2.Fejezet~ Idegtépő pillanat az életemben...

~Eric… ~ Nyögtem ki halkan a nevét, miközben könnyekkel megtelt a szemem. De visszanyeltem a fájdalmat, ami szinte már marta a bensőmet. Mit éreztem abban a percben? Fájdalmat és dühöt. Ez a két érzés töltötte meg egész lényemet.
Jake felé fordultam, dühös arckifejezéssel.
~ Jól van nagyfiú… Három hónapja elraboltál, és a segítségemért könyörögtél, mert te meg akarsz találni valami elveszett világot. Ez rendben van, hiszen még időt is adtál mindenre. De az, hogy elrablod a barátomat, és megkínzod, már kicsit túlzás. Nem gondolod Jake? Azt hiszed, ezek után segíteni fogok? Mert ha igen, felejts el! ~ Tekintetem újra a földön fekvő Ericre siklott.
~ Milyen vicces helyzet. A barátod, aki segít a bajban, vagy a pasid, akivel az éjszakákat töltöd? Nem ugyan az a kettő. ~ Dőlt neki az ajtónak teljes magabiztossággal, és örült annak, hogy most Ő diktálja a dolgokat. Hirtelen elgondolkoztam az előbb feltett kérdésén, közben szememet mindenfele forgattam, és görcsös állapotban, próbáltam választ adni.
~ Mivel nem tudsz válaszolni, meglátjuk, a látvány után, mit adsz egyenes válaszként… ~ Lépett elém, majd két férfi jelent meg. Arrébb álltam, utat engedve nekik. Eric-et körbe állták.
~ Ébresztő álomszuszék. ~ Rázta meg az egyik, amire nagyot felnyögött. Fogalmam sincsen, mit érezhetett jelen pillanatban. Fájdalmat, mely régóta kínozhatja…
Karon ragadták, és kihozták elém.
~ Kérlek, ne csináld ezt. Nem ártott Ő neked semmit. Kérlek! ~ Könyörögve fordultam Jake felé, és ajkát gúnyos mosolyra húzta. Szemeim újra megteltek könnyekkel.
~ Kapsz két percet arra, hogy beszélj vele, de ezt meg kell nézned, és nincs apelláta. ~ Mondta halál komolyan, és megindult egy másik lépcsőn fel. A két fiú elengedte Ericet, ezzel újra a földre került. Amint elhagyták a helységet, letérdeltem Eric mellé, és utat engedtem könnyeimnek. Kezem a mellkasára helyeztem. Nehezen vett levegőt, és a szíve is lassabban vert, mint kellene.
~ Eric… ~ Szólítgattam, de nem mozdult. Mikor újra a nevén szólítottam, nehezen, de mégis kinyitotta a szemét.
~ Mays… ~ Nyögte ki fájdalommal telt hangon. Egy halvány mosoly megbújt a szám sarkában, de nem nyugodtam meg teljesen. Újra becsukta a szemét. ~ Sajnálom.. ~ Ez volt az utolsó szava, majd újra bejött mind a három idióta, és egyenesen hozzánk siettek. 
~ Eric, hallod, Szeretlek! Ne hagyj itt… ~ A derekamnál fogva húzott fel Jake, és nem engedett el a szorításából. A két srác újra karon ragadta, és valahova elvitték. Jake megvárta, míg lenyugszom, majd elindult velem abba az irányba, amerre az előbb két srác vitte Ericet. Már nem fojtottam vissza azt a fájdalmat, ami a szívemet szorította, inkább hagytam könnyek formájában távozni. Amúgy sem bírtam volna leplezni, mit érzek, de nem is akartam.

Egy kisebb terem szerűség tárult elém. A tekintetemmel egyből Ericet kezdtem keresni, és gyorsan meg is találtam. Amint megláttam, mit fognak vele tenni, a szívem újra és újra összeszorult, és nehezen kaptam levegőt. A torkom marni kezdett.
Eric mindkét keze kikötve a feje mellett.
~ Nos Mays, utoljára kérdezem. Segítesz, vagy sem? ~ Nem tudtam válaszolni. Megcsóváltam a fejem.
~ Mehet fiúk. ~ Utasította őket, amire korbács csattant Eric hátán. Izmaim megfeszültek, és felszisszent. Megint nem adtam választ, a következő ütésnél, eltakartam a szememet a kezemmel. Nem bírtam tovább nézni, inkább megadtam azt a választ, mint sem ezt nézzem.
~ Rendben. De ereszd el Őt. ~ Néztem rá már megint könyörgően. Bólintott, és a két srác, leszedte a kötelet a kezéről, és a földre esett. Oda szaladtam hozzá, és térdre rogytam. Mindenki eltűnt körülettem, csak mi ketten voltunk…
Előkaptam a telefonomat, és tárcsáztam Debora –t.
~ Haló? ~ Szólt bele, boldogan.
~ Debora! Kell a segítséged. Ide tudsz jönni Jake-hez?
~ Igen. Miért? Hova kell a fuvar?
~ A kórházba. ~ Válaszoltam tömören, majd letettem a telefont. Megpróbáltam talpra állítani, nehézkesen, de mégis sikerült. Átkarolta a vállamat, és kimentünk, ahol már Debora várt. Amint meglátott, egyből hozzám sietett. Teljesen meg volt lepődve.
~ Jézusom Mays. Mi történt?
~ Csak segíts, és utána mindent elmondok. ~ Hadartam el egy szuszra. Beültem a hátsó ülésre, Ericet pedig lefektettük. A feje a combon pihent.  Közben Debora-nak mindent elmondtam szóról-szóra. Már majdnem a kórháznál voltunk, mikor Ericre rájött a köhögő görcs.
~ Nem fest mesésen. ~ Állapította meg Debora. Megforgattam a szememet, és előkaptam egy zsebkendőt a zsebemből.
~ Jaj ne Eric. ~ Mondtam dühösen.
~ Mi az?
~ Belső vérzése van. Vért köhög. ~ Töröltem le a szája szélét. Mikor oda értünk a kórházhoz, Debora egyből segítségért sietett. Jöttek a nővérek, a hordággyal együtt. Innen, minden olyan gyorsan történt. Percekbe, szinte már órákba nyúlt a várakozás. Mikor egy idős férfi lépett mellém.
~ Maga Maya Owen? ~ Nézett a papírjára, amit a kezében fogott, majd rám szegezte tekintetét.
~ Igen, én lennék. Mondja, hogy Eric jól van. ~ Az orvos megcsóválta a fejét. Már tudtam, hogy nemsokára összeomlok az idegességtől.
~ Azonnal meg kell műteni, és utána, csak reménykedünk, a gyógyulásban.
~ És mikor műtik?
~ Most. ~ Válaszolta tömören. Bólintottam, majd elsietett a műtőbe. Csak néztem, ahogy távolodik alakja. Izmaim elernyedtek, és lerogytam az ablakok alatt sorakózó székek egyikére. A gyomrom folyamatos görcsben állt. Az ideg falt fel, hogy nem tudtam semmiről. Az események, csak úgy pörögtek körülöttem, és azt sem tudtam, mitévő legyek. A műtét ideje alatt, járkáltam fel-alá, hol leültem pár másodpercre. Közben felhívtam Rileyt, és elmeséltem neki mindent. Teljesen lesokkolt a dolgok hallatára. Elmondtam neki, melyik kórházban vagyok, és idesietett.

Idegesen szorongattam a telefonomat a kezemben, és járkáltam. Mikor megláttam, ahogy Riley közeledik felém, és mikor odaért hozzám, újra sírásba kezdtem, és hozzá bújtam, mert már nem tudtam, kihez….
Leültünk az egyik székre, fejemet Riley vállára helyeztem, és csak vártam, és reménykedtem.

Percekig voltunk így, mikor az orvos kijött a műtőből. Gyorsan felpattantam a helyemről, és elé léptem.
~ Túléli, minden rendben lesz vele. Egy hét múlva megvizsgáljuk, és ha mindent jónak találnunk, akár haza is mehet. ~ Válaszolta már mosolyogva. Amikor a szavakat kiejtette a száján, egy hatalmas kő esett le a szívemről.
~ Most elhelyezzük, hogy tudjon pihenni. Ha gondolja Ms.Owen, egy kis időre bemehet hozzá, de még mély álomban van. És meg kell jegyeznem, erős fiú. ~ Hátat fordított, és elment. Nem mentem be hozzá, mikor visszahozták, mert biztos, hogy nem bírtam volna ki még egy sírás özönt. Riley bement, de csak pár percet töltött bent. Mondtam neki, hogy nyugodtan menyjen hozzám, és pihenjen le. Így is tett, én pedig ott maradtam a kórházban.

1 héttel később:

Minden percemet Eric mellett töltöttem, még véletlenül sem akartam eltűnni mellőle.
~ Szia Mays! ~ Bújt be az ajtón Debora, és leült a mellettem lévő székre. Rámosolyogtam köszönésképpen.
~ Jobban van?
~ Nem tudom még. A műtét óta nem kelt fel, még pedig most már fel kéne ébrednie. ~Válaszoltam letört hangon. Kicsit nosztalgiáztunk Debora-val, meséltem neki sok mindenről. Néhány dolgot megmosolyogtunk, néhányat nem. De hát, kellenek az emlékek, melyek örökre velünk maradnak, és életünk végéig elkísérnek. De aztán közbe jött az a téma, amit szívesebben kerültem volna.
~ Mond ki, mond ki, mond ki… ~ Ismételgette ezt a két szót.
~ Nem mondom ki Debora. ~ Hitetlenkedtem, de mégis mosolyt csalt az arcomra.
~ Mond ki..~ Suttogta, majd felnevetett.
~ Jó, egy szex-isten. Most örülsz? ~ Válaszként biccentett a fejével a mellettem fekvő srácra. Szemeim kikerekedtek, és lassan felé fordultam. Kaján vigyorral az arcán bámult engem.
~ Fenébe, elszóltam magam… ~ Kaptam a kezemmel a szám elé.
~ Már úgy is szerettem volna hallani ezt tőled… ~ Mondta rekedt hangon, ám de már mosolyogva. Örülök, hogy végre mosolyogni látom, már nagyon hiányzott ez.
~ Én azt hiszem, kimegyek.. ~ Mondta zavartan Debora, és kiment.
~ De megváltoztál…
~Csak kicsit… ~ Mosolyodtam el zavaromban. ~ Nem vagy éhes? ~ Tettem fel a kérdést, hogy kerüljük a kínos csendet. Megrázta a fejét válaszként.
~ Azt mondta az orvos, a gyümölcsöt fogod először megkívánni. ~ Nyúltam bele a táskámba.
~ Nem merek most bármilyen kajára is nézni.. ~ Mondta fintorogva, mire rám nézett. Éppen ki akartam venni egy banánt a táskámból, de csak félig vettem ki, mikor meghallottam a válaszát.
~ Hoztál banánt igaz? ~ Rábólintottam. ~ Azért köszönöm…  De egyet árulj már el, mi történt?....