2012. január 28., szombat

8.Fejezet~ Nem számít,mi a tét!

Sziasztok!
Szerintem, nem lett a legjobb fejezetem, amit nagyon sajnálok :( A következő jobb lesz, ígérem! :)



~ Komolyan mondtad ezt? ~ Tette fel a kérdést, türelmetlenül. Nem tudtam először válaszolni, pedig igen is tudtam a válaszomat. ~ Mond már ki Eric, igen vagy nem?
~ Igen, komolyan mondtam! ~ A válaszomra csak reménytelenül rázta a fejét. Hátrált egy lépést.
~ Hazudsz! Elgondolkoztál már azon, mit jelent a család szó? Milyen valakit szeretni? Mert ha szeretsz valakit, nem vered át, és nem hazudsz a szemébe. Miután elmentem, volt egy heted az elrablásod előtt, és mivel töltötted azt az egy hetet? Nem búslakodással az biztos.
~ Honnan tudsz erről? ~ Vágtam a szavába, és a mögöttem álló Rileyra mutatott. Egy nagy levegőt vettem.
~ Valaki mindig ott volt melletted, de nem tudott észhez téríteni. De én a te szádból akarom hallani az igazságot.
~ Rendben! Miután elmentél, azt hittem, végleg elvesztettelek, így nem búslakodtam. Lányokat csábítottam el egy-egy éjszakára, majd reggel nagyokat néztem, mert nem tudtam, ki fekszik mellettem. Vidámnak mutattam magam, miközben legbelül igen is össze voltam törve. Utána elraboltak, és csak reménykedtem abban, hogy egyszer még valaha láthatlak. ~ Mit is vártam?! Azt, hogy boldog lehetek vele? Térj észhez Eric, ez a valóság, és nem tündérmese! ~ Közelebb lépett, és végig simított az arcomon.
~ Elhiszem, hogy képes vagy messzire menni, ha szerelemről van szó. De ezt nem tűröm tovább, nekem ez nem megy. Elvesztettél! Külön-külön könnyebb lesz. Menj vissza Svédországba, válj újra popsztárrá, én pedig élem az átlagos életemet, valaki mellett. ~ Ekkor nyílt az ajtó, és Debora sétált be, egyenesen Mays mellé, és érdeklődve nézte a történteket. ~ De a barátságod, még mindig fontos számomra, és azt nem szeretném elveszíteni.
~ De én nem látom benned a barátot Mays! ~ Néztem bele csodás barna szemeibe.
~ Úgy kellene bánnod a barátnőddel, ahogy szeretnéd, hogy a lányoddal bánjanak! ~ Imádom, mikor Riley megszólal. Mi lenne, ha egyszer tartaná a száját, és nem szólna bele mindenbe? Értékelni tudnám, nagyon is.
~ Hagyjatok, ezzel a hülyeséggel könyörgöm! ~ Háborodtam fel hirtelen.
~ Igaza van! ~ Értett vele együtt mindkét lány.
~ Nem, nincs igaza! Nekem nem lesz lányom! Egyáltalán gyerekem se lesz.
~ Majd a kalandjaidból összehozol egyet!
~ Hát ezt nem hiszem el! ~ Morogtam magam alatt, és elkezdtem fel-alá járkálni. Ez idióta szokás. ~ Tudod mi a vicces? Gyűlöllek Mays! Gyűlölöm magamat, amiért még mindig a szemedbe tudok nézni, és azt mondani, hogy Szeretlek! Hiba volt minden, hiba volt, hogy egyáltalán beléd szerettem! Igazad van, külön-külön könnyebb lesz, de ez esetben, csak neked lesz könnyebb és nem nekem! Te taszítottál el magadtól, és nem én téged. Feladtam mindent! A barátságomat akarod? Érdemeld ki! Ég veled Mays! ~ Fordultam meg, és indultam volna a nagyvilágba, ha valaki nem állit meg, már egyből az ajtóban. Drámai távozást szerettem volna, de megakadályozta a rémálmom.
~ Hova-hova lesz a séta Saade? ~ Tárta szét a karját, elállva az utat. Nem válaszoltam, csak hátráltam pár lépést, hiszen úgy sem szabadulok. Beljebb sétált, és a tekintetét végig futatta a kis előtéren.
~ Szép lakás! ~ Jegyezte meg mosolyogva. ~ Szóval, mivel drágalátos Mayánk, nem volt hajlandó segíteni, úgy döntöttem, durvább dolgokhoz folyamodok. Aki most itt van, szem és fül tanúja mindennek, az velem jön. Azt hiszitek, nem találom meg az elveszett világot? Akkor nagyot tévedtek! Kaptok öt percet, hogy összecsomagoljatok, és a legfontosabb dolgaitok hozzátok magatokkal. Repülőre ülünk, irány Oroszország! ~ Na nem! Nem megyek sehova, maximum Svédországba. Pláne Oroszország? Kizárt dolog! Oké, nem parázok, hiszen nem szokásom, de elég volt a kalandokból. Egy nyugodt hónapot akarok végre.

Miután mindenki összepakolt egy táskába, ijedten indult meg Jacke után. A nagy főnök, mennek utána az ebei. Majd kimentünk az utcára, ahol egy kisebb teherautó várt ránk. Remek, szóval teherautóval fogunk menni a reptérre. Ez most komoly?
~ Befelé mindenki! ~ Mondta teljes komolysággal a hangjában. Két pad volt a teherautó hátuljában. Egyik bal a másik jobb oldalt helyezkedett el. Amint felléptem egy lány rögtön letámadott. Egy megunhatatlan, kellemes illat csapta meg az orromat.
~ Eric! Annyira jó, hogy látlak! ~ Mondta kétségbeesett hangon, miközben jó szorosan ölelt. Nagy nehezen eltoltam magamtól.
~ Kendra, te meg hogy kerülsz ide? ~ Tettem fel, tán a legjobb kérdést. De mielőtt válaszolt, leültünk az egyik padra. A két szekrény, a jobb oldali padra, még mi a jobbra, Deboraval és Rileyval egyetemben.
~ Kalandot akartam, és megkerestem Jacke-t, mert tudtam, hogy egy ideje keresgéli az elveszett világot. Gondoltam, segítek neki. De átvert, és mikor elmondta a tervét, ki akartam szállni. De már nem engedte. Azt mondta, mivel tudok a dologról, nem mehetek sehová, hanem vele kell, tartsak. ~ Hirtelen megindult az autó. Mays elől van Jack-el. Kíváncsi vagyok, miről beszélgetnek, már ha beszélgetnek.
~ És mi a terv? ~ Arcát fürkésztem, várva a válaszát.
~ Nem mondhatom el, mert különben végez velem, és nem akarok meghalni. Csak annyit, idővel megtudjuk, a valódi tervét. Mert, hogy nem Oroszországban megtalálni az elveszett világot, az biztos. Légy résen Eric, mert az a terv, mindenki életére hatással lesz. Maya mellett a helyed, meg kell védened Jacke-től. ~ A monológja végét, már szinte suttogva mondta.
~ Már, nem vagyunk együtt. Nincs értelme mellette lennem. ~ Mosolyodtam el kínomban. Kendrának kitágultak a pupillái, majd összevonta a szemöldökét, és kérdőn meredt rám. ~ Hosszú történet. ~ Zártam le a témát, jelezve, hogy nem akarok erről beszélni. Egyből megértette, és már nem kérdezett semmit sem róla. Beállt a pár perces csend, amit én törtem meg.
~ Szerinted, Jacke rá fog hajtani Maysra? ~ Döntöttem hátra a fejem, és elgondolkoztam a saját kérdésemen.
~ Biztos. ~ Válaszolták egyszerre mindhárman. Csak most jutott el az agyamig, hogy mit is vágtam Mays fejéhez. Olyan dolgokat, amiket nem gondoltam komolyan, és ez most bűntudatot ébresztett bennem. Egyben igaza volt, képes vagyok messzire menni, ha szerelemről van szó. De nem mindegy, kiért. Még Kendra-ért sem tettem volna ilyet, és nem is tennék. De Maya más! Különleges, okos és szép. Egy férfi legszebb álma, amit valaha akarhatna. Meg kell becsülni, és úgy kell rá vigyázni, mint egy törékeny porcelánra. Nem engedhetem el! Még egy próbát megér. Ha kudarcba fullad, akkor legyen úgy, ahogy Ő szeretné. Ha azt szeretné, tűnjek el az életéből, akkor eltűnök. Ha a kívánsága az, hogy maradjunk barátok, akkor azok leszünk, és nem több. Ráhagyom a döntést. De, a meglepetés erejét, nem hagyom ki, semmiképp sem. A tervem már meg is van! Nem lesz egyszerű játszma, de én fogok belőle győztesen kikerülni, ha törik, ha szakad.
Elmélkedésemből az zökkentett ki, hogy az autó megállt. Érdeklődve kapkodtam a fejemet össze-vissza, mikor végre fény árasztotta el a sötét autó belsejét.
~ Kifele csibéim! Megjöttünk! ~ Elsőre a lányok szálltak le, majd én és Riley. Egy kifutó pályán voltunk. Pár lépést tettem, és megláttam Mayst, Jacke oldalán. Amint Ő is meglátott, elindult volna felém, de Jacke nem engedte.
~ Riley! Te beszélhetsz Mayssal, kérlek, adj át neki egy üzenetet.
~ És mit?
~ Nem számít, mi a tét! ~ Nem kérdezett vissza, oda sétált, míg Jacke nem figyelt egy kicsit, és átadta az üzenetemet.

/Maya szemszöge/

~ Eric azt üzeni, hogy Nem számít, mi a tét! ~ Suttogta Riley, majd visszasétált Erichez. Ez most mit jelentsen? Nincs erőm gondolkozni rajta, pedig tudni akarom. Én nem mehetek oda hozzá, hogy megkérdezzem, mert Jacke megtiltotta. Engedelmeskedem neki, mert nincs más választásom. Ha ellenállnék, csak rosszabbítanék a helyzeten. Mindenről Jacke tehet. Ha nem lenne, most Ericcel lehetnék. Most kaptam a pofont az élettől, és én még azt hittem, ennél rosszabb nem is lehetne. Pedig, igen is lehet. Szavadon foglak Eric. Ha szerinted, nem számít, mi a tét, akkor mit fogsz tenni?    

4 megjegyzés:

  1. Szia nagyon jó lett a fejezet. Siess a folytatással léccy.
    puszi: Bigikeee

    VálaszTörlés
  2. Szia :)
    Mi az hogy nem lett a legjobb rész ??!! Szerintem ez is zseniális lett , és izgalmas . Ezért szeretem ezt a történetet annyira ! Mert nem csak szerelem , hanem izgalom is van benne ! Siess a kövivel légyszíves !
    Gina

    VálaszTörlés
  3. Sziaa! :)
    Kezdem azzal, hogy fel vagy háborodva... rosszul írtad Jake nevét. :P Minek neked oda még az a C is? xdd És örülök, hogy felbukkant a fiam. :D Most lesz majd az erdős rész? :$
    Az érzések össze-vissza voltak ebben a fejezetben, egyszer így, egyszer úgy, valaki pofozza már meg őket, ha még ők sem tudják, hogy mit akarnak, akkor én hogyan tudjam? Kendra is itt van, és remélem, hogy nem sántikál rosszban! Riley pedig nagyon kezd a lányok oldalára pártolni. :D Áhh, tetszett a fejezet, igaz, hogy volt benne pár érthetetlen dolog, amire rá is fogok kérdezni "személyesen", de nekem akkor is tetszett! :$ Az új fejléc, és a háttérkép pedig mesés lett! :$ :D
    Várom a folytatást, a dvd-t és a videóm is egyaránt! :$
    Kisses&Hugs♥

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Nagyon, nagyon de nagyon tetszettek a fejik. Bár, kicsit meglepő hogy Mays és Eric így viselkednek egymással. De érthető is.
    Kíváncsian várom a folytatást.
    :)

    Puszi:Dóry

    UI: Vár rád nálam egy kis meglepi a másik blogom, mégpedig a http://robsten-friendshiplove.blogspot.com/ -on.
    Remélem elfogadod. :$

    VálaszTörlés