2012. július 13., péntek

6.rész~ Second Round/ Második kör (I.part)

Heey guys! :D

Sikerült megírnom a következő fejezetet, és biztosíthatom, hogy ez izgalmas rész lett! Remélem tetszeni fog nektek :)
adadel kommentjén elgondolkoztam, a kommenthatáros dologról. Úgy döntöttem, hogy leszedem egyelőre a kommenthatárt, de csak akkor, ha annak ellenére is írni fogtok nekem :) Hiszen a kommentjeitek ösztönöznek arra, hogy írjak, ez adja a löketet! :)
Na..na nem rizsázok..kellemes olvasást! ;)

Second Round / Második kör
(I.rész)



+16


Az előző részek tartalmából:
A Budapesti akció után a csapat visszatért Rauma-ba, ahol végre sor került Jake kihallgatására. Mint kiderült a következő rajta ütés Törökországban lesz, ahol a srácnak jelen kell lennie. Egyességet kötött Maya-val, miszerint a srác együtt működik a csapattal, ha megmentik Marie-t, a barátnőjét. Persze ez Ericnek egyáltalán nem tetszett, de nem volt más lehetősége. A srácot továbbra is a múltbéli emlékek emésztik, és kissé kiborult a kihallgatás után. Dühét Maya-n keresztül vezette le, aki csendben tűrte azokat, amiket Eric a fejéhez vágott. A fiúban nem kis érzelmi lavinát indítottak el…
 Vajon igaza van Saade-nak? Képes lesz egy újabb akciót véghezvinni hiba nélkül? Egy alku során, kis híján minden reménye oda veszett….


(Törökország, Antalya, 11: 45 perc)

/Eric/

Felfoghatatlan számomra, hogy azzal a sráccal ülök egy kocsiban, akit eddig szívemből gyűlöltem. Utáltam azért, amit tett és ez nem fog egyik pillanatról a másikra megváltozni. Nálam nem jön be a jó pofizás, se a nyalizás, pláne nem a kedvesség. Jake mióta kedves bárkihez is? Egyáltalán mióta akar jó ember lenni? Mire jók a rossz fiúk? A válasz egyszerű: semmire! Csak magukra gondolnak, nem érdeklik mások… csak a pénz, a dicsőség.
A szállodától pár méterre álltam meg, hogy jól láthassam a bejáraton átsuhanó embereket. Senki se tűnik furcsának, nem hétköznapi embernek. Hogyan képzeljek el egy maffiózót? Laza pólóban, tökéletesre beállított hajra, fekete gatyában és edző cipőben?   Nem… ez nevetséges!
Nekem a feladatom egyszerű, el kell játszanom az új gazdag srácot, aki az összeköttető Jake legjobb haverja. Még jó hogy a való életben nem vagyunk puszi pajtások!
- Eric!
- Mi van? – Kérdeztem ridegen és felé fordítottam a fejemet. A telefonját bámulta pár másodpercig, majd tekintete a szálloda bejáratára tévedt. Felém nyújtotta a készüléket, és miután elolvastam a rövid, még is lényegre törő üzenetet a szálloda felé kaptam a fejemet. Öt férfi távozott, mindegyikük ugyan olyan szmokingot viselt. Beszálltak egy limuzinba és elhajtottak. Itt jön képbe Maya, aki a luxusautóban ül, és megpróbálja egy új ember személyiségét felvenni, hogy beilleszkedjen a kis csapatba, észrevétlenül!
- Tudod, hol van a Divan Talya hotel? – Kérdezte, hangja kíváncsiságtól csengett.
- Nem! – Feleltem vigyorogva. –De erre találták ki a GPS-t! – Adtam meg a válaszomat. Beütöttem a hotel nevét a készülékbe, és már meg is tervezte az útvonalat. Körülbelül 20 perc az utazás. De jó, még több időt kell egy légtérben töltenem Mr.Warefull-al…
Kicsit félretettem a gyűlölködős énemet, és elindítottam a motort.  Megvártam, míg a limuzin is elindult, majd kicsit egérutat adva neki követtem nem feltűnően. Mikor oda értünk a másik szállodához, végig néztük, ahogy az a tíz ember befárad az épületbe, majd követtük példájukat. Kiszálltam az autóból, kivettem a csomagtartóból egy táskát, a kulcsot pedig oda dobtam a hordárnak, aki megilletődve nézett utánam.
- Tizenhatodik emelet, száznegyvenötös szoba. Tudod mi a dolgod? – Rábólintottam és utunk kettévált. A férfi mosdóba mentem és elbújtam az egyik fülkébe, abba, amelyik fölött a szellőző rendszer egyik nyílása van. Mindig nekem kell a szűk helyekre bemászni.. ez annyira unalmas már! Pont időben sikerült leszednem a rácsot, mikor nyílt a mosdó ajtaja.
- Na, végezd el gyorsan a dolgodat! – Hallottam meg egy kemény férfihangot.
- De úgy nem tudok pisilni, ha itt vagy. – Ez… egy gyermek hangja. Meg lesz a nagy találkozásunk?
- Elképesztő mennyire hisztis vagy! – Jegyezte meg a férfi, majd csapódott az ajtó, amire kicsit összerezzentem. Annak a fülkének nyílt az ajtaja, amiben én voltam. Így mikor a fiú belépett, befogtam a kezemmel a száját és belöktem a lábammal az ajtót. Vártam pár másodpercet, majd magammal szembe fordítottam és az ujjamat a szám elé tartottam. A kis srác rábólintott, majd felfele mutattam. Nagy nehezen felmásztunk és elindultam valamelyik irányba.
- Te ki vagy? – Kérdezte, de nem méltattam válaszra, tovább kúsztam. – Most te is el akarsz rabolni? – Megálltam és felé fordítottam a fejemet.
- Nevezhetjük elrablásnak is! Visszaviszlek anyukádnak! – Feleltem lazán.
- Tényleg? – Kérdezte mosolyogva. – Amúgy, Ethan-nek hívnak! Te ki vagy? –Egy nagyot sóhajtottam.
- Eric! – Feleltem és tovább indultam.
- Tudod, apukámat is Ericnek hívják!
- Tényleg? – Most én tettem fel az előbbi kérdést, és hevesen bólogatott.
- Csak... soha nem láttam még. – Hát, mivel az anyukád elhagyta apádat, mikor ő hazatért a turnéjáról, és utána anyu nem hallatott magáról… nem csodálkozom.
- Miért nem? – Jobb kérdés nem tellett tőlem. Nem mondhatom azt neki, hogy tudom miért nem láttad és beszéltél vele soha sem, és most nem mellesleg itt beszélgetsz vele… kicsit sokkolná.
- Anya azt mondta, hogy elhagyott minket! – Szemeim nagyra tágultak, és nem kicsit ment fel bennem a pumpa. Én még ezért meg fogom fojtani Mayst! Hazudik is? Ezt már tényleg nem hiszem el…
- Tragikus. – Mondtam fintorogva és folytattam utamat.
Legalább fél órán keresztül mentem jobbra majd balra, le és föl, mikor elértem egy szobához. Leszedtem a rácsot és leugrottam.
- Maradj ott! – Utasítottam Ethant, aki még mindig a szellőzőben volt és körül néztem a szobában. Benyitottam a fürdőbe, benéztem az ágy alá és végül a szekrénybe, ahol meglepetésemre egy férfi volt, kezében egy pisztollyal. Mikor ki akartam lépni odacsuktam a lábát, amire fájdalmasan felszisszent és hátra esett a ruhák közé. Egy másik férfi pedig közre fogta a karjával a nyakamat, közben a fejemhez tartotta a pisztolyt. Megfogtam azt a karját és előre hajoltam – de megláttam a kézfején egy tetoválást, ami három csillagot formált háromszög alakban. - és a férfi ennek következtében a földre esett, a fegyvert pedig kitéptem a kezéből. Többen nem voltak, így segítettem lejönni Ethan-nek, majd az ajtó fele vettem az irányt. Kinéztem, hogy nincs-e valaki a folyóson, és miután megbizonyosodtam róla, meglestem hányas szobába keveredtem. Százharminckettő.
- Most mit csinálunk? – Kérdezte Ethan, és jelen pillanatban én sem tudtam mit kell tennem. Meghallottam lépteket a lépcső felöl.
- Visszamegyünk a szobába! – Feleltem, visszafutottunk a kis szobába és a fiút elbújtattam az ágy alá, míg én az ajtó mögé álltam. Besétált egy férfi, akinek abban a pillanatban elkaptam a karját, mire az lövöldözni kezdett mindenhova. A teste mellé húztam a kezét és a lábába lőtt. A béna! Ellöktem magamtól és még egy férfi futott be. Meghátráltam a nagy ablakhoz, és mikor belendült, elléptem előle és egyenesen neki az ablaknak, szó szerint... kirepült a csávó! Vállat vontam és az ágyhoz sétáltam, de egy vékony férfi megragadta a vállamat és hátra rántott. Figyelem elterelésként az ágy szélén lévő párnát felkaptam és fejen vágtam. A mosdóhoz futottam nyomomban az üldözőmmel. Megfordultam, mikor lendült a keze és lehajoltam, kivédve az ütést, majd a tarkójánál fogva, a fejét a falba vertem. Hogy én mennyire meg fogom ezeket bánni…
- Remélem, többen már nem vagytok! –Kiabáltam, és Ethan is előbújt.  – Jól vagy? – Kérdeztem és rábólintott. Felkaptam a táskát a földről és egy emelettel feljebb mentünk. A száznegyvenötös számú ajtóhoz léptem és próbáltam hallgatózni, de semmit nem hallottam. Nem figyeltem oda pár másodpercig, valaki megragadta mindkét karomat, a hátam mögé csavarta és berontott a szobába. Mayst elkapták, engem elkaptak, Jake megkapta a barátnőjét… és mint mindig, most is nagy szarban vagyunk! Nincs B tervem!
- Ez… kínos helyzet! – Húztam el a számat.

14 megjegyzés:

  1. Sziiaaaaa!!! *__*
    Istenem, hát... tudod még kérdezted, hogy kinek melyik a kedvenc fejezet... nos, nekem EZ A KEDVENCEM!! Nyíltan ki merem mondani, nem fognak megbüntetni, hogy ez a legeslegeslegjobb. *.*
    Elnézést, ha elragadtattam volna magamat, de... ez a fejezet miatt van. :$
    Furcsa, hogy a fejezetben történtek ellenére is jó a kedvem. Egyszerűen.. olyan jó volt, hogy a rossz dolgok miatt it, amik itt a végén történtek, jó a kedvem.
    Imádtam ezt a szemszöget. Mindig is szeretem, amikor Eric gondolatait, elmélkedéseit olvashatom. Mindig jókat szoktam nevetni rajtuk. :D Amikor megjegyzéseket tes egy-egy emberre, mint amikor a csávó lelőtte a saját lábát, és lebénázta... nos igen, akkor is felnevettem. :D
    Most, hogy ilyen jól leírt fejezetet olvashattam, és mindenkit szeretek ezen a csodálatos estén, még Jake sem kivétel (!)... hát kell ennél több? :D Euforikus hangulatban vagyok. ^^
    Ethan... na, itt azért kicsit elszomorodtam, amikor olvastam, hogy Maya azt hazudta a fiának, hogy az apja elhagyta őket. Megértem Eric felháborodását, elvégre ez tényleg elég nagy hazugság, főleg azért, mert eddigre valószínűleg már tudatosult Ethan-ben az, hogy az édesapja gonosz ember, aki nem törődött velük. Így még csak nehezebb lehet majd Ericnek a fia szívébe zárnia magát. De... ezt elvárom Saadetól, megoldja ő, főleg, hogy most meg is mentette. :P
    A verekedések.. ááááhh, imádtam őket. Remélem ez a két szó elég lesz rá: kibírhatatlanul tökkkkéletes. :D
    Huhuhuuu, és a vége. :O
    Na, ez az indok, amiért nagyon, de nagyon gyorsan kell hoznod a fejezetet. Sőt! Még annál is gyorsabban. Most rögtön követelen a frisst. :D
    Siess vele, könyörgöm ^^
    Csókolllllaaaaaaak <333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Sziszaa! :D

      Úristen, nagyon jól estek szavaid! Ez lett a kedvenced? :) Borzasztóan örülök ennek ^-^
      Jake nem sokáig lesz rossz ember... hidd el, jó útra fog térni :) És megnyugodhatsz, egy darabig lesz még Eric szemszög :) Hiszen, ő mindent meg tesz azért, hogy megmentse Mays, és biztonságba tudhassa Ethan-t :)
      Akkor hallgas Loreen-t te Euforikus :P
      Meg volt az oka a hazugságnak... és ez nemsokára tisztázódni is fog! De Ethan hamar megfogja szeretni Ericet! Ebben biztos lehetsz! :) Megfogja oldani ;)
      Tökéletes? Oh, köszönöm! :) Sietek,sietek ahogy csak tudok, ígérem :) Köszönöm hogy írtál <3

      ölel,Vanity

      Törlés
  2. Sziasziaszia!!! :DD
    Itt vagyok, itt vagyok! miért ismételgetem magam? o.o :DD
    Szóval... ez a Jake egy köcsög! :P most tényleg szarban vannak basszus menjen már kit érdekel a felesége! -.-
    hát ez az ethan milyen kis cuki gyerek! "- De úgy nem tudok pisilni, ha itt vagy." ezen szakadtam, háh! :DD
    és és ez azt hiszem az előző fejezetben volt... de tényleg Eric meg akarta kérni Mays kezét? és akkor hagyta ott. :o szegény Eric most tényleg sajnálom. DE! örülök, hogy Maya kezdi érezni hogy Dan... :p ^^
    Eric az igazi és én már nagyon várom hogy... öhm. :DD szóval a végén azt a részt. várj,mégsem mert akkor vége van. :o francba... :// tudodmit? egyelőre várom a következő fejezetet. :DD és most már itt leszek! szereztem netet! háh! xdd
    Puszii: Anna Love ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. HeyHeyHey :)

      Nem tudom.. papagáj vagy?:P
      Nana..Jake-t nem bántani! Lehet, hogy még negatív szereplőnek tűnik számotokra, de a végén ő lesz a "főhős" ;) Spoiler gyanánt elárultam :$
      Igen, Ethan kis aranyos.. akár csak Eric :$$
      Igen, megakarta kérni a kezét, és bumm.. hirtelen minden megváltozott. De ettől függetlenül, Mays Danhez fog feleségül menni ;)
      Rendben, sietek a következő résszel :)

      ölel,Vanity

      Törlés
  3. Szia!
    Ahogyan ígértem megjöttem :) Sosem voltam a szavak embere de megpróbálok alkotni valamit :)
    Tehát kicsit az egészről..nagyon tetszik :) Annyira jó az ötlete a történetnek, teljesen az első évad elejét idézi vissza bennem, de mégis teljesen más..Az elején nagyon dühös voltam Ericre, hogy a karrierje fontosabb volt mint a nő aki a gyerekét várja, borzasztóan haragudtam rá, de ahogy haladtunk előre egyre inkább Mayára kezdtem haragudni, és ebben ez a rész is megerősített! Hogy hazudhatta azt a kisfiúnak, hogy Eric hagyta el őket..ez tényleg övön aluli és nagyon pofátlan! Nekem a kedvenc részem ebből az évadból a kiképzés volt és megkedveltem Jeremyt pedig az előző évad végén határozottan utáltam...Maya vőlegényétől nem igazán tudnék véleményt alkotni, egyenlőre nem tartom fontos szereplőnek de tuti biztos vagyok benne, hogy nagy port fog még Ő kavarni.. Különösen tetszett az amikor Ericet lecsukták XXD Nem tudom elképzelni Őt rácsok mögött, így az elég vicces volt számomra.. ahogy Eric sem én sem bízok Jake-ben és a rész alapján van is rá okom, bár bízom benne, hogy húz valami váratlant és ha Ericnek nincs is Bterve legalább Ethan-t megmenti, ennyivel tartozik mind Ericnek mind Mayának.. Nagyon várom hogy Eric számon kérje Maystól ezt a hazugságot, mert ez tényleg undorító volt, és habár nagyon szeretem Mayát, ezért ki kell engesztelnie :D
    Akit nem értek az Riley..neki nem minden idegszálával Ericet kéne támogatnia? De gondolom majd erre is rájövök..
    Ethan nagyon édes gyerek, ezalatt az egy rész alatt megkedveltem, remélem sok szerepet fog kapni..és kíváncsian várom hogy milyen körülmények között fogja megtudni hogy Eric az apukája és hogy nem hagyta el őket!
    Várom a folytatást nagyon hamar :)
    Puszi
    ßißi voltam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia ßißi! :)
      Sikerült összehoznod egy értelmes kommentet :P Lehet, még is a szavak embere vagy :P
      Megnyugtattad a szívemet, hogy neked is tetszik így az egész történet! :) Egy kérdés: Veri az előző két évadot? ;)
      Itt... inkább Mays lesz a hunyó. Még ott nem igazán tartunk, de kifog derülni, hogy valójában minden az ő hibája volt, s nem Ericé. És evvel ő tisztában is van!
      Örülök, hogy sikerült Jeremy-t megszerettetnem veled! ^-^ Ő lehet kicsit nyers, de abszolút pozitív karakter, és nem mellesleg, ő fogja rávezetni Mayst a dolgokra... ;) Ismét döntés elé állítják az évad végén. Talán most helyesen fog dönteni..kitudja? ;)
      Vicces? Hát.. szerintem annyira nem volt vicces :D Bár..így visszaolvasva.. kicsit még is az :D Én sittre fog kerülni szegény ;)
      Az a B terv..elég őrült lesz azt kell mondjam! :D Az a váratlan fordult egy alku során fog alapozni. Érdekes lesz :)
      Riley... ő is hamarosan jobban képbe szorul, és segíteni fog Ericnek! Ethan pedig kapni fog még egy kis szerepet, emiatt ne aggódj! :)
      Hamarosan mindenre fény derül! Sietek ahogy csak tudok, és nagyon szépen köszönöm hogy írtál :3

      ölel,Vanity

      Törlés
  4. Szia :D
    Már megint nem sikerült elsőnek lennem, ez borzalmas..XD
    Isteneeeem ez a rész XD Először is sokkal több Eric szemszöget kéne írnod, én azokat annyira de annyira imádom :D Olyan beszólásai vannak hogy kifekszem rajtuk -bár ezeket általában megtartja magának, ezért is szeretem annyira az Eric szemszögeket- Amikor "meghallottam" Ethan hangját a mosdóban, tudtam hogy Eric találkozik végre a fiával, bár őszintén szólva kicsit másabb reakciót vártam, mondjuk hogy elemezi kire hasonlít, milyen érzéseket vált ki belőle, megöleli.. de betudom a helyzetnek hogy ezek elmaradtak, hiszen könyörgöm elég nagy a káosz XD
    Mikor Eric egymaga elintézta a bandát.. jajj de jó volt, kis nindzsa Saade :P :P Különösen tetszett a szellőzőben lefolytatott beszélgetés és kicsit pipa is vagyok Maysra amiért ezt mondta a kisfiának.. nem tudom mért tette viszont arra mérget is veszek akár hogy Eric ezért el fog beszélgetni vele, és nem bájolgó hangnemben...de Mays meg is érdemli, most tényleg!
    Kicsit kétségbe estem hogy mindenkit elkaptak, legalábbis két szülőből kettőt, nem rossz arány, de remélem hogy a kisfiú nem kerül újra a rossz emberek karmai közé..
    Várom nagyon az új részt, mert ez igen izgalmasra sikeredett és sok a kérdőjel :D
    Puszi Jenni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa Jenni :)

      Majd talán következőre sikerül elsőnek lenned ;)
      Akkor egy jó hírrel szolgálok: Fogok én még Eric szemszöggel szolgálni nektek :P Néha én is nagyon jókat nevetek azon, amiket írok :'D
      Hát.. majd lesz egy aranyos beszólása. Ericnek :) És igen, elég nagy a káosz.. és lesz ez még sokkal nagyobb is...
      Tini nindzsa teknőc :$ :'DD Maradjunk a Nindzsánál :D El fog vele beszélgetni, amint alkalma nyílik rá. :) És nem. tényleg nem bájolgó hangnemben ;)
      Nem. tényleg nem rossz arány :D De egy megmenekül!
      Sietek ahogy csak tudok, és neked is köszönöm, hogy írtál :3

      ölel,Vanity

      Törlés
  5. Sziaaa :)
    Hát én azt sem tudom hol kezdejem.. örüljek hogy Eric és Ethan végre találkoztak vagy annak, hogy megtalálták a fiút? vagy bosszankodjak Mays hazugsága miatt vagy előbb essek kétségbe azért amiért elkapták Ericet és Mayst is és mert nem tudom eldönteni Jake melyik oldalán áll.. habár bizakodó vagyok és számítok rá! És igazából a kérdéseimben benne van minden ami most a fejemben XD De azért megpróbálkozom valami értelmessel :D Amikor odaértek a helyszínre és Eric méregette az embereket nem tudom miért de rám úgy hatott hogy elkezdtem nevetni és csak akkor hagytam abba mikor Ethan benyitott Ericre aki épp a szellőzővel babrál XD Ez annyira jó jelenet volt XD Arany szíve mikor azt kérdezte hogy megint elrabolják e, majd megszakadt a szívem, nagyon okos kisfiúnak látszik! És Mays ettől fosztotta meg Ericet, ráadásul volt képe azt mondani Ethanek hogy az apja hagyta el őket..azért ez pofátlanság!
    Azért az sem kicsit volt vicces mikor Eric elbánt vagy 10 emberrel egymaga XDD
    Várom mi lesz :D Sisess a köviveeeel!
    Pusziii Roxiii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Roxiii! ^-^

      Hu..sok a kérdés :P Örülhetsz, mert találkoztak. Kicsit bosszankodhatsz a hazugság miatt, ami majd tisztázódni is fog. És igen, kétségbeeshetsz, mert elkapták mindkettőjüket, de egy megfog menekülni. Mert csak egy kap menekülő utat. Jake pedig a jó oldalon áll, és ezt bizonyítani is fogja majd :)
      Örülök hogy tetszett az a rész ^-^ És Ethan nagyon okos fiú, ez igaz ;) Meg volt az oka rá...
      Sietek :)

      ölel,Vanity

      Törlés
  6. Szia! :)
    Nos... ez iszonyat rövid volt, mennyivel lett volna hosszabb, ha nem vágod ketté a két fejezetet?
    A számválasztás viszont tökéletes volt. ;)
    Na látod mi van a komment határral? :P Simán meghaladja az eddigi kiszabottat. :P
    A fejezet nem volt teljesen tiszta, voltak olyan részek, amik simán elhagyhatók lettek volna, és voltak olyanok is, ahova kellett volna még valami. Ne haragudj, hogy állandóan a hibát keresem, de ezek mindig szemet szúrnak. Nagyon sok mindent belezsúfoltál ebbe a pici kis szövegbe...
    Na de, hogy ne csak rosszat mondjak...
    Ethan nagyon aranyos, és végre találkoztak egymással, viszont itt megint azt éreztem, hogy nem szeretem Mays-t.
    Tudod mit? Azt hiszem itt abba is hagyom. Sajnálom, de valahogy ez a fejezet nem győzött meg, jó volt, de nem olyan jó, mint az gondoltam. Vagy nagyon összecsaptad... vagy nem is tudom.
    Remélem nem haragszol meg rám, amiért ezeket leírtam, de tudod, hogy csak a javadat szeretném. :)
    Szeretlek! *-*
    Kisses&Hugs♥, adadel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy döntöttem, a te kommentedre válaszolok először...
      szia :')

      Akkor meg végképp összecsúfolom az egészet. Jól döntöttem, hogy ketté szedtem a fejezetet. Nincs vele semmi probléma :O
      Az még nem jelent semmit ;) Ha ez meginog, akkor vissza kerül a kommenthatár. Ez csak ideiglenes.
      Rendben Adél, tényleg nem értelek. Mi nem volt teljesen tiszta ebben a fejezetben? Oh tényleg? Szerintem, semmi gond nem volt ezzel a fejezettel, én teljesen meg voltam vele elégedve :O Észrevettem, mindig a hibát keresed :D Furcsa..ez csak neked szúr szemet. És nem hinném, hogy megkapod a javamat ;)
      Mays, lehet hogy most negatív karakter számotokra, de mindenre van magyarázata s oka. :)
      Nem... nem csaptam össze a fejezetet! Mindegy.. furcsán mutatod ki szereteted ^-^

      ölel,Vanity

      Törlés
  7. Szia!
    Na ne csináld ezt velem, hogy ilyen "rövidet" írtál?! :( Úgy olvastam volna még! És VÉGRE! Megvolt a nagy találkozás! :D Azért majd dobj fel valami képet Ethan-ről is! :D Bocsi, nagyon gyerekpárti vagyok! :D Remélem, gyorsan hozod a következő fejezetet, amiért itt húzod az idegeinket! :D A beszélgetős rész nagyon tetszett, de, hogy Maya mondja azt, hogy elhagyta őket Eric?! Célszerűbb volt persze, mert így nem akarja látni a gyerek az apját, de...gonosz vagy! :D
    Hamarosan nálam is lesz friss, a héten majd nézz be hozzám! :)
    Puszik neked! :)

    Ui.: ha még nem mondtam: gyönyörű a fejléced!!! nem tudom, hogy csináltad, de eddig nekem ez tetszik a legjobban! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia dráága! :D

      Sajnálom... muszáj volt ketté osztanom a fejezetet. Így kap értelmet a második része ;) Igen, meg volt a nagy találkozás! És nem hiszem, hogy megtalálom a megfelelő fiút, aki alakíthatná Ethan-t...de majd meglátom, mit tehetek ez ügyben :)
      Kicsit még húzom az idegeiteket...sajnos :\ De igyekezni fogok a következő résszel :)
      Nem is vagyok gonosz :DD :P Oké..csak néha :$
      Természetesen benézek, várom! :)
      És csak úgy megsúgom: Sziszaa érdeme a fejléc ;) Ő készítette nekem :)

      ölel,Vanity

      Törlés