3.rész~ A kiképzés

Sziasztok! :)
Szóóval, meghoztam nektek a frisst! Nem a legjobb, de elviselhető :) Próbáltam annyira élethűre írni, hogy átérezzétek Eric fájdalmait... nem tudom mennyi sikerült ezt így leírnom.. :) A kommentekre már válaszoltam és ismét nagyon szépen köszönöm őket! Hibákért mint mindig.. most is bocsánat :$
Kellemes Olvasást!

A kiképzés

( Kill This Love )

/Eric/

Kiképzés? Minek nekem kiképzés? Most elgondolkoztam azon… hogy vajon James Bond is átesett-e ezen a szörnyűségen, amin én öt perce?! Mert ha nem, akkor nekem sincs rá szükségem. Mi értelme volt annak, hogy fél órán keresztül körbe futottam egy pályát? Mi értelme volt annak, hogy másztam, csúsztam és mindent csináltam? Mit ártottam én nektek?!

Az üvegen keresztül bámultam ki a folyósora, éppen egy turbékoló párt lesve. Az a srác iszonyat szerencsésnek mondhatja el magát, amiért Maya bizalmában lehet. Átölelheti, megcsókolhatja, érezheti a közelségét. Mi a francokat gondolok én? Verd ki ezeket a fejedből Eric! Nem jöhetnek elő a régi érzelmek… mindent mélyre kell ásnom!
~Te Riley... ~ Döntöttem kicsit oldalra a fejemet, le sem véve a szememet a párról. ~Érezted már azt, hogy szúr... a szíved? ~ Tettem a kezemet a mellkasomra. ~ Hogy újra érzel valamit? ~ Gondolkoztam el fintorogva a hülye kérdésemen.  Elég nagy ostobaságot kérdeztem, tény és való.
~ Te érzel is Eric? ~ Döbbent le haverom és leejtette a papírköteget a kezéből.
~Ugye milyen meglepő? ~ Ráztam meg értetlenül a fejemet.
~Az! De most szállj le az asztalomról! ~Utasított ellentmondás nem tűrő hangon. Leugrottam és kényelmesen elhelyezkedtem egy fotelban... A pár mosollyal az arcukon távoztak a látókörömből, amire fellélegeztem.  Olyan érzés volt, mikor én mentem el anno…

„- Eric, Tom és a többiek csak rád várnak, igyekezz! – Hallottam meg Mays hangját, és még utoljára beálltam a tükör elé, hogy láthassam magamat. – Ez amúgy elég egoistán hangzott, de ez az igazság - Miután ez megtörtént, késznek nyilvánítottam magam. Fogtam a bőröndömet és elindultam az ajtó fele, ahol barátnőm állt… kissé savanyú arckifejezéssel. Elé léptem és még utoljára átöleltem.
- Biztos turnézni akarsz? –Kérdezte szomorúan, miközben eltolt magától. Egyértelműen rábólintottam, és eltúrtam egy kósza hajtincset a füle mögé.
- Csak egy hónap! – Feleltem halkan és arcát cirógattam. – Amúgy is Malmö és Göteborg közti napon haza tudok jönni.
- Az jó lenne! – Mosolygott rám édesen. Megfogta a kezemet, és a hasára helyezte. Éreztem... amint a gyermek egy kicsit rúg, és hatalmas mosoly terült szét az arcomon. Elmondhatom, hogy én vagyok a legboldogabb ember a földön. –Menj! Mindenki rád vár. – Sóhajtott fel és egy puszit leheltem ajkaira. Induljon a Pop Explosion turné!”

~Eric! ~Lengette meg a szemem előtt a kezét Riley, és felé kaptam a tekintetemet.
~Mi van? ~Kérdeztem ridegen.
~Elbambultál! Tessék! ~Nyomott a kezembe egy tucat ruhát.
~Mit kezdjek én ezekkel? ~ Ugrott fel a hangom egy oktávval feljebb és ijedten lestem Riley-ra.
~Öltözz át! Öt perced van… óra indul! ~Paskolta meg a hátamat vigyorogva. Egy nagy levegőt vettem és átvettem a ruhákat. Később egy ürességtől kongó szobába vittek, ahol csupán csak egy szék állt a rendelkezésemre. Mikor átléptem a küszöböt becsukták mögöttem az ajtót, én pedig vállat vontam és leültem a székre. Vártam és vártam mikor nyílt az ajtó és belépett rajta Mays. Mays?!
~Újabb kérdésed van? ~ Vigyorodtam el és válaszul megcsóválta a fejét.
~Állj fel! ~ Utasított és úgy is tettem. ~Üss meg! ~ Jelentette ki és reakcióként elröhögtem magamat. Ennél nagyobb ostoba kéréssel nem is állhatott volna elő. Azt hittem letérdel elém és megkérdezi, hogy nem leszek-e a férje… de tévedtem. Még az vicces helyzet lett volna!
~Nem ütök meg nőt! ~ Fejeztem be a nevetést és próbáltam komolynak mutatkozni, sikertelenül.  Összeszűkítette a szemét, én pedig megindultam az ajtó irányába, de megragadta a karomat, kicsavarta azt és a földre küldött. Ez most…. nagyon fájt!
~Most se ütsz meg? ~ Kérdezte cinikusan, és éppen szólásra nyitottam volna a számat, de magamba fojtottam szitkozódásomat. Felálltam és leporoltam a Rileytól kapott ruhámat. ~ Első szabály… ~ Lépett mellém ~Mindig tartsd nyitva a szemedet! ~ Elfintorodtam és mikor megindult simán kigáncsolt. Előre estem, arccal a földnek… biztos szüksége volt egy ölelésre.
~Ez is fájt. ~Jegyeztem meg, a két kezemmel megpróbáltam magam feltolni, hogy felállhassak, de aztán visszahanyatlottam és ismét az arcom bánta az akciómat. Összeszedtem a maradék erőmet, - és innen már csak inkább hadonásztam-, de mindig én jártam pórul. Maya egyszer sem került földre, még a kisujját se kellett megmozdítania. Ez szemétség! Ügyvédet akarok!
Fáradtan rogytam le a székre és egy öt perces szünetért esedeztem, amit persze nem kaptam meg.
~Amúgy.. mi az a kis E betű ott a jobb kézfejeden? Csak nem egy tetoválás? ~ Húztam fel fél szemöldökömet, és vártam a válaszát, amit nem adott. Tekintete a kis tetoválásra tévedt majd a háta mögé bújtatta a kezét. Nem hagytam ám’ figyelmen kívül…
~Ethannek… ~Felelte könnyedén és vállat vont. Majd el is hiszem mi?
~Nem Ethan jut róla eszedbe… ~ Döntöttem hátra a fejemet, és a plafont kezdtem pásztázni a tekintetemmel, de meg is bántam, mert a lámpa fénye egyenesen kiégette szemeimet. ~ hanem én.~Fejeztem be megállapításomat és diadalittasan elvigyorodtam. Csípőre vágta a kezét és lenéző pillantást vetve rám hátat fordított és az ajtóhoz sétált.
~Innen Ashley foglalkozik veled! ~Jelentette ki és már el is tűnt. Lehet nem kellett volna semmit sem megjegyeznem? Biztos vagyok benne hogy most megsértődött. Én vagyok a legnagyobb problémája most, és igen Mays… a problémákkal szembe kell nézni és nem elfutni előlük. Körülbelül egy öt percig ülhettem egyedül a szobában, mikor végre nyílt az ajtó, csak nem várt személy lépett be rajta.
~Itt a kétszínű ribanc, aki jól átvert engem! ~ Elém lépett teljes magabiztossággal.
~Ez a kétszínű ribanc fogja betörni az orrodat Saade, ha nem maradsz csendben! ~Mosolygott méz édesen. Nem hat meg!

„ A színpad mögött álltam, és vártam, hogy végre színpadra állhassak. Ez a Pop Explosion turné első állomása, Helsingborg. Fantasztikus hogy végre kezdetét veszi az, amiről már mióta álmodtam. Egy igazi pop show az egész Team Saade-tól a rajongóimnak. – Miután levetítettük a két perces videót, s a sikolymérő is az egekbe szökkent, egy nagy levegővétel után, készen álltunk elkezdeni a műsort. A zenészek kimentek a színpadra, elfoglalták a helyüket.  Beálltam középre, de a sikítozó rajongók nem láthattak, mert egy lepel választott el minket, ami az egész színpadot eltakarta. Meghallottam a Rocket Science első akkordjait, és elkezdtem táncolni a be tanult koreográfiát. Majd énekelni kezdtem sorait és mikor eljött az idő, kiálltam a közönség elé. Mindenki a nevemet kiáltozta, integettek nekem és ez egyszerűen felemelő érzés volt. Csak azért vannak itt ma este, hogy engem láthassanak. –Folytattam az éneklést, és mikor a dalnak vége szakadt, egy új következett, a Fingerprints.”

Miután Ashley egy haj száll híján elintézett – de azért tanított is valamit- a következő pillanatban azon kaptam magamat, hogy egy udvaron állok valami katonai szerelésben virítva. Már előre félek, mi vár rám. Tartogathat még meglepetéseket ez a nap, nem?
~Végre megjöttél Saade! Kezdhetjük? ~ Lépett mellém Jeremy. Rábólintottam. ~ Kezdjük egy kis bemelegítéssel. A salakpályát kell hússzor körbe futnod!
~Jeremy aki azt hiszi, hogy lefutok húsz kört mond mit? ~ Húzta össze a szemöldökömet, és féloldalasan felé fordultam.
~Gyerünk Saade, nem érünk rá! ~ Mutatott a pálya fele és megindultam. Míg én futottam egész végig mérte az időt, és ez borzasztóan idegesített. A húsz körömet fél óra alatt sikerült teljesítenem, amit Jeremy meg is jegyzett röviden: szar eredmény! Csak mosolyogva bólogattam. Szívesebben megfojtottam volna, de erőm már nem lett volna hozzá. Mikor megláttam a következő akadálypályát, nagyot nyeltem. Kötelek kifeszítve, egymást követően pár centiméterre helyezkedtek el egymástól. A feladatom állítólag egyszerű: átkúszni alatta 1 perc alatt. Mivel nem volt más lehetőségem, neki vágtam a fájdalmas akadálynak, amit kétszer el is szúrtam. Háromszor kellett elvégeznem, mire sikert arattam. Tetőtől talpig mocskos voltam és erre még rátett egy lapáttal a szakadó eső is.

„ –Tényleg soha nem ettél még szendvics fagyit? Még isteni… ~ Hüledezett Mays, miközben jóízűen majszolgatta a fagyiját. Boldogan nyöszörgött, ahogy megérezte a hideg fagylalt édes ízét.
- Látom, orgazmusod az van! ~Nevettem fel, és leültünk egy padra.
- Túl finom. – Felelte.
- Áh, várj csak! A szád széle fagyis... – Mutattam oda, és éppen oda akart nyúlni, de elkaptam a kezét. –Majd én segítek. – Lenyaltam a szája széléről a fagyit és nevetve fordította el a fejét.
- Bolond vagy! –Jegyezte meg.
- Nem is. - Vontam vállat lazán. Ezek után lementünk a tengerpartra sétálni, és beszélgettünk mindenféle dologról. Mays-nak nagyon nem tetszik az, hogy turnén vagyok, és egy héten egyszer tudok hazamenni hozzá. Ez nekem sem jó, de a rajongóim számítanak rám, mert én nélkülük senki vagyok. Annyit támogattak, ennyit ők is megérdemelnek!”

Az emlékek tönkre teszik a jelenemet… én nem akarok emlékezni. Miért ugranak be ezek a képkockák? Miért kínoznak engem?
~ Kelj fel Saade! Még nem végeztünk! ~ Hallottam meg Jeremy kemény hangját, de egyszerűen nem bírtam felkelni. Az eső az arcomat mosta, miközben a sárban, mocsokban feküdtem, levegőért kapkodva. Feladtam… Gyenge vagyok.

/Maya/

Végig néztem, ahogy Jeremy nem kicsit készíti ki Ericet a kiképzésével. Nem egyszer nézett rám a barna szemeivel… furcsa volt.
~Mióta vagy itt? ~ Sétált mellém Dan.
~Végig itt voltam. ~Feleltem ridegen, mert nem kívántam a társaságát jelen pillanatban.
~Miért érzem azt, hogy mióta idehozták, egyre jobban távolodsz tőlem? ~ Gondolkozott el és választ várt..tőlem.
~Mert így van! ~ Feleltem és Jeremy rám kapta tekintetét. Végig húztam kezemet a nyakamon, jelezve hogy ennyi elég lesz Ericnek. ~ Készen áll!