2.rész~ Unchained

Sziasztok!:)
Meghoztam a második részt... kíváncsi vagyok nagyon a véleményetekre :) Azt hiszem, néhány kérdésre már ebben a fejezetben választ kaphattok! :) Köszönöm a kommenteket az előző fejezethez..(Hétfőn) válaszolok rájuk mindenképpen :) Hibákért bocsánat... Nem húzom az időt.. kellemes olvasást!
ölel mindenkit,Vanity

Unchained

( Castle Of Glass )

~Mr. Saade, biztos jól meggondolta a válaszát? ~ Tettem fel a kérdést, és látva azon, hogy elgondolkozott, már elkapott az-az érzés, hogy lebuktam. Fel akart állni, de a keze a székhez volt bilincselve, ahogy a lába is. Esélytelen az, hogy megmozdulhasson, maximum csak hátra dőlhet.
~Tudja Ms. Fogalmam sincs ki… ~Szólalt meg, végre angolul. ~ nem szeretek úgy beszélgetni, hogy nem tudom, ön ki! ~Nem fogom magam megmutatni, ezt felejtsd el!
~Nem kell tudnia róla, hogy én ki vagyok!
~A hangja alapján van sejtésem. Már csak arra várok, hogy beigazolódjon! ~Vonta meg a vállát, és diadalittasan elvigyorodott. A legjobb, ha témát váltunk…
~Miért választja inkább a börtönt? ~ Kérdeztem, és felnevetett.
~Inkább ülök három évet a sitten, mint sem olyan legyek, mint maguk… ~ Adta meg a kielégítő válaszát.  Ezt nem úszod meg szárazon Saade! Segíteni fogsz meg találni a fiamat, ha törik, ha szakad!
~Hülye vagy… ~ Csóváltam meg értetlenül a fejemet, és egy pillanatra úgy éreztem, remény veszett vagyok. De nem lehetek az… Most nem!
~Mit akarsz tőlem Maya? ~ Kérdezte ridegen, egy pillanatra lehajtotta a fejét, majd ismét rám nézett. Kár is a sötétben ácsorognom, rájött arra, hogy ki vagyok. Sóhajtottam egyet és leültem a szembe lévő székre. 
~Csak beszélgetni. ~ Feleltem, és oldalra döntötte a fejét.
~Csak akkor beszélek, ha a haverjaid nincsenek itt! Küld el őket, nyisd ki a bilincseket és ígérem, hogy minden kérdésedre válaszolok! ~ Képes még ilyenkor is szemtelenkedni.
~Te szabsz feltételeket? ~ Próbáltam magamra egy kis nyugodtságot erőltetni, kisebb-nagyobb sikerrel. A svéd fiú lazán vállat vont.
~Van egy jobb ötletem! Sétáljunk egyet… úgy is büdös van itt! ~ Nézett körbe fintorogva. ~Nyugodt környezetben jobb beszélgetni. ~Rátenyereltem az asztalra és előre dőltem.
~És honnan tudjam, hogy nem szöksz-e meg? ~ Kérdeztem sejtelmesen. Először farkasszemet néztünk egymással, majd tekintete a számra tévedt.
~Olyannak ismersz, aki elmenekül, mint sem szembe nézzem a problémákkal? ~Sziszegte fogai közt.
~Igen! ~Feleltem határozottan, ellöktem magamat az asztaltól és az ajtóhoz sétáltam.
~Nem én menekültem el hat éve… hanem te! ~Egy pillanatra összeszorult a szívem, ahogy felidéződött bennem az-az emlék, de egy mély levegőt vettem, és mélyre ástam az érzéseimet. El kell viselnem egy órára a csipkelődéseit, ha meg akarok tudni pár dolgot. Például milyen úton kezdhetném a keresést, vagy kinél? Én nem foglalkozom azzal, hogy mit műveltünk Franciaországban, nekem most csak Ethan lebeg a szemem előtt. Hogy megtaláljam…  - Kiléptem a szobából és egy dühös szempárral találtam szembe magamat. Ha most akarja a fesztivált csinálni, biztos lehet benne, hogy a puszta kezemmel fogom megfojtani. Vagy meghagyom a feladatot Ashleynek… úgy is néha már megfenyegette, hogy egyszer tényleg megfojtja. Itt lenne az ideje!
~Kizárt dolog! Vagy itt és most beszél, vagy megy a sittre! ~ Mondta határozottan Dan, és azt hitte, felülkerekedhet rajtam. Abból ugyan nem eszik…
~Ezt… nem te döntöd el! ~Feleltem és a jobbosomat nyújtottam felé.
~Nem adom oda a kulcsot. ~ Mondta és elfordult. Egyszer tényleg kihúzza a gyufát…
~Te itt Daniel, csak egy irodai segítő vagy Nick számára. Add ide szépen a kulcsot, vagy szólók Ashleynek! ~Elnevette magát előbbi kijelentésemen. Marha vicces...tényleg.
~Nem félek tőle! ~ Felelte, amire a lány hátulról leütötte.
~Még kéne!~ Vont vállat Ash, és felé küldtem egy köszönöm mosolyt. Kivettem Dan zsebéből a kulcsot.
~Tudom mit csinálok! ~Visszaballagtam a tyúkeszűhöz. Kinyitottam a bilincseket, és rögtön megdörzsölte a bal csuklóját. 
~Ha csak egy rossz lépést is teszel, azt örökre megbánod. ~Kötöttem az ebet a karóhoz. Válaszképp rábólintott.
Az egyik nemzeti parkba mentünk, mert ott nyugalom van. De az idő kissé csalókás, mert néha szemerkél az eső. De a legnagyobb problémám most nem ez, hanem az, hogy milyen jó kettesben lenni az exemmel. A hátam közepére sem kívánom.
~Mielőtt elárasztasz a kérdéseiddel, kérlek… válaszolj az én egyetlen kérdésemre! ~ Rábólintottam. ~ Miért tűntél el hat éve? ~ Sejtettem, hogy ezt nem fogom elkerülni. Miért kéne választ adnom rá? Tény, szíve joga tudnia róla… de nem akarom neki elmondani. Csak rosszabbítanék a helyzetemen, és az övén is. – Megállt, én pedig tovább sétáltam figyelmen kívül hagyva kérdését. Dünnyögött valamit az orra alatt, majd utolért és magával szembe fordított. 
~Maya… tudnom kell az igazat! ~ Nézett mélyen bele a szemembe. ~ Miért tűntél el nyolc hónapos terhesen? Miért hagytál el? ~ Összeszorítottam a számat, és megráztam a fejemet.
~Ne érdekeljen! ~Vetettem oda fél vállról, de tekintete szinte szikrákat szórt rám.

( Power & Control )

~De nagyon is érdekelne…
~ Egyedül voltam. Te elmentél turnézni, promózni mindenhova. Hónapokon keresztül a magány uralt, és ebből elegem lett. Tudtam, mikor mész haza… Még az nap összecuccoltam és eljöttem. Meguntam a várakozást. Meguntam, hogy az, akit mindennél jobban szerettem, annak fontosabb volt a karrierje, mint a várandós barátnője.~Szöktek könnyek a szemembe, de nem hagytam, hogy felszínre törjenek. ~ És tudod miért akarom a segítségedet? ~ Tettem fel a költői kérdést, és megcsóválta a fejét. ~ Elrabolták a fiadat, Eric! ~ Nyomtam meg a „fiadat” szót, és láttam rajta, hogy meglepődött.
~Én… ~ Csuklott el a hangja. ~sajnálom! ~ Nyögte ki és tovább indult. Persze... sajnálod, ahogy én is. Ezt nem hagyhatod ennyiben! Egy sajnálom… nem hoz rendbe semmit.
~Eric… van ötleted, hogy még is honnan induljak el? ~ Arcát fürkésztem, de nem szólt semmit. Egy tó mellett sétáltunk, mikor kiszúrt egy mólót. Elmentünk a végére és onnan néztük a tájat. Idillikus pillanat, és még romantikus is lenne, ha nem Ericcel lennék itt.
~ Négy hónappal ezelőtt, nagyon jó üzletet kínáltak nekem. Drog olcsón… Ez tartott egy hónapig, de a probléma az volt, hogy kaptam a cuccot, de nem adtam nekik pénzt cserébe. Megfenyegettek azzal, hogy ezért a családom fog megfizetni….
~Várj, te… te tudtad, hogy Ethan-t el fogják rabolni? ~~Mutogattam az ujjammal, és a szám „O”-t formált.
~ Igen... vagy is nem! Mármint azt hiszem... nem tudom! Azt hittem, hogy csak blöffölnek.. ~Tárta szét a karját értetlenül, tettetve hogy ő ártatlan.
~Gondolhattad volna, hogy az ilyen drogkereskedők nem blöffölnek te tökfej! ~Ütöttem meg a karját, amire fájdalmasan felszisszent, és reakcióként végig simította a kezével a sajgó területet.  Idegesen beletúrtam a hajamba a kezemmel és nem tudtam mitévő legyek. Az eső is eleredt, mint ha dézsából öntötték volna, csendesen…
~Kivel voltál mikor elmentél? ~ Dühösen megforgattam a szemeimet.
~J-sonnal. ~ Feleltem könnyedén. ~ Ott volt mellettem s támogatott. Majd négy évvel később, megismerkedtem egy fiúval, akivel mai napig együtt vagyok. Ethan… egész jól elfogadta, mint nevelő apa. ~ Mosolyogtam kínosan. ~ De ha már J-sonnál tartunk, őt is elrabolták! ~ Szemei kitágultak. Túl sok információhoz jutott, és ez teljesen érthető, hogy fel kell még dolgoznia a hallottakat. Belenyúlt a kabátjának belső zsebébe, és kivett belőle egy papírt. Felém nyújtotta.
~Közvetlen nem beszéltem senkivel. Mindent telefonon zajlott le, és mindig ők hívtak ismeretlen számról. Összesen háromszor vettem át drogot, és mindig más volt az összeköttető. Az utolsó srác, aki hozta a csomagot, adott egy telefonszámot. Ezen az úton talán elindulhatsz! ~ Felelte, és hangjából azt véltem felfedezni, hogy ő most... mintha lemondana mindenről. ~ Sajnálom Maya… de többet nem tudok segíteni. Őszintén, nem is akarok! Ki szeretnék ebből maradni, úgy hogy előveheted a bilincset és sittre vághatsz három évre…

/ 2 órával később/

~ Saade droggal üzletelt még négy hónapja. Az adósága növekedett, ezért megfenyegették. A tőle szerzett információk alapján, ezek a drogkereskedők rabolták Ethan-t és Julimart. Egy darab telefonszámunk van, amin elindulhatunk. ~ Nézett körbe a szobába Nick, ahol mindenki csendben ült és figyelt. Ericet a börtönbe vitték, tehát ő már számunkra nem segítség. Röviden ennyi volt az, ami lényegesnek lehetett titulálni. Mindenki kiment, csak Jeremy és Riley maradtak bent velem. Kezembe vettem a kis papírt és egy telefont, beütöttem a számot és kihangosítottam a készüléket. Két csöngés után, felvette a telefont… egy bizonyos illető.
~Haló? Itt Jake Warefull. ~ Nem szólaltam meg. Ledermedtem a név hallatán… Nem.. ő nem lehet az! Nem lehet az, hogy Jake az egyik összeköttető. ~ Ki az? ~ Kérdezte idegesen, és letettem a telefont. Más kétségbeesésnek nevezné a jelenlegi állapotomat, én csak meglepődöttségnek. De mindenki tisztában van vele, hogy igen is kétségbeestem. Annyira kizárt dolognak véltem azt, hogy Jake az, de nagyot koppantam. Végül is, kinézhető belőle ez a dolog, ha jobban belegondolunk. De nem! Nem lehet az ő keze is benne!
~Saade nem mondott el mindent. ~ Jegyezte meg Jeremy nekidőlve az ajtófélfának. ~ Újabb látogatásunk van nála. ~ Nézett Rileyra, aki jóízűen falta a muffinját. Elfintorodott és ellökte magát az ajtótól.
~Irány a börtön! ~ Kiáltotta el magát Riley.

Jeremyvel az oldalamon lépkedtem a hideg folyósón, keresve egy cellát, amiben jelenleg az ex-barátom lopja a napot. Mikor megtaláltam a megfelelőt, csak megálltam és nem szóltam egy szót sem.
~Nocsak… két órája ülök itt, de már most szükségetek van rám! Miben segíthetek? ~Lépett ki a sötétből Eric és nekitámaszkodott a rácsoknak vigyorogva.
~Ki volt az utolsó összeköttető neve? ~ Előzött meg Jeremy a kérdéssel.
~Nem tudom. Talán… Peter? ~Vonogatta a vállát. Tehát mindig más az összeköttető… ezzel az infóval is előrébb vagyunk. ~Miért?
~Amit adtál telefonszám… ~Mutattam fel a papírt. ~Jake Warefull vette fel. Emlékszel rá… igaz? ~ Kérdeztem, amire savanyúan bólintott. ~ Meg kell őt találnom! És ha meg van, ő majd elvezet Ethan-höz. Szükségem van a segítségére. ~ Mondtam, Eric pedig megszorította a rácsot.
~Ezt nem teheted! Ő Jake az isten szerelmére… nem bízhatsz benne! ~Sziszegte a fogai közt, és tekintete elborult.
~Rács mögött vagy, nem tehetsz ellene semmit! ~ Feleltem félvállról.
~Nem érdekel! Ne merd Jake segítségét kérni! ~ Ooh.. ezt vegyem fenyegetésnek Saade?
~A fiamról van szó, Eric!
~A fiúnkról van szó, Mays! ~ Nem tudtam rá már mit válaszolni. Hátat fordítottam és amint elindultam, meg is torpantam. ~ Azt akarjátok, hogy játsszak James Bond-ot? Rendben… segítek!~ Miért gondolta meg magát? Talán jót tett neki az a két óra hűvös? Biztos, hogy ez valami ostoba terv arra, hogy ne kelljen ott lennie, ahol valójában lennie kéne. – Jeremyre néztem, aki egyetértően bólintott és kivette a zsebéből a börtön kulcsát. Ostoba vagyok…

Lenyomoztuk a hívást, hogy hol lehet Jake.
~Bingó! ~ Kiáltott fel Zane.~ Budapesten van!
~Magyarország. ~ Jegyezte meg Saade. Mint ha nem tudnánk, hol van Budapest… Grat Saade, ötös földrajzból.
Tehát ott készül valamire… a feladatunk egyszerű… Keresztbe kell tenni a tervébe, és elkapni a srácot. Egy parti lesz az egyik villában. Meglestük a vendéglistát is, ami nagyon sok embert ígér, így a tervnek nem szabad nagyobb igényűnek lennie. Nem halhat meg az estén senki!
~Terepre küldöm veled Mays…  Rileyt, Ashleyt, Jeremyt és Ericet. Ők rájuk támaszkodhatsz, de előbb van egy kis bökkenő. ~ Biccentett a fejével Eric felé, és tudtam, hogy a kiképzésen át kell esnie ahhoz, hogy terepre mehessen. Szép kis feladat lesz.