) Ja..borzalmas az a mellény..de ez van :D
    Sikerült rágyújtania.. és lefog szokni..mert kénytelen lesz ;)
    Én hogyan képzelem el a Saade-mentes életet? Az maradjon még meglepetés és nagy sokk számotokra :) Már láthatod ki az a szépfiú :P
    És tudtam, hogy Ben a kedvenc.. ki más lenne ?:P
    Köszönöm hogy írtál nekem :)
    Ölel, Vanity

    @Lauren Szia! :) Örülök hogy bepótoltad a lemaradásodat, és hogy írtál nekem :) Állat? :DD haha :) Köszönöm, jól esik hogy tetszettek :) Ben egy humorzsák..csak őgy szórja a poénokat .P Saade-mentes élet? Hát ez.. nincs Eric.. nélküle kell élni az életet... Már láthatod ki az barna hajú, kék szemű szépfiú ;) Ugyan is fent van a friss! :)
    öle, Vanity

    VálaszTörlés